hirdetés
tekasztorik1.jpg

Már forog a Tékasztorik 2 – újabb romantikus vígjáték készül a díjnyertes bloggerlány történetéből

Bihari Viktória mellett Csuja Imre, Kamarás Iván és Elek Ferenc is szerepel a filmben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

2017-ben egy egészen érdekes jelenségnek lehettünk tanúi, mivel Magyarországon először készült film egy díjnyertes influencer, Bihari Viktória blogjából. Az alkotók örömére a film sikere minden várakozást felülmúlt: bekerült az év top 10 legnézettebb magyar mozifilmjei közé, megelőzve többszáz milliós állami támogatásból készült filmeket is.

A vicces és jellegzetes humorú dialógusok mellett ez a jó szereposztásnak is köszönhető volt, hiszen Csuja Imre, Görbe Nóra, Elek Ferenc is igent mondott egy-egy főszerepre, de Viki szerint még ennél is többet jelentett követőinek támogatása és szeretete.

A műfaját tekintve nem éppen szokványos romkom 2. része még az első résznél is több ismert nevet vonultat fel: Csuja Imre és Elek Ferenc visszatérő karakterek, akik mellett olyan népszerű színészeket, előadókat láthatunk majd a mozivásznon, mint Kamarás Iván, Pindroch Csaba, Varga Viktor, Baronits Gábor, Nagy Adri vagy Növényi Norbert.

Az alkotói gárda alapvetően szinte teljesen ugyanaz, mint az első résznél. Martin Csaba és Czupi Kála már edzett rendezők a kritikusan kis költségvetésű filmek készítésében, amit saját bevallásuk szerint meg lehet szokni, de megszeretni soha. Magyarországon még kisfilmek sem forognak ennyire szűk stábbal - ami 2 rendező mellett csupán 6 fő - és ennyire kis költségvetésből.

Minden egyes stábtag egyszerre több posztot tölt be, és további kihívások elé állítja a csapatot, hogy a büdzséből sokszor csak fele annyi forgatási napra telik, mint egy átlagosnak mondható költségvetésű nagyjátékfilm esetében.

hirdetés

Ennek ellenére a rendezők úgy látják, hogy az új rész technikailag és látványban is jelentősen túlszárnyalja majd az elsőt, a történetvezetésben pedig igyekezett az író, Martin Csaba követni a Viki életében történt valós eseményeket, mégis szórakoztatóan kiszínezve azokat.

Nagyon bíznak benne az alkotók, hogy a Tékasztorik 2. óriás marketingkampány nélkül is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mivel az első rész magas érdeklődésnek örvend a megosztókon, egy-két ikonikus jelenet pedig többmilliós nagyságrendű nézettséget produkált, elképzelhető, hogy egy újabb sikeres, Filmalapos támogatás nélküli független film kerül a mozikba a tél folyamán.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
eszenyi.jpg

Álarcos énekes: Lelepleződött a Tigris, Eszenyi Enikő volt a maszk mögött

A nyomozóknak leesett az álla, mikor meglátták, kit rejt az álarc. Eszenyi elárulta azt is, hogy nagyon nehéz volt a jelmeze, alig bírt menni benne.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Újabb versenyző búcsúzott az Álarcos énekes produkciójából. A nyomozók közül többen is Ónodi Eszterre tippeltek, de volt egy szavazat Trokán Nórára is.

Ám a maszk mögül végül Eszenyi Enikő bukkant elő.

Nagyon tévúton voltak - vallották be a nyomozók is, akik még előzőleg azon is vitáztak, hogy férfi vagy nő bújik meg az álarc mögött. Sebestyén Balázs többször is elmondta, hogy nem hiszi el, hogy Eszenyi volt a Tigris.

VIDEÓ: A leleplezés

Ilyen rejtélyes nyomokat adott magáról a Tigris:

hirdetés

És a produkciója:

A szombati adásban Nagy Ervin vette át Gáspár Laci helyét, amíg az énekes felépül a koronavírus-fertőzéséből.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
1024px-Tom_Hardy_42774738485-1000x667.jpg

Egyre biztosabb, hogy Tom Hardy lesz az új James Bond

Még júniusban szerepelhetett sikeresen a meghallgatásokon.
Fotó: Gage Skidmore/Wikipedia - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Bár hivatalosan még nem jelentették be, egy brit lap már tényként kezeli, hogy Tom Hardy veheti át a szmokingot és a fegyvert a James Bond szerepéből idén visszavonuló Daniel Craigtől.

A The Vulcan Reporter tudni véli, hogy

a színésznek még júniusban ajánlották fel a szerepet, miután meggyőző teljesítményt nyújtott a meghallgatásokon.

A forrás szerint idén novemberben tervezték bejelenteni a színészt - akkor, amikor a Nincs idő meghalni című 25. Bond-filmet bemutatják, ám a járványhelyzet miatt a bejelentés átcsúszhat 2021-re. A Daily Mail szerint az is ezt jelezheti előre, hogy a fogadóirodáknál jelentősen lecsökkent a szorzó Hardy nevénél, ami több mint sokatmondó.

Hardy korábban nem rejtette véka alá, hogy szívesen eljátszaná Bondot, ám rendkívül szűkszavúan nyilatkozott róla, nehogy ártson ezzel az esélyeinek.

hirdetés

Ezzel ő lenne a 7. James Bond, azt a Daniel Craiget váltaná, aki már évek óta pedzegeti visszavonulását. 2005 óta 5 Bond-filmben játszotta el a címszerepet, és bár már 2016-ban azt mondta, hogy elege van a titkosügynökből, még visszacsábították, így láthatjuk még egyszer a Nincs idő meghalni című filmben épületeken ugrálni és szép nőket megmenteni. Ha Hardyé lesz a megtiszteltetés, olyan színészek sorába kerül be, mint Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton és Pierce Brosnan.

Amennyiben a vírushelyzet engedi, november 19-én mutatják be a Nincs idő meghalnit.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
haromezer_enekles.jpeg

„Mi köszönjük, átvettük a díjat, ők pedig éhen halnak”

A Háromezer számozott darab című film öt nehéz sorsú fiatal kiemelkedésének szürreálisba átcsapó története, akik életük sztorijával egészen Németországig jutnak. A főszereplőkkel beszélgettünk.
Fotók: Sivák Zsófia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Gőzerővel folyik a Háromezer számozott darab című magyar mozifilm forgatása. A produkció rendezője Császi Ádám, producere Bodzsár István. A történet szerint egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást, amit meghív egy neves német színházi fesztivál.

A film a társulat szürreális utazásának története, amelyben lassan elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között. A főbb szerepekben Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Wieland Speck mellett Gerner Csaba, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher és Horváth Kristóf látható.

A Szeretlek Magyarország a forgatás helyszínén járt, ahol beszélgettünk a produkció nemzetközi szereplőjével, Wieland Speck rendezővel, aki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójának alapítója és koordinátora. Rajta kívül mesélt még a produkcióról a két magyar főszereplő, Farkas Franciska és Pápai Rómeó. De természetesen szóba került a való élettel való párhuzam és más érdekesség is.

Wieland Speck:

– Hogy találta meg önt a produkció? Vagy hogyan találtak egymásra?

hirdetés

– Amikor a készítők írtak erről a nyugati, menedzser-kurátor típusú szereplőről, Ádám a Berlin Filmfesztiválon úgy látta, hogy én ilyesmi karakter vagyok. Nem teljesen olyat, mint a filmben, de a való életben is hasonló pozíciót töltöttem be. Ezt a két dolgot kapcsolta össze a fejében, majd megkérdezett, és én rögtön igent mondtam, mert láttam az első filmjét Berlinben, és nagyon tetszett. Sok filmes alkotóval találkozom a munkám során, de amikor Ádámmal hozott össze a sors, volt bennem egy gondolat, hogy a legközelebbi filmjében nagyon szívesen segítenék neki, ha tehetném. Úgyhogy tulajdonképpen teljesen természetesen jött a dolog, hogy elvállalom a szerepet.

– Milyen típusú karakter az öné a filmben. Ha jól tudom, egy fesztiváligazgatót alakít, ami nincs nagyon távol a való életbéli karakterétől sem...

– Igen, egy színházi fesztivál szervezője vagyok a produkcióban. Hogy ki vagyok pontosan, mi a szerepem a filmen belül, azt nehéz pontosan megmondani, hiszen sok minden múlik azon, hogy a rendező mit gondol a karakteremről. Sokszor változik is egy film során, amennyiben változik a környezet. Néha kicsit viccesebb vagyok, néha kissé gonoszabb – nem tudhatom, végül pontosan mit hoz ki belőlem - illetve a szerepemből - a film végére. Eredendően egy bűnös figurát alakítok, de ki tudja, hogy egy kelet-európai művész, mint Ádám, végül mit lát bele ebbe a nyugati karakterbe. Szóval egyelőre én is kíváncsian várom, hogy milyen tónust kap a kész produkcióban az igazgató figurája.

– Mennyire ismeri az atmoszférát, amiben a történet játszódik, és mennyire a „magyar valóságot”, ami szintén elengedhetetlen a film megértéshez?

– Természetesen most már többet ismerek az itteni életből és a filmbeli fiatalok helyzetéből, mint korábban, hiszen a film miatt jöttem Magyarországra, és már itt vagyok néhány hete. Eddig annyit tudtam, amit a média hazámban bemutat az országukról, politikáról, társadalmi helyzetről. De nyilván ezek nem mondanak el túl sokat egy nemzet pontos helyzetéről, és az itteni való életről.

Egy jól működő, de kicsit homogén országot látok, ahol megvan egy bizonyos fokú harmónia és elégedettség az itt élőkben a működéssel kapcsolatban, amit már-már szokatlannak mondanék nyugati emberként.

A mi hazánkban például mi sok mindenben azt érezzük, hogy valami megvolt 30-40-50 éve, és elvesztettük azt. Míg Magyarországon - elsősorban persze Budapesten, hisz azt láttam jobban - jellemző, hogy az emberek némileg elégedettebbek azzal, amijük van.

Wieland Speck

- Mennyire ismeri azt a környezetet, amiből a filmben szereplő karakterek érkeztek?

– Ha a romák helyzetéről beszélünk, az természetesen más, mint a többségi társadalomé, amibe volt szerencsém kissé belelátni. Azért némi háttértudással érkeztem, mert Németországban is él cigány kisebbség, akik jelentősen integrálódtak a társadalomba. A német társadalomnak rengeteg mindennel szembe kellett néznie a múltjából: a több millió megölt zsidó árnyékában néha kevésbé látszik a számos más áldozat. Berlin közepén van egy Holokauszt-emlékmű, amin nem szerepelnek azok az egyéb csoportok, akiket a nácik megkínoztak és megöltek, és ezért minden kisebbség saját emlékművet akart magának. Ezért először rettentő dühös voltam, mert úgy gondoltam, egy nagy közös emlékhely kéne az áldozatoknak – homoszexuálisként én is magamnak éreztem az ügyet.

Sok minden mutatja meg nekünk, hogy a múlt sosem múlik el teljesen, egy kis darabja mindig velünk marad. Innen nézve tehát azonnal megtetszett a film megközelítése, ahogy a roma témát láthatóvá teszi.

Mert a változtatás lehetőségének első lépése, hogy láthatóvá teszed a problémát. Ugyanis, ha nem vagy eléggé látható, a többségi társadalom hajlamos nem tudomást venni rólad.

– A film sok kérdése túlmutat a magyar romák helyzetén, de összességében az egész magyar valóságon is. Ön szerint lehet ez a film sikeres a nemzetközi porondon is?

– A film egész biztosan reflektál olyan dolgokra, amik például Németországban is jelen vannak, de ugyanígy elmondható, hogy hasonlóan rezonál akár spanyol vagy francia problémákra, hiszen kisebbségek, akár roma, zsidó vagy meleg kisebbségek mindenhol élnek. Szerintem nincs olyan európai ország, ahol a filmnek ne lenne érvényes mondanivalója. Hisz a film a marginalizációról szól, és arról, hogy ez mit tud tenni egy társadalommal.

– Hogy érzi magát Budapesten, mennyit sikerült eddig látni a városból?

– Három hete vagyok itt, és mivel csak nyolc fogatási napom van, elég sok a szabadidőm. Főleg múzeumokat látogatok, kétszer voltam például a Szépművészeti Múzeumban. Rengeteg érdekes és értékes dolgot láttam, a telefonom fotómemóriája tulajdonképpen meg is telt. A színészet ilyen szempontból egy magányos munka, mert még a közvetlen munkatársaimmal, a produkcióban részt vevő színészekkel is csak keveset találkozom.

A film egyik berlini jelenetének díszlete

A cikk lapozás után folytatódik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hendrix.jpg

50 éve halt meg Jimi Hendrix: Nem játszott a Marson, de lehozta a Földre az égitesteket

A 20. századi könnyűzene utánozhatatlan újítója volt. Idézzük fel az életét!
Göbölyös N. László; címkép: Steve Banks/Wikipédia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Alig egy évvel Brian Jones, a Rolling Stones, és mindössze két héttel Alan Wilson, a Canned Heat együttes alapítója tagjának halála után újabb hihetetlen gyászhír rázta meg a rockzene világát: Londonban meghalt az amerikai csodagitáros, Jimi Hendrix. Ekkor kezdett el terjedni az a sötét legenda a „27-es klubjáról”, hiszen mindhárman éppen csak megérték ezt a kort, és ekkor döbbentek rá a rajongók, akik még a woodstock-i „béke, zene, szeretet” álmában éltek, hogy a fantasztikus élmények, a testet, lelket, agyat megindító zenék mögött egy kegyetlen életmód, az emberi önkizsákmányolásának végletes módja lapul.

Vagy valami más, gyanús történet. Furcsa módon mindhárom, személyiségében is különleges figura halála körül volt valami, ami nem stimmelt.

Máig tartják magukat azok a feltételezések, hogy Brian Jonest a saját testőre ölte meg, sokan nem hiszik, hogy a „Vak Bagolynak” nevezett amerikai blues-mester Alan Wilson depressziós rohamában öngyilkos lett, és Jimi Hendrix hirtelen távozása körül sem tiszta minden.

A hivatalos verzió szerint az álmatlanságban szenvedő gitáros-énekes-zeneszerző nagy mennyiségű altatót nem kevés vörös borral öblített le, álmában rosszul lett és megfulladt. De ma sincs válasz arra, hogy akkori élettársa, Monika Dannemann festőnő, amikor látta, hogy baj van, miért nem először a mentőket hívta, hanem barátnőjét. Zavar van a halál beállta körüli időpont körül is: egyesek szerint már halott volt, amikor a mentők kiérkeztek Notting Hill-i otthonukba, más források szerint a kórházban halt meg.

Felmerült az öngyilkosság gondolata is, erre utal, hogy Jimi utolsó éjszakáján megírta a Story of Life című hosszú versét, amely egyfajta szellemi végrendeletnek tekinthető. Ennek azonban ellentmond, hogy a zenész pályafutása új szakaszának kezdetén állt és tele volt tervekkel, félig kész, vagy éppen kiadásra váró felvételekkel,.

hirdetés

Végleg szakítani akart a „színpad vadembere” imázzsal, az elmélyültebb zene, a jazz izgatta. Köztudott, hogy az éppen a jazz és a rock fúzióját elindító Miles Davis akarta őt új zenekarába, de csak néhány próbáig jutottak. (Azok a darabok, amelyeket „közös munkájukat” akarják eladni a YouTube-on, természetesen hamisítványok, stúdiótrükkök) Az sem az öngyilkosság szándékára utal, hogy alig néhány hónapja indította be New York-ban saját, Electric Lady nevű stúdióját.

Így került a gyanúsítottak körébe Hendrix producere, Michael Jeffery, aki állítólag szorult anyagi helyzetében a maffiától kapott egy jelentős kölcsönt, de miután a zenész a saját útját akarta járni, és Jeffery nem engedhette meg magának az ezzel járó nagy anyagi veszteséget, az alvilággal tetette el láb alól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!