TECH

Xbox vagy Playstation konzol? Az örök kérdés

A választás tekintettel arra, hogy nem olcsó mulatságról beszélünk, nagy körültekintést igényel.

Link másolása

Bárkit, akit megkérdezünk arról, hogy az Xbox vagy a Playstation konzolja nyújt-e jobb játékélményt, a válasz nagyjából megegyezik. Mindkettő tökéletes.

A választás azonban, tekintettel arra, hogy nem olcsó mulatságról beszélünk, mégis nagy körültekintést igényel. Az eladási statisztikákat figyelembe véve sem tudunk igazságot tenni, hiszen fej, fej mellett haladnak a vásárlások.

Nem véletlen, hiszen mindkettő, függetlenül attól, hogy az épp megjelenő típust választunk, vagy régebbit, megfelel majd annak, amit elvárunk tőlük.

Akár a Playstation konzoljait, akár pedig az Xboxot választjuk, nem ússzuk meg a vásárlást az egyéb kiegészítők megvásárlása nélkül. Bár kontrollert minden esetben kapunk majd hozzá, a probléma azonban akkor kezdődik, amikor többen, netán a család szeretne együtt játszani. Épp ezért nem árt a csomagban található kontroller mellé még legalább egyet vásárolnunk, hogy elkerüljük a folyamatos sorban állást és persze az ezzel járó vitákat.

A kontrollerek megvásárlásánál érdemes figyelembe vennünk, hogy általában nagyképernyős televízión, monitorokon játszunk velük, legyen szó akár a Playstation akár az Xbox esetében, így magától a képernyőtől lényegesen messzebb ülünk majd. Épp ezért érdemes olyan kontrollert választani, ami vezetéknélküli, így valóban kellő távolságról van esélyünk játszani.

Az Xbox és a Playstation esetében is elmondható, hogy a kontroller nem élethosszig tartó garanciás, így számolnunk kell azzal, hogy pár évente cserélnünk kell majd azokat. Az egy kontrolleres elképzelés a többjátékos módokban meglehetősen lehetetlen kivitelezés, így mindenképp érdemes legalább két kontroller vásárlását beterveznünk.

Gyártó vagy utángyártott kontrollert vásároljunk?

Ma már, mint szinte mindenből létezik utángyártott változat is. Ezek árkategóriája lényegesebben alacsonyabb, de mindenképp meg kell említenünk, hogy a gyártó úgy tervezte meg a kontrollereket, hogy azok tized-századmásodpercnyi biztonsággal hajtsák végre a mozdulatainkat, mellyel a játékot vagy annak karaktereit mozgatjuk. Egy utángyártott kontroller esetében gyakran előfordul a késlekedés, így csökken a játékélmény, ami előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszi a gyártótól való készülék megvásárlását.

Növelhető játékélmény

Természetesen a konzol és a kontroller csak a jéghegy csúcsa. Mind a Playstation, mind az Xbox esetében a játékélmény a végtelenségig növelhető. A Playstation esetében a VirtualReality csomaggal tovább növelhető a játékélmény, de az Xbox esetében is elérhetők az egyéb kiegészítők, mint például a kormány vagy pedál.

Bármelyik típus mellett is döntünk, ezek a kiegészítők nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy úgy érezd, drága mulatság a PS és az Xbox vásárlása, de hosszú időn keresztül valóban szórakoztató kikapcsolódást nyújt majd mind a fiatalabbak, mind pedig az idősebbek számára.

Akár az Xbox konzol, akár a Playstation mellett tesszük is le a voksunkat, azonnal tapasztalni fogjuk, hogy a csomagban, általában ajándékba adott gamer játék nem lesz elegendő. Épp ezért érdemes arra készülnünk, hogy előbb-utóbb a játékokra is nagyobb összeget kell majd beruháznunk.

A kalandjátékok tekintetében viszonylag hosszabb idő, mire "kijátsszuk" őket, de az autós vagy lövöldözős játékok esetében számtalan játék van, amit nagyjából 20 óra alatt végigvihetünk, majd unalmassá válhat.

Nem beszélve a többjátékos módokat, ahol minél többször játsszunk egy-egy játékkal, annál rutinosabbakká válunk, így egy idő után új játékra vágyunk majd.

Játék, de milyen?

Míg az Xbox esetében a megvásárolt játékokat nemcsak az Xbox konzolon keresztül játszhatjuk, és elmondható, hogy a Playstation számtalan játéka az Xbox-ra is kiválóan megfelelőek, így ha váltani szeretnénk, ettől nem kell tartanunk. Kivételt képeznek ezalól az exkluzív játékok, melyről lentebb írunk majd.

Abban az esetben, ha úgy szeretnénk játszani, hogy az egyikünk az Xbox-al, mi azonban Playstation-nal rendelkezünk, ma már a multiplayer mód lehetőséget teremt rá. Megannyi funkciót és lehetőséget teremt a multiplayer, ami folyamatosan fejlődik annak érdekében, hogy kiszolgálja a játékosok igényeit.

Konzolok harca

Természetes, hogy mind a PS, mind az Xbox megtesz mindent annak érdekében, hogy piacvezető mivoltja egyetlen pillanatra se sérüljön. Nem is kellett sokáig várnunk, hogy piacra dobják az "exkluzív játékmegjelenéseket". Olyan játékokat terveztek, melyek minden bizonnyal hatalmas érdeklődésre tartanak majd számot, azonban a játék csak az Xbox vagy a Playstation konzolokkal játszható. Így aztán ha a játék érdekel, meg kell vennünk a konzolt is. Ezek a játékok jórészt Amerikából érkeznek és már a megjelenés előtt a vízcsapból is folynak. Nem egyszer már egy évvel a játék megjelenése előtt előrendelhető, foglalható, csak úgy, mint az éppen akkor piacra doboz Xbox vagy Playstation konzol a legújabb kiegészítőkkel.

Hazai viszonylatban elmondható, hogy ezek a konzolok leginkább karácsonykor kelendőbbek. Akkor érezzük ugyanis szükségét drágább játékok megvásárlásának. Bár a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük költséghatékony szórakozásnak, az mindenképp mellette szól, hogy nem csak a legújabb, de a régebbi típusok is képesek nagyszerű játékélményt biztosítani. Minősége pedig hosszú éveken át nem változik, így elegendő csak a kiegészítőkkel és természetesen a játékok megvásárlásával pénzt költenünk a későbbiekben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TECH
Nem tudtál belépni a Messengerbe a hétvégén? Ez volt az oka
Új szolgáltatásokat vezettek be, ebbe futhattak bele a felhasználók.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Sokan tapasztalhatták a hétvégén, hogy nem tudnak belépni a Messengerbe, mert egy pin kódot kér az alkalmazás. Az IT Business azt írja, hogy ennek oka egy új szolgáltatás bevezetése volt.

Bár a Messengerben 2016 óta van arra lehetőség, hogy bekapcsoljuk a végpontok közötti titkosítást,

mostantól viszont a privát csevegések és hívások beállításait is alapértelmezés szerint végpontok közötti titkosításra változtatták.

Ez azt jelenti, hogy az üzeneteink és hívásaink tartalma védett lesz attól a pillanattól kezdve, hogy az adatok elhagyják az eszközünket, egészen addig, amíg elérik a fogadó eszközét. Így még Meta sem láthatja és hallhatja, miről cseverészünk a barátainkkal, rokonainkkal.

A cég már december elején közzétette, hogy elindult a teljes körű, alapértelmezett végpontok közötti titkosítás, és emellett most egy sor új funkció is érkezett, amik az üzenetváltás élményének javítását célozzák.

Akik a hétvégén arra ébredtek valamelyik nap, hogy nem érik el csak egy pin kód megadása után a Messenger alkalmazást, azok ennek a szolgáltatásnak a bevezetésébe futottak bele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
Videón, ahogy kicsomagolnak és beüzemelnek egy 137 milliárd forintot érő litográfiai gépet
A holland ASML cég által gyártott, körülbelül 150 tonnás csúcsgép teljes és sikeres telepítésén összesen 250 mérnök dolgozik majd fél évig.

Link másolása

Látványos videót tett közzé az Intel chipgyártó vállalat arról, hogyan érkezett meg az oregoni gyárukba a holland ASML cég által gyártott, 380 millió dolláros (mintegy 137 milliárd forintot érő) High-NA litográfiai gép – írja a HVG.

A körülbelül 150 tonnás litográfiai gép teljes telepítése 250 ASML- és Intel-mérnök fél évi munkája nyomán készül majd el. Az ASML a múlt év végén kezdte meg az első nagy NA-értékkel rendelkező extrém ultraibolya (EUV) litográfiai rendszerének leszállítását az Intelnek. Az NA a Numerical Aperture, azaz a numerikus apertúra rövidítése. Ez az érték mutatja meg, hogy a rendszer mennyire képes a fényt fókuszálni. Minél magasabb ez a szám, annál kisebb chipek készíthetők.

Az Intel közzétett egy videót, amely bemutatja a gép telepítését az oregoni Hillsboro melletti gyárába. Az ASML Twinscan EXE:5000 High-NA EUV nevű litográfiai gépet tartalmazó konténert egy teherszállító repülőgép vitte Hollandiából az oregoni Portlandbe, az összeszerelése után a teljes telepítése és kalibrálása pedig még hónapokig tart majd.

Az ASML gépe 8 nm-es felbontásban képes nyomtatni, jelentősen javítva a jelenleg használt Low-NA EUV szkennerek teljesítményét, amelyek egyetlen expozícióval 13 nm-re korlátozódnak. A mostani fejlesztés lehetővé teszi olyan tranzisztorok építését, amelyek a jelenleginél körülbelül 1,7-szer kisebbek, ami majdnem háromszoros tranzisztorsűrűséget jelenthet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
S24: Menet közben fordítja a beszélgetést és összefoglalja a meetingeken elhangzottakat a Samsung új csúcsmobilja
A mesterséges intelligenciának köszönhetően számos feladatot ellát majd az új mobil, aminek már az árát is megmondták.

Link másolása

Újabb Samsung-család érkezik: A S24, S24+ és S24 Ultra.

Egyik újdonsága, hogy a képek szerkesztésénél is bevetik a mesterséges intelligenciát - írja a Telex.hu.

Képes például szerkesztési javaslatokat tenni, a kép egyes elemeit arrébb mozgatva annak helyét kitölteni.

De számos funkciót kapott még az MI:

képes hívás közben szinkronfordítani (ezt jelzi is a hívó félnek), és bármilyen készülékkel képes így együttműködni.

A cikkíró megjegyzi, hogy magyarul még nem tud a fordító, és vannak még akadozások benne, ami lehet a kiejtés miatt, vagy a háttérzaj okozhat gondot.

Az új mobil képes egy SMS-t is átírni egy megadott stílusban.

Ezen kívül használható lesz arra is, hogy egy felvett meeting hanganyagát összegezze.

Sőt, egy képen vagy videón lévő részletet be lehet karikázni és azokról minden fontos információt el tud mondani.

Az adatokra is vigyáznak, be lehet állítani, hogy mit engedünk a felhőbe, mi maradjon a telefonon, és mi az, amit kikapcsolnánk.

A készülékek ára: a sima S24-es 370 ezer forintról indul majd, az S24+ 480 ezerről, az S24 Ultra pedig 600 ezerről, és már január 17-én 19 órától előrendelhetők - írja a portál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Itt a 10 leggyakoribb jelszó – ha te is ezt használod, sürgősen cseréld le!
Úgy tűnik, sokan még mindig szívfájdalom nélkül beillesztik az 1-es, a 2-es és 3-as számot a jelszavaikba, és az is jellemző, hogy a leggyakoribb általában nem érik el az ajánlott nyolc karakteres hosszúságot.

Link másolása

A Cybernews nyomozócsoportja kiadta a „leggyakrabban használt” jelszavakat, amelyek még mindig használatban vannak – és némelyikük meglepően régi darab. Úgy tűnik, sokan még mindig szívfájdalom nélkül beillesztik az 1-es, a 2-es és 3-as számot a jelszavaikba és – sajnos – az is jellemző, hogy a leggyakoribb jelszavak általában nem érik el az ajánlott nyolc karakteres hosszúságot.

„Ha figyelembe vesszük, hogy hány különböző jelszót kell naponta használnod, érthető, hogy egyszerű jelszavakat használunk, vagy mindenhez ugyanazt” – mondta Jason Wise adatvédelmi szakértő, valamelyest védelmébe véve a felhasználókat.

A nyomozócsoport összesen 15 212 645 925 jelszót gyűjtött össze, ezek közül 2 217 015 490 volt egyedi. Mindenki döntse el, hogy ez sok vagy kevés. A szakemberek azt mondják, „ha valaki a 2024-ben egyik leggyakoribb jelszót vagy az ebben az útmutatóban említett bármely változatát használja, ideje megváltoztatnia".

A szakértői csapat azt is felfedte, hogy az emberek mit választanak rendszeresen jelszavakként. A legnépszerűbbek a kedvenc sportcsapatok, városok, ételek és még a kedvelt káromkodások is elférnek egy-egy jelszóban.

A hackerek elleni védekezés érdekében a szakértők azt tanácsolják, hogy senki ne használjon semmit, ami önmagára, például az életkorára utalhat. Azt is javasolják, hogy

használjunk jelszógenerátort: ezek az eszközök egyedi, 12 karakterből álló jelszavakat hozhatnak létre, amelyek számokat, speciális karaktereket, valamint kis- és nagybetűket is tartalmaznak.

A Scientific American jelentése szerint 62 billiószor nehezebb feltörni egy 12 karakterből álló jelszót, mint egy hat karakterből álló jelszót.

A Security.org szerint

a jelszó-feltörés által érintett felhasználók 61%-a ismerte el, hogy 2023-ban nyolc karakternél rövidebb jelszavai voltak.

Ezenkívül a jelszavaknak csak 64%-a volt 8-11 karakter hosszú. A szakértők még arra figyelmeztetnek, hogy az erős jelszó mellett fontos lenne például a többtényezős hitelesítés, ha valóban biztosra akarunk menni – írta cikkében az unliad.com.

A 2024-es év leggyakrabban használt jelszavainak listája nem sokat változott 2023 óta, a legtöbb jelszó továbbra is a napi rutin része.

Íme, a top 10-es lista:

  1. 123456
  2. 123456789
  3. qwerty
  4. password
  5. 12345
  6. qwerty123
  7. 1q2w3e
  8. 12345678
  9. 111111
  10. 1234567890

Link másolása
KÖVESS MINKET: