hirdetés
735px-Schmidt-Brin-Page-20080520_cropped.jpg

„Tedd, ami helyes” – visszavonulnak a Google legendás alapítói

21 évvel azután, hogy Larry Page és Sergey Brin a kaliforniai Menlo Park egyik romos garázsában létrehozták a Google-t, visszavonulnak az óriáscég vezetésétől. Vagyonukat 62,7, illetve 60,9 milliárd dollárra becsülik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

A bejelentés szerint az alapítók mostantól kezdve csupán „büszke szülők” lesznek, tanácsaikkal látják el a Google és annak ernyővállalatát, az Alphabetet, de a napi igazgatásban nem vesznek a továbbiakban részt. Az irányítást régi munkatársuk és „alvezérük”, a 47 éves Sundar Pichai veszi át, aki 2004 óta dolgozik a cégnél. A nála egy évvel fiatalabb két „atya” az igazgató tanács tagja marad, és továbbra is ők a Google fő részvényesei. Pichai a részvényeknek mindössze 0,1%-ával rendelkezik.

A Bloomberg Billionaires listája szerint Page a világ 7., Brin pedig a 10. leggazdagabb embere, vagyonukat 62,7, illetve 60,9 milliárd dollárra becsülik.

Page és Brin visszavonulása a legnagyobb csúcsváltozás egy nagy amerikai technológiai cégnél azóta, hogy Steve Jobs nem sokkal 2011-ben bekövetkezett halála előtt lemondott az Apple ügyvezető igazgatói posztjáról. Bill Gates, a Microsoft alapítója már 2000-ben felállt ugyanebből a székből. Jelenleg már csak Jeff Bezos, az Amazon főnöke az egyetlen, aki még alapítóként kormányozza birodalmát.

A Google mottója kezdetben így hangzott: „Ne légy gonosz” (Don’t be evil). 2015-ben, amikor az Alphabetet létrehozták, így változott: „Tedd, ami helyes” (Do The Right Thing).

hirdetés

Az elmúlt időkben számos támadás érte a Google-t politikusoktól, civilektől és saját dolgozóitól egyaránt.

Tavaly Page-et beidézte az amerikai szenátus hírszerzési bizottság, amely külföldi hatalmak beavatkozását vizsgálta az amerikai választásokon, de nem jelent meg. A múlt héten nagy feltűnést keltett, hogy felmondtak több dolgozónak adatbiztonsági rendszabályaik megsértése címén. Voltak olyan alkalmazottak, akik azzal vádolták a céget, hogy megpróbálják elnémítani a kritikus hangokat.

Szintén tavaly történt, hogy több ezer alkalmazott tüntetett világszerte a Google-kirendeltségek előtt amiatt, mert 90 milliós kártérítést fizettek a volt Android-főnök Andy Rubinnak, annak ellenére, hogy az ellene felhozott szexuális zaklatási állítások valósnak bizonyultak. Ugyancsak tiltakoztak az amerikai védelmi minisztériummal kötött megállapodás miatt, amelyet mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos munkákra kötöttek. 2019-ben az Európai Bizottság büntette meg a Google-t 1,5 milliárd dollárra, mert az AdSense oldalán megakadályozta, hogy riválisai, a Microsoft és a Yahoo reklámokat adjanak el a Google kereső oldalaira – emlékeztet a Guardian


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyor.jpg

Egy hármas dolgozat miatt késelhette meg egy 17 éves diák a tanárnőjét a győri iskolában

Az asszony kórházban van, állapota stabil, több késszúrás érte. A diák tizedikes, és egyébként jó tanuló - mondta a többi gyerek.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

Mint azt megírtuk, megszúrtak egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában. A rendőrség akkor azt közölte, hogy elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a sértettet pedig a mentők kórházba vitték.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy

hirdetés

egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt

- írta meg az MTI. A rendőrök még helyszínelnek, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy

a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell

- ismertette.

Az iskola egyik diákja az Atv.hu-nak elmondta, hogy éppen dolgozatot írtak, amikor hatalmas sikoltás hallottak az alattuk lévő teremből, majd nagy hangzavar támadt. Ezután a folyosón rohanó lépteket hallottak, de nem tudták még akkor, hogy mi történt. Az osztály nagyon megijedt, közben pedig a rádióban azt mondták be, hogy senki ne hagyja el az osztálytermét, a diákok maradjanak a tanáraikkal. Végül 13 órakor mindenkit hazaengedtek az iskolából.

A diák azt is elmondta, hogy a tanárnő matematikát és fizikát tanít. Az elkövető pedig egy tizedikes, aki jó tanuló. Úgy tudják, hogy egy dolgozata most hármas lett, ezért támadt a tanárára.

Több diák is azt hallotta, hogy a pedagógust háromszor sebesítette meg támadója, az egyik szúrás a tüdejét érhette. A tanárnő a támadás után elájult, majd kórházba szállították. A támadó diákot a diáktársai fékezték meg.

A portál úgy tudja, hogy holnap már folytatódik a tanítás, de még nincs információ arról, hogy hogyan kezelik az esetet, és miképpen igyekeznek feldolgozni azt.

A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek - írta az MTI. A megyei főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy

emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szakképzési intézmények fenntartójaként megdöbbenéssel fogadta a késelés hírét. A minisztérium minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. A diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyor-1.jpg

Osztálytársa szerint vigyorogva ült a tanári székbe a fizikatanárát megkéselő fiú

Társainak azt mondta, hogy 'rá akarta vezetni a tanárnőt, hogy nem jó, amit csinál, a tanítási módszerei'.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

Mint azt megírtuk, egy győri iskolában, egy 17 éves diák rátámadt óra közben a tanárára, és késsel többször megszúrta. A győri Jedlik Ányos Szakközépiskola 51 éves fizikatanárnőjét kórházba szállították, a hátán és karján sérült meg, de állapota már stabil.

Az RTL Híradónak az egyik diáktárs azt mondta, hogy a társa azért szúrt, mert szerinte a tanárnőnek nem jók a tanítási módszerei. Utána vigyorogva beült a székébe. Azt nem is sejtették, hogy mire készül a társuk, az órán azért jelentkezett, hogy kivigye megmutatni a füzetét.

Mikor a pedagógus elkezdte nézni a füzetet, a fiú akkor szúrta meg a hátát.

"Arra figyeltem fel, hogy a tanárnő sikítva a földre rogy. Egy osztálytársam választotta szét őket és vette el a sráctól a kést. Közben a többi osztálytársam felsegítette a tanárnőt és kivezettük a teremből. Azonnal hívtuk a mentőket"

hirdetés

- mesélte a diák. Szerinte a támadás után az elkövető beült a tanári székbe, ahol nyugodtan, "mondhatni vigyorogva ott ült a székben és várta a rendőrök érkezését".

A társai kérdezték, hogy miért szúrt, amire azt mondta, hogy azért, mert

"rá akarta vezetni a tanárnőt, hogy nem jó, amit csinál, a tanítási módszerei".

A diákok a történtek után sokkos állapotban voltak. A Híradónak nyilatkozó elmondta, hogy az egész osztálynak már régóta konfliktusa van a tanárnővel, de azt nem sejtették, hogy a társuk emiatt bántaná is az asszonyt. Azt is elmondta, néhányan tudtak arról, hogy társuk késsel jár iskolába: "Mindig magánál hordja, ezt mondta az egyik közeli barátja, de hát egy 12 cm-es hosszú éle volt a késnek. Ezt ugye tilos is bevinni az iskolába."

A rendőrség a déli órákban kapott értesítést a támadásról, azonnal az iskolába siettek, és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Az iskola fenntartója a Híradónak küldött közleményben azt írta, hogy nagyon megrendítették őket a történtek, de minden segítséget megadnak a diákoknak és a tanároknak az események feldolgozásához.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:






hirdetés
kover-laszlo.jpg

Az oroszok azt állítják, Kövér László velük akart összefogni Ukrajnával szemben

Az orosz házelnök szerint az ukrajnai kisebbségek védelmében az orosz Állami Dumának Magyarország Országgyűlése ajánlott fel együttműködést. Az ukrán külügy azonban cáfol.
MTI - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

Együttműködést ajánlott fel az ukrajnai kisebbségek védelmében az orosz Állami Dumának Magyarország Országgyűlése - jelentette be Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke a kamara keddi plenáris ülésén.

"Az Állami Dumához (az orosz törvényhozás alsóházához) azzal a kéréssel fordult a magyar parlament, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy megvédjük a kisebbségek jogait, elsősorban a nyelvtanulás terén. Miután a (Verhovna) Rada (az ukrán parlament) elfogadta a nyelv- és az oktatási törvényt, az Ukrajna területén élő népeket megfosztották ettől a joguktól"

- mondta Vologyin a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint.

hirdetés

Az orosz házelnök emlékeztetett arra, hogy Ukrajna lakosságának 36 százaléka orosz ajkú, és az ország területén nagy számban élnek magyarok és lengyelek is. Arra hívta fel az Európai Parlamentet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, hogy tanulmányozza az ukrajnai nemzeti kisebbségek helyzetét.

"Ha arról van szó, hogy Ukrajna európai ország akar lenni, akkor elsősorban meg kell szabadulnia az olyan csökevényektől, mint a politikai nacionalizmus. A nacionalistáknak nem szabad elnézni a magatartásukat" - hangoztatta az orosz házelnök, aki azt is mondta: az eurázsiai parlamentek vezetőinek kazahsztáni tanácskozásán, szeptemberben találkozott Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével. Állítása szerint Kövér azt mondta neki, hogy a magyar törvényhozás határozatot hozott a kisebbségi jogok védelmét szolgáló együttműködésről.

Ehhez képest szerdán Katerina Zelenko ukrán külügyi szóvivő azt nyilatkozta, hogy

a magyar parlament nem fordult semmilyen kéréssel az orosz félhez az ukrajnai nemzeti kisebbségek védelmét illetően.

A közleményben tudatta: Ukrajna budapesti nagykövetsége a magyar félhez fordult, hogy ellenőrizze, valós-e, amit az orosz parlamenti elnök mondott.

"(Az ukrán nagykövetség) azt a választ kapta, hogy mivel a magyar Országgyűlés nem fogadott el semmilyen ilyen (tartalmú) nyilatkozatot, sem szóban, sem írásban nem adhattak ilyen információt a magyar-orosz parlamenti szintű megbeszélések során" - közölte az ukrán szóvivő. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna és Magyarország partnerországok, amelyek képesek önállóan, párbeszéd és konzultációk útján megoldást találni minden kérdésre, beleértve azokat is, amelyeket eltérően közelítenek meg.

"Bízunk abban, hogy Magyarország, mint az EU- és a NATO tagja, támogat bennünket az orosz agresszióval való szembenállásban, nem lép szövetségre az agresszorral Ukrajnával szemben, és reagál majd ennek az információnak a megjelenésére is"

- tette hozzá a szóvivő.


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Szinte teljesen kiszáradt a Viktória-vízesés, alig lehet ráismerni

A világ egyik leglátványosabb természeti kincsét az eltűnés veszélye fenyegeti.
Címkép: Youtube - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

A globális felmelegedés hatására drámai kiszáradásnak indult a Viktória-vízesés, a Zambézi folyó ikonikus látványossága. A térséget már jó ideje aszály sújtja, így nem kizárt, hogy hamarosan teljesen el is tűnik.

hirdetés

A Sky News szerint míg korábban burjánzó, zöld növényzet ölelte körül a vízesést, most leginkább a száraz sziklákban lehet gyönyörködni a környéken. A lezúduló víz hangját pedig már korántsem lehet olyan távolról hallani, mint korábban.

A Viktória-vízesés Zambia és Zimbabwe határán található. Fénykorában 1708 méter széles vízzuhataga a legszélesebb a világon, közvetlen környékét mindkét ország nemzeti parkká nyilvánította, és 1989 óta az UNESCO-Világörökség részeként nemzetközi védelemben is részesül. Kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy meg is maradjon természeti kincsként.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!