hirdetés
elhizas2-1000x666.jpg

Tényleg sok elhízott nőt hagy ott a férje pár évvel a gyerek után – de ettől még Schobert Norbinak igaza van-e?

Előre kérem a kommentelőket: először olvassák el a cikket, azután szóljanak hozzá. Ne a címre 'ugorjanak rá'. Mert szerintem erről a témáról érdemes lenne átgondoltan vitatkozni. 
Hargitay Judit. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nyugodtan állíthatom, hogy atombombaként robbantotta fel az online világ magyarul értő részét a fitnesz-, fogyókúra,- és életmód-birodalmat működtető üzletember, Schobert Norbert Facebook-videója, amelyben arról beszél, hogy "sajnos a nők a szülésnél cseszik el", mert a baba után elhíznak, és a férjük többé nem kívánja meg őket. EZÉRT megy tönkre annyi házasság. 

Norbi azóta némileg korrigált, tegnap újra élőzött a közösségi oldalán, ahol kijelentette: felvállalja a véleményét, nem kér bocsánatot, és nem a duci nőkkel van baja, hanem úgy látja, az elhízás elleni harcban a "szexus és a hiúság" fegyverével lehet a leghatásosabban küzdeni. Tehát ha beparáztatjuk a nőket, hogy ha szülés után elhíznak, ott lesznek hagyva, mint a huzat, akkor majd jól odafigyelnek magukra. Norbi itt hozzáteszi: ez egyébként igaz a férfiakra is. 

Tény, hogy a fitneszguru alaposan felkavarta a magyar lelkeket. Én szándékosan nem olvastam el semmilyen, ezzel kapcsolatos publicisztikát, celeb-véleményt és kommentet, kizárólag azért, hogy csak a saját véleményemet írhassam meg. Kezdjük a nehéz részével: bár elég hülyén, és sokak számára sértőn fogalmazta meg, Norbinak szerintem részben igaza van.

Az a mondata, miszerint a férfiaknak "a vágy nem megy úgy, hogy az csak lelki kötelezettség", tetszik, vagy nem tetszik, de igaz. Van az a mondás, hogy "a nők a szexet a szerelemért csinálják, a férfiak a szerelmet a szexért". Természetesen ez általánosítás, de aki szexelt már életében, az tapasztalatból tudja, hogy van ebben valami. 

Óriási szerelemnek kell lennie annak, amely szexuális értelemben is túléli egy több évtizedes házasság elkerülhetetlen testi változásait. A férfiaknál talán jobban, de tegyük hozzá: ez mindkét félre igaz.

hirdetés

Igen, sok szerelem beleroppan a nőknél az elhízásba, a hajszolt élet miatti leharcoltságba, a megereszkedett testrészekbe, a vágykeltő hamvasság tovatűntébe. A férfiaknál meg a sörhasba, a kopaszságba, a szintén hajszolt élet miatti elhanyagoltságba, a borostába, a vágykeltő, feszes izmok tovatűntébe. Én láttam (és látok) olyan nagy szerelmet, ahol a lelki kapocs abszolút felülírja a testiséget, de bevallom, sokkal több olyat látok, ahol a szerelem nem sokkal éli túl a testi vágy elmaradozását, majd végleges elhalálozását. Igen, elég sok házasságot néztem végig, amely (részben!) azért ment tönkre, mert a férfi frissebb, ropogósabb hús után nézett. Vagy éppen a nő.

Nézzünk már szembe vele: ez egy össztársadalmi jelenség, amit lehet vitatni, meg felháborodni, hogy valaki miért nem a "lelkéért" szereti a társát egy életen át, csak attól még a tények tények maradnak.

Amivel nekem problémám van (Schobert Norbert nyers stílusán, és azon kívül, hogy sikerült a súlyproblémával küzdő nőket úgy en bloc vérig sértenie), az az, hogy ő KIZÁRÓLAG ebben látja a riasztó magyar (és nemzetközi) válási statisztikák okát. És ráadásul az első videóban KIZÁRÓLAG a nőkre is fogja az egészet. "A nők ott cseszik el..." – ugye. Nos, én elvált vagyok, nem szültem, és ráadásul szerencsés az alkatom, soha nem volt súlyproblémám.

De ha össze kéne számolnom, hogy hányszor hibáztattak életemben azért, mert "nőként" mertem olyan dolgokat tenni, amely csak a férfiaknak "jár", akkor igen csak nagy szám jönne ki. 

Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy a férjem tizenöt éve elhagyott. Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy utána nem mentem újra férjhez, nem "szedtem össze magam", nem adtam le az "elképesztően magas" igényeimből, nem "kötöttem kompromisszumot", nem "fogtam meg végre valakit".

Nőként én voltam a hibás, hogy karriert csináltam, és nem szültem. Én voltam a hibás, hogy miután két évig neveltem egy elvált férfi gyerekeit, és tűrtem a volt feleség folyamatos hisztijeit, egzecéroztatását, és azt, hogy a gyerektartáson kívül havonta százezreket zsarolt ki a férjéből, míg én a doboz joghurtomat is kifizettem, feladtam, és kiléptem a kapcsolatból.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pesti-idosek-otthona-koronavirus-cimkep-illusztracio-pixabay.jpg

„Hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba – akkor kiment minden erő a testemből”

„Nincs elég dolgozó, nincs védőfelszerelés és nincs teszt. Ki meri ezt elmondani? A Pesti úti Idősek otthonában lévő bajokról azért tudok, mert az én édesanyám is ott él, és beteg.”
Belicza Bea, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

Kiment minden erő a testemből, amikor négy napja felhívtam az édesanyámat a Pesti úti Idősek Otthonában. Annyit beszéltem vele korábban a koronavírusról, tudtam, hogy nem fél. 90 éves, tudja, hogy bármikor jöhet a halál. Bár én úgy éreztem, nála még van 4-5 év. Most valahogy eltűntek a pluszévek a hangjából.

Nagyon gyenge volt, azt mondta, nincs étvágya, napok óta nem eszik és hányt is. Kérdeztem köhögésről, lázról, azt mondta, az nincs. De azt mondta, be vannak zárva.

Akkor az sem volt világos, hogy ez nem a látogatási tilalom, hanem a szobakarantén. Innen minden nap nyomozásokkal telt, azt reméltem, nincs baj, hiszen ezek nem egyértelműen a vírus tünetei.

Másnap sem volt jobban, egyre több helyen kezdtem információt szerezni. Az otthon igazgatóját és az intézmény főnővérét hívtam és vártam a válaszokat, nem vették fel a telefont és sem e-mailre, sem sms-re nem válaszoltak.

Péntekre a bátyám megtudta, hogy vannak fertőzöttek az otthonban.

hirdetés

Eszembe sem jutott pánikot kelteni egy cikkel az 500 lakó hozzátartozóiban, próbáltam hivatalos válaszokat szerezni. A főpolgármester délutáni videója adta a választ, az otthonban terjed a vírus.

Közben anyu nem lett jobban, és egyre idegesebben kerestük, mit lehetne tenni. Kérésünkre bementek hozzá ebédre és így evett egy fél tányér levest, aminek már örültünk.

Nagy nehezen kiderült, hogy volt láza és mostanában is van. Az is kiderült, hogy az első fertőzött ugyanazon az emeleten volt, ahol anyu él. A nővérek szerint is esélyes, hogy megkapta a vírust, ezért lassan egy hete felírták listára, hogy tesztelni kellene.

Az ápolók igyekeznek mindent megtenni, persze, csak amit tehetnek. Ekkor már nem akartam várni, de pénteken hiába próbáltam magánklinikáról tesztet szerezni anyunak, hétfőig nem lehet.

Vasárnap reggel hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba. Megijedtem, mert tudom, hogy karanténban van, tehát most oda viszik, ahol lehetséges fertőzöttek vannak. Nem tudom elképzelni, hogy anyut külön szobába tennék, de ha nem volt fertőzött, most az lesz.

Ez sem ment egyszerűen. Én anyutól tudtam meg, hogy megy kórházba, a bátyámnak azt mondták, még nem biztos, mert az orvos telefonon (!) azt mondja, még nem kell.

Ezt nem tudom felfogni, a karantén óta nem látta orvos a lakókat. Nem volt senki, aki beöltözve bement volna és megnézi, hogy nem terjed-e tovább a vírus.

Hogy hol van az édesanyám, most nem tudom, mert már nem érem el telefonon, és senki nem tájékoztatott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pekingi_konferencia_dec-1.jpg

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Kövesdi Miklós Gábor, Fotók: Hizsnyai Tóth Ildikó - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.

- Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.

- 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.

Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.

Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.

hirdetés

- Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?

- Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.

Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.

Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.

Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.

Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.

Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.

Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.

De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.

Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.

Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.

Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.

Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.

Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.

- A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiak étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.

- Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.

Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.

Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest... Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.

A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.

Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.

Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.

A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.

Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.

Egyébként a járvány valószínűleg nem arról a konkrét vuhani piacról indult, mert a zéró beteg nem járt ott és egyik kontaktja sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
trattoria-zaza.jpg

„Két nap alatt esett vissza a tizedére a forgalmunk, a villanyszámlára valót se tudjuk megkeresni”

Két történet arról, hogyan nulláz le hosszú évek óta sikeresen működő vállalkozásokat a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

A koronavírus kapcsán a megbetegedések mellett a gazdasági nehézségekről lehet a legtöbbet hallani. Elképesztően sok ember vesztette el a megélhetését, teljes ágazatok nullázódtak le egy szempillantás alatt,

Nemrég arról is beszámoltunk, hogy csődközeli állapotokat és elbocsátásokat tapasztal a főváros legnépszerűbb tematikus utcáinak menedzsmentje.

A Bevásárló és Tematikus Utcák Nonprofit Kft. (BUM) többek közt a Király utca, a Bartók Béla út, a Ráday, a Falk Miksa utca és további 7 közösség vállalkozásainak érdekképviseletét látja el, és a társaság attól tart, hogy a járvány végére a legtöbb kereskedőnek le kell húznia a rolót.

Rajtuk keresztül jutottunk el az alábbiakban megszólaló két emberhez, akiket arra kértünk, meséljék el az elmúlt hetek történéseit, illetve azt, miben tudnak bízni a jelenlegi helyzetben.

hirdetés

„Abban a másodpercben tudtuk, hogy ez két vállra fektetett minket”

Domonkos László a Ráday SoHo egyesület elnökeként az utcában működő vállalkozásokat képviseli, vendéglátó és kulturális helyeket egyaránt. Saját érdekeltsége is van, a Trattoria Za-Za nevű olasz-magyar étterem.

Három-négy hete kezdett el igazán aggódni a járványhelyzet miatt, amikor már nem csak egy-egy elszigetelt esetről érkeztek hírek Európából, hanem tömegesen elkezdett nőni a fertőzések száma. Az ő éttermében március első napjaiban kezdődött a forgalom visszaesése, és a 15-i hétvégén gyorsult fel igazán.

„Amikor kihirdették, hogy csak 15 óráig lehet nyitva tartani, abban a másodpercben tudtuk, hogy ez két vállra fektetett minket. A bevétel 80, sőt akár 90 százaléka ugyanis vacsoraidőben keletkezik.”

Bár sokan járnak hozzájuk ebédelni is, főleg a környező irodaházakból, az ebédmenükön alig van haszon. Arról nem is beszélve, hogy a home office munkarend bevezetése óta az irodisták is eltűntek: gyakorlatilag két nap leforgása alatt a tizedére esett vissza az ebédidei forgalmuk.

Kézenfekvő volt, hogy ők is álljanak át házhoz szállításra, de ez sem megy olyan simán, mint aminek külső szemlélőként tűnhet.

„Több száz új étterem próbálkozik most ezzel, mármint azokon kívül, akik eddig is csinálták. A Ráday utcának amúgy sem a kiszállítás volt az erőssége, ide a teraszok miatt jártak az emberek” – fejti ki Domonkos László, miért kerültek lehetetlen helyzetbe. Nem csoda, hogy az utca helyeinek 90 százaléka már a rendelet kihirdetésekor lehúzta a rolót.

„Saját rendelési felületünk nincs, a Wolttal és NetPincérrel van szerződésünk. A Wolt sajnos még kis forgalmat generál, a NetPincér pedig több mint 20%-os jutalékot számol az egyébként is alacsonyabb árból. Így nem nagyon éri meg: még a nullszaldótól is messze vagyunk.”

Domonkos László

Mivel a villanyszámlára valót sem tudják megkeresni, valószínűnek tartja, hogy pár nap, vagy maximum egy hét múlva – miután kifőzték a meglévő készleteket – teljesen bezárnak. Így azt a két alkalmazottat is el kell küldenie, akiket eddig még megtartott.

Addig is felajánlotta a konyhai szabad kapacitásukat az önkormányzatnak, hogy besegítsenek a szociálisan rászorulók étkeztetésébe, azonban egyelőre nem éltek a lehetőséggel.

Az étterem további sorsa az önkormányzati-, és kormányzati beavatkozástól függ. Ha elengedik a bérleti díjakat a válság idejére, az segíthet a fennmaradásban, ahogy az is fontos engedmény, hogy a teraszukat egy jelképes összegért cserébe nem kell elbontaniuk.

Domonkos László szerint mindenesetre az is nagy kérdés, hogy még ha 2-3 hónap után újra ki is nyithatnak, lesz-e erre mindenkinek pénze, és milyen tempóban állhat helyre a korábbi forgalom.

A Trattoria Za-Za belülről

„Ha elmúlik a fertőzésveszély, az még nem azt jelenti, hogy másnap újra tömegek fognak utazni és étterembe járni. Nekünk viszont ugyanúgy meg kell vennünk az alapanyagokat, akkor már mindenképp kell fizetnünk bérleti díjat, közműveket és a személyzetet is” – magyarázza, miért fél jobban az újranyitástól, mint a pár hónap zárva tartástól.

„Az újrakezdésnél csak önmagamban tudok bízni, és hogy lesz kedvező hitelprogram. Abban is reménykedem, hogy a kollégák kitartanak mellettem. Ha vállalják a rizikót, akkor nekifutunk. Ha nem, akkor talán nem lesz többé étterem.”

És hogy mihez kezdene ebben az esetben? „Nem tervezem ezt, de… Van egy furgonom, elmegyek társasházakba karbantartani. Villany, gáz, mindenféle szereléshez értek. Nem vagyok finnyás, valakinek ezt a munkát is meg kell csinálnia.”

„Ez az életünk, nincs túl sok másik választásunk”

Bosznai Tibor a Hadik Kávéház egyik alapító tulajdonosa, egyben a Bartók Béla Boulevard egyesület alelnöke.

Az egyesületen belül elmondása szerint egyáltalán nincs jó hangulat, ami nem meglepő, hiszen „senki nem beszél szívesen a saját nyomoráról vagy szégyenéről.”

A Bartók Béla úti helyek többsége bezárt, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki talpon fog maradni.

A Hadik forgalma már a március 2-i héten, tehát jóval a veszélyhelyzet kihirdetése előtt annyira beszakadt, hogy ha nincs a tiltás, akkor se tudták volna tartani az addigi üzletmenetet, mivel az még a teljes bezárásnál is nagyobb veszteséggel járt.

Bosznai Tibor

Annak a hétnek a végére a foglalások többségét vagy lemondták, vagy egyszerűen nem jöttek el a vendégek.

Végül március 16-án zártak be teljesen, így a rendezvények teljes betiltásáról szóló másnapi kormányhatározat – illetve a 28-án bejelentett kijárási korlátozás – voltaképpen visszaigazolást jelentett, hogy jól döntöttek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
1-6.jpeg

„Az emberek fuldokolnak, levegőért kapkodnak a szobákban” – egy magyar házaspár helyzetjelentése New Yorkból

Egy fiatal, magyar házaspár a poklok poklát éli meg a metropoliszban. A feleség belgyógyász rezidensként küzd a frontvonalban, néha a végkimerülésig. A súlyos helyzetről a férj számolt be.
forrás: facebook.com/koves.krisztian.karoly, fotók: Pexels - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Köves Krisztián Károly magyar származású, New Yorkban élő filmrendező. A Facebookon osztotta meg személyes és felesége élményeit a pillanatnyi állapotokról kedden. Kérésére a szöveget változtatás nélkül közöljük.

NEW YORK CITY-BEN ÉLEK, A FELESÉGEM ORVOS…

…és reggel nyolckor jön meg a 24 órás műszakból. A ruháit egy külön szennyes tárolóba dobja, aztán alaposan lezuhanyzik és hajat mos. Nem mer befeküdni mellém az ágyba.

Tudja, hogy egy ponton meg fog betegedni és akkor elkerülhetetlen lesz, hogy engem is megfertőzzön.

Belgyógyász senior-rezidens orvos (ráadásul intenzív és pulmonológia specialista lesz) tehát a frontvonalban, annak is az élén küzd az életekért.

hirdetés

Itt, a világ egyik leggazdagabb országának leggazdagabb városában, nincs rendes védőfelszerelésük. Az űrruhákat, amiket az olaszországi, német vagy koreai képeken látni, egyikük se kap. Egy darab N95 maszkot nyomtak a kezébe egy hétre. Mostanra sikerült eljutni oda, hogy aki az intenzív osztályon dolgozik az egy napra kap egyet (ideálisan minden beteg után kellene egy).

Sokszor sima műtős maszkkal kell beérniük, ami egy ilyen helyen nem sokat ér. Az emberek felvásárolták az N95 maszkokat és most hegyekben állnak az otthonaikban a WC papír mellett, míg az életüket kockáztató EÜ dolgozóknak a kormány és a kórház nem tud biztosítani szinte semmit. A Centers for Disease Control (CDC) hetekig állította azt, hogy a sima műtős maszk elegendő védelem az EÜ dolgozóknak, mert valójában nem volt, és most sincs elegendő megfelelő felszerelés.

Mielőtt összeesik az ágyba, még elmondja, hogy este hétkor kihívták a kórház elé. Tűzoltókocsik álltak sorban, 60-70 darab, és rengeteg személyautó. Kürtöltek, dudáltak és éljeneztek nekik, hogy tudassák velük, hálásak azért, amiért nap mint nap az életüket kockáztatják az emberekért. Aztán szinte elájul, és amíg nézem az arcát, azon gondolkozom, milyen jó lenne, ha szirénázás és “thank you” táblák helyett (vagy inkább mellé) az otthon évekre felhalmozott N95-ös maszkokból hoznának nekik… de ez csak álom marad. Az én álmom. Valószínűleg nem könnyű elfogadni, hogy a hat zsáknyi N95 a sufniban nem sokat fog segíteni, ha már nem marad, aki gyógyítson.

Este hatkor kel fel. Ilyenkor romantikus komédiát nézünk a kanapé két végében. Mindegy mennyire jó vagy rossz. Csak limonádé legyen. Nem tud befogadni semmit, ami csak kicsit is komolyabb. Nem hajlandó beszélni róla, mi folyik a kórházban, mit él át. Csak bámul ki a fejéből, és én már annak is örülök, ha egy félmosoly feltűnik az arcán valamelyik jelenetnél. Tíz körül ismét alszik.

Másnap felkel és halálosan fáradtan, elcsigázva fekszik egész nap a kanapén egy pizsamában és egy köpenyben, magzatpózban. Ilyenkor sem mehetek a közelébe. Minden egyes pihenőnapján azt hiszi elkapta a vírust.

Nehéz különbséget tenni a kimerültség és a betegség között. Rendszeresen mér lázat és minden egyes köhintésénél összerándulunk. Délutánra kerül olyan állapotba, hogy végre rámönti, mi folyik a csatatéren. Én pedig hálásan hallgatom, mert ki kell adnia magából. Az interneten elhíresült videó, amit a Queens-i, Elmhurst kórházból posztolt az egyik orvos: IGAZ.

Megvágtam és lefordítottam egy összefoglalót, aminek ez a videó is a része. Csatoltam ehhez a poszthoz. A feleségem kórházában ugyanaz történik, mint ami a videóban látható Elmhurst kórházban (ami egyébként a testvérkórházuk).

Én pedig csak döbbenten hallgatom, hogy sorra halnak meg az emberek. Hogy kétségbe van esve, mert ugyan eddig is nap mint nap találkozott a halállal, de ami most folyik már nem emberi. A legnagyobb baj, hogy azt érzi, egyszerűen nem tud eleget tenni értük. Nincs rá gyógyszer, nincs rá vakcina.

Tudja, hogy egy ponton meg fog betegedni és akkor elkerülhetetlen lesz, hogy engem is megfertőzzön.

A lélegeztetőgépek elfogytak, már azt tervezik, hogyan tudnak egy gépre több embert rákötni. Bizonyos kor felett és bizonyos alapbetegségekkel már esélyük sincs betegeknek intenzívre kerülni. Az emberek fuldokolnak, levegőért kapkodnak a szobákban, a folyosókon. Újabb és újabb osztályokat, szárnyakat alakítanak át és még így se férnek el a kritikus állapotban lévők. Óránként van újraélesztés. Néha csak egy, néha több. És akit újra kell éleszteni, az szinte biztos, hogy nem jön vissza. Aki lélegeztető gépre kerül, azoknak talán az 50%-a éli túl betegséget.

Már protokoll szerint kell választaniuk aközött, hogy egyáltalán kinek próbálhatnak meg segíteni.

És özönlenek az újabb és újabb betegek, mind-mind COVID-19-el. “És ne gondold, hogy biztonságban vagy, mert nem vagy hetven.” - néz mélyen a szemembe. Tegnap egy egészséges 29 éves halt meg a kezei között. Azelőtt egy 44 éves maraton futó. Természetesen az idősebbekre a legveszélyesebb a vírus, de az osztálya most is tele van harminc-akárhány évesekkel is. “A vírus nem csak a tüdődet támadja meg. Csak ránézek a laboreredményeikre (lymphopenia, markánsan emelkedett CRP/LDH/ferritin/D-dimer...) plusz a röntgenre (súlyos kétoldali tüdőgyulladás), már teszt nélkül megmondom, hogy COVID-19. Bár elsősorban a tüdőt érinti, de minden arra utal, hogy egy szisztémás gyulladásos reakciót is kialakít, sok esetekben pedig más szerveket, elsősorban a vesét és szívet is károsítja.”- és én csak magam elé bámulva hallgatom. Nem erről volt szó, nem ezt mondták nekünk. Mára kiderült, hogy a kínai kormány mindenről hazudik/hazudott.

És még ha ez nem lenne elég, az emberek meghülyülnek. WC papírt és fegyvert vásárolnak. Amerikában 309%-kal nőtt meg a fegyvervásárlások száma csak február 23. és március 15. között. Kaliforniában 160,000 új fegyvertulajdonost regisztráltak. A tömegmészárlások népszerű gyilkológépe, a híres AR-15 gyakorlatilag elfogyott a boltok polcairól, hála az amerikai alkotmány 2. kiegészítésének. Így most már mindenki megvédheti magát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!