TECH

Cosplay, régi és vadonatúj játékok várták az ifjú gamereket az őszi PlayIT Show-n

Október 1-jén a BOK csarnok adott otthont a hazai gamerek legfontosabb rendezvényének, ahol kipróbálhattuk a FIFA23-at, megnézhettünk egy igazi pankrátor-viadalt, és kideríthettük, mennyire vagyunk jók az e-sportban.

Link másolása

Kisebb helyen, de ugyanolyan változatos programokkal rendezték meg az őszi PlayIt Show-t, mint a korábbiakat a Hungexpón. Két és fél év kényszerű szünet után nem csoda, hogy a nyári rendezvény után az őszi is sokakat érdekelt.

Az egyik legnagyobb újdonság számunkra a pankráció volt. Meglepő volt látni a játékkonzolok közt felállított szorítót, amiben félmeztelen pankrátorok küzdöttek egymással, volt, hogy egyszerre hárman is. Az ötlet bejött, amit az is bizonyít, hogy rengetegen állták körül a bemutatót, és szurkoltak egyik vagy másik harcos győzelméért.

Szintén szokatlan volt a Rage Room, egy olyan elkülönített, helység, amiben beöltözve és védősisakban mindeféle tárgyakat verhettek szét az arra vállalkozók. Nem mindennapi érzés így levezetni a feszültséget.

A legtöbben a Mastercard Nagyszínpadnál fordultak meg, ahol kvízek, vetélkedők, előadások és bemutatók voltak, és sok nyereményt is kiosztottak a közönség között.

A főszerep persze ezúttal is a gamingé volt. Egy kiállítótéren játékkonzolok és érmés játékgépek várták azokat, akik retrózni akartak egy kicsit, de új játékokat is ki lehetett próbálni, például a PC Arénában.

Hogy jön össze a PlayIt Show és a Mastercard?

"A PlayIT Show legnagyobb erőssége, hogy képes megszólítani a fiatal generációkat és egy olyan találkozóhelyet is jelent számukra, ahol találkozhatnak az értékközösségük tagjaival. Nálunk a Mastercardnál azért is kiemelten fontos az ilyen események támogatása, mert segít megértenünk az egyes fogyasztói csoportokat - jelen esetben a fiatalokat, így egyrészt személyre szabott megoldásokat fejleszthetünk és olyan csatornákat építhetünk ki, amelyeken a leghatékonyabban szólíthatjuk meg őket" - mondta Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.

A Gamerland standjánál pedig a nagyon várt FIFA 23 bemutatója vonzott nagyobb közönséget. Még egy 40 fős kupát is rendeztek, Horti Gábor kommentálásával. De versenyen kívül is bárki kirpóbálhatta a világ legnépszerűbb futballjátékának legújabb részét, ami lenyűgöző grafikával érkezett. A készítők valódi focisták segítségével modellezték az emberi testet, és a tervezéshez mesterséges intelligenciát is használtak. Ez meg is látszik az élethű karaktereken.

A játék másik nagy újdonsága, hogy már nemcsak arra van lehetőség, hogy például bankkártyával vásároljunk magunknak jobb csapatot vagy gyorsabb fejlődést, hanem a játékosaink el is költhetik a játékban a "megkeresett" pénzt.

Elmehetnek nyaralni, vehetnek maguknak autót, építhetnek medencét, de akár adakozhatnak is az álletmentőknek, mindez pedig kihatással van a pályán nyújtott teljesítményükre.

Valószínűleg nem csalódtak Cosplay-rajongói sem, külön színpadon mutatkoztak be a szereplők, például a Halál úrnője. A rajongók fotókat is készíthettek kedvenceikkel.

Természetesen a menő youtuberekkel és tartalomgyártókkal is találkozhattunk a rendezvényen, itt volt Ungdani, The Reelcrew, Yeahunter, Avid is Odd, Rongybaba, SparklingAnna vagy épp Szalay Isti is. A MineShow-n, a dedikáló zónában óriási volt a sor. A nagy érdeklődést jól jelzi, hogy az ide szóló jegyek már bőven a kezdés előtt elfogytak. Leginkább gyerekek és persze a velük érkező szülők várták itt türelemmel, hogy sorra kerüljenek.

Lehetett tesztelni és a legújabb virtuális eszközöket is kipróbálhattuk, ez érdekelte a legtöbbeket, és a gyártók is itt hoztak be új cuccokat. Elég nagy volt például a Nintendo standja, de láthatóan az Xbox is nagyon készült a rendezvényre.

Nekünk kimondottan tetszett, hogy kipróbálhattuk magunkat e-sportolóként, és utána meg is mondták, milyen teljesítményt nyújtottunk.

Hogy ne csak a gépek előtt üljenek a résztvevők, hanem mozogjanak is, a Mozdulj Gamer programjai és a Just Dance táncpárbaj nyújtott lehetőséget a kikapcsolódásra a virtuális világból.

A hagyományosabb játékok kedvelőinek szóltak a Gémklub Társasjáték-kiadó játékai, és a Geek akadémia rejtvényei is, nem beszélve a Gamer 7 feladványairól, ahol nyerni is lehetett, hét különböző játékban küzdöttek a játékosok egymással a pénz- és tárgynyereményekért.

Nagy kedvencünk volt még a mini star-wars kiállítás, egy egész ewok-külünítménnyel. Aki megéhezett, különféle food truckok várták a sarokban. Fizetni itt is - akárcsak az egész fesztiválon - érintésmentes kártyával vagy mobillal lehetett.

Azoknak sem kellett csalódniuk, akiket nemcsak a játékokban érdekelnek a fegyverek. A Magyar Honvédség toborzóirodájának standján még a géppisztolyokat is megmutatták, az amerikai katonai hagyományőrzők pedig egy világháborút idéző katonai dzsipet vonultattak fel.

Összességében egy hétvégi délelőttre tökéletes szórakozást nyújtott a fesztivál, még ha szerényebb is volt a nyári nagy PlayIT-nél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TECH
Nem tudtál belépni a Messengerbe a hétvégén? Ez volt az oka
Új szolgáltatásokat vezettek be, ebbe futhattak bele a felhasználók.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Sokan tapasztalhatták a hétvégén, hogy nem tudnak belépni a Messengerbe, mert egy pin kódot kér az alkalmazás. Az IT Business azt írja, hogy ennek oka egy új szolgáltatás bevezetése volt.

Bár a Messengerben 2016 óta van arra lehetőség, hogy bekapcsoljuk a végpontok közötti titkosítást,

mostantól viszont a privát csevegések és hívások beállításait is alapértelmezés szerint végpontok közötti titkosításra változtatták.

Ez azt jelenti, hogy az üzeneteink és hívásaink tartalma védett lesz attól a pillanattól kezdve, hogy az adatok elhagyják az eszközünket, egészen addig, amíg elérik a fogadó eszközét. Így még Meta sem láthatja és hallhatja, miről cseverészünk a barátainkkal, rokonainkkal.

A cég már december elején közzétette, hogy elindult a teljes körű, alapértelmezett végpontok közötti titkosítás, és emellett most egy sor új funkció is érkezett, amik az üzenetváltás élményének javítását célozzák.

Akik a hétvégén arra ébredtek valamelyik nap, hogy nem érik el csak egy pin kód megadása után a Messenger alkalmazást, azok ennek a szolgáltatásnak a bevezetésébe futottak bele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
S24: Menet közben fordítja a beszélgetést és összefoglalja a meetingeken elhangzottakat a Samsung új csúcsmobilja
A mesterséges intelligenciának köszönhetően számos feladatot ellát majd az új mobil, aminek már az árát is megmondták.

Link másolása

Újabb Samsung-család érkezik: A S24, S24+ és S24 Ultra.

Egyik újdonsága, hogy a képek szerkesztésénél is bevetik a mesterséges intelligenciát - írja a Telex.hu.

Képes például szerkesztési javaslatokat tenni, a kép egyes elemeit arrébb mozgatva annak helyét kitölteni.

De számos funkciót kapott még az MI:

képes hívás közben szinkronfordítani (ezt jelzi is a hívó félnek), és bármilyen készülékkel képes így együttműködni.

A cikkíró megjegyzi, hogy magyarul még nem tud a fordító, és vannak még akadozások benne, ami lehet a kiejtés miatt, vagy a háttérzaj okozhat gondot.

Az új mobil képes egy SMS-t is átírni egy megadott stílusban.

Ezen kívül használható lesz arra is, hogy egy felvett meeting hanganyagát összegezze.

Sőt, egy képen vagy videón lévő részletet be lehet karikázni és azokról minden fontos információt el tud mondani.

Az adatokra is vigyáznak, be lehet állítani, hogy mit engedünk a felhőbe, mi maradjon a telefonon, és mi az, amit kikapcsolnánk.

A készülékek ára: a sima S24-es 370 ezer forintról indul majd, az S24+ 480 ezerről, az S24 Ultra pedig 600 ezerről, és már január 17-én 19 órától előrendelhetők - írja a portál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
A Rovatból
25 app, ami kárt tehet a telefonodban – azonnal töröld őket, ha letöltötted!
Az alkalmazások nagy része a Google Playben is elérhető, de kiderült, hogy nagyon nagy károkat tudnak okozni az okoseszközökön.
Malinovszki András / Fotó: Pexels/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. január 04.


Link másolása

Közzétett egy listát a McAfee Mobile Research Team olyan applikációkról, amik súlyos kárt tudnak tenni okoseszközeinkben, amennyiben telepítjük őket.

Különösen ijesztő, hogy a 25 alkalmazásból 13 simán elérhető volt a Google Play áruházból is.

A Google azóta természetesen eltávolította ezeket a kínálatából, de több valószínűleg most is sokak okostelefonján elérhető. Az egyes alkalmazások letöltésszáma 100 és 100 ezer között mozog, és egy Xamalicious nevű kártevővel fertőzték meg őket.

Az inkriminált appok előbb hozzáférést szereznek a kisegítő szolgáltatásokhoz, majd a felhasználó tudta nélkül elkezdenek kommunikálni egy távoli szerverrel. Ezután letöltenek egy kártékony szoftvert a mobilra, ami át tudja venni az irányítást a mobileszköz felett. Előfordulhat, hogy a program pénzügyi műveleteket is végrehajt a tulajdonos tudta nélkül.

A cikk figyelmeztetése alapján a Google Play áruházból vásárlás esetén is érdemes bekapcsolni a Play Protect funkciót.

Íme az alkalmazások, amiket azóta eltávolított kínálatából a Google:

  • Essential Horoscope for Android
  • 3D Skin Editor for PE Minecraft
  • Logo Maker Pro
  • Auto Click Repeater
  • Count Easy Calorie Calculator
  • Sound Volume Extender
  • LetterLink
  • Numerology: Personal Horoscope & Number predictions
  • Step Keeper: Easy Pedometer
  • Track Your Sleep
  • Sound Volume Booster
  • Astrological Navigator: Daily Horoscope & Tarot
  • Universal Calculator.

(BGR, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
A frászt hozza sok felhasználóra Alexa: az Amazon okoseszköze néha megmagyarázhatatlanul viselkedik
Többen arról számoltak be, hogy éjszaka váratlanul, aktiválás nélkül megszólalt a női hangon beszélő program, vagy éppen kérés nélkül lekapcsolta a villanyt.

Link másolása

Néhány felhasználó visszajelzései szerint olykor megmagyarázhatatlanul, sőt, egyenesen hátborzongatóan viselkedik az otthonukban Alexa, az Amazon okoseszköze.

A női hangon beszélő programmal kapcsolatos furcsaságokról először egy TikToker számolt be, aki azt mondta, kidobta az okoseszközt, miután az éjszaka közepén váratlanul, aktiválás nélkül beszélni kezdett a férjéhez. Állítólag nem egyedi esetről volt szó, és a TikToker videójához többen is hozzászóltak hasonló élményekről beszámolva.

Az egyik kommentelő jelezte, az ő Alexája hajnali háromkor a kutyáinak suttogott a konyhában, míg más otthonokban ugyancsak aktiválás nélkül szólalt meg az Amazon okoseszköze, amely olykor érthetetlen hibaüzeneteket is ismételgetett.

Volt, akinél Alexa kérés nélkül lekapcsolta a világítást, más felhasználónál pedig indokolatlanul elköszönt a látogatóban lévő édesanyjától.

Forrás: RTL, New York Post


Link másolása
KÖVESS MINKET: