News here
hirdetés

TECH

A Facebook történetében most először csökkent a napi aktív felhasználók száma

Megérezték a változást a részvények is, amik más techcégek tőzsdei szereplését is befolyásolták.

Link másolása

hirdetés

A legnagyobb közösségimédia-portál, a Facebook 18 éves történetében tavaly év végén történt először, hogy csökkent a napi aktív felhasználók száma – írja a BBC.

A Facebook anyavállalata, a Meta Networks azt közölte, hogy 1,929 milliárdra csökkent a december végéig tartó három hónapban a szám, szemben az előző negyedévi 1,930 milliárddal.

Ezzel egy időben az anyavállalat, a Meta részvényei 20 százalékkal zuhantak a New York-i tőzsdén, de ezzel együtt a Twitter, a Snap és a Pinterest részvényeinek értéke is csökkent.

Mark Zuckerberg elmondta: az olyan riválisokkal szemben, mint a TikTok és a YouTube, lelassul a bevételnövekedés, miközben a hirdetők is csökkentik kiadásaikat.

Azt is közölte, hogy az Apple operációs rendszerének adatvédelmi változásai és a hirdetési célzások is sújtották a céget, ami 10 milliárd dollár nagyságrendű hatással is lehet az idei évükre. A Meta teljes bevétele, amelynek nagy része a reklámeladásokból származik, 33,67 milliárd dollárra nőtt ebben az időszakban, ami kis mértékben meghaladta a piaci előrejelzéseket.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TECH
Mutatjuk, mennyibe kerül majd az új iPhone
A legolcsóbb típusért is 450 ezer forintot kell fizetni.

Link másolása

hirdetés

Szerda este mutatta be az Apple az iPhone 14 szériát. Ahogy a 24.hu kiszúrta, az esemény után

frissült a cég weboldala is a hivatalos árakkal.

Ezek pedig a következők:

  • iPhone 14 (128 GB): 449 990 forint
  • iPhone 14 (256 GB): 509 990 forint
  • iPhone 14 (512 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Plus (128 GB): 499 990 forint
  • iPhone 14 Plus (256 GB): 559 990 forint
  • iPhone 14 Plus (512 GB): 679 990 forint
  • iPhone 14 Pro (128 GB): 569 990 forint
  • iPhone 14 Pro (256 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Pro (512 GB): 749 990 forint
  • iPhone 14 Pro (1 TB): 869 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (128 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (256 GB): 689 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (512 GB): 809 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (1 TB): 929 990 forint

    A készülékeket péntektől lesznek előrendelhetők.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • hirdetés
    TECH
    Az iskolai KRÉTA rendszert dobja ki a pokol szóra keresve mindkét alkalmazás-áruház
    A tanulók által használt KRÉTA és a szülői KRÉTA is megjelenik az első találatok között.

    Link másolása

    hirdetés

    Az elektronikus naplózásra és távoktatásra is használt KRÉTA rendszert rendkívül sokan értékelték meglehetősen rossz véleménnyel. Ez lehet az oka annak, hogy

    ha a két legnagyobb applikáció-letöltő felületre beírjuk a "pokol" szót, akkor az első találat a tanulóknak szánt KRÉTA-rendszer

    - szúrta ki az rtl.hu.

    De nem kell sokat görgetni, a szülői KRÉTA a Play Áruházban az ötödik helyen, míg az Apple App Store-ban a második helyen szerepel.

    Találat a pokol szóra az Apple App Store-ban

    Az iskolákban meglehetősen nehezen indult a tanévkezdés, már az első napon több helyen polgári engedetlenséggel tiltakoztak.

    hirdetés

    A Tanítanék Mozgalom szeptember 5-től tervez szervezett polgári engedetlenséget. Péntek délután pedig „évnyitó tüntetést” tartanak a diákok Budapest belvárosában, mivel semmilyen javulást nem tapasztalnak az oktatásban.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    TECH
    A Rovatból
    hirdetés
    Megjelent az ország első párkapcsolati applikációja
    Az applikáció a párbeszédben és önreflexióban kíván segítséget nyújtani a párkapcsolatok fenntartásáért.

    Link másolása

    hirdetés

    A Szeretetkertet két éven keresztül fejlesztette dr. Piczkó Katalin pszichiáter és csapata.

    A világon is egyedülálló alkalmazás célja az, hogy a párok a feszültségekkel teli időszakban jobban megismerhessék magukat, valamint kapcsolatukat, és így könnyebben tudjanak megbirkózni a nehézségekkel.

    Az applikáció a párbeszédben és önreflexióban kíván segítséget nyújtani a párkapcsolatok fenntartásáért. A program segítséget nyújt a problémás területek feltérképezésében és konkrét kézzel fogható, praktikus megoldásokat ad a változtatáshoz.

    A 25-40 éves korosztály számára fontos, hogy digitális formában, könnyen elérhető segítséget kapjon lelki gondjaira. Közülük sokan szakértőhöz sem szívesen fordulnak problémáikkal. Bár az alkalmazás nem pótolja a terápiát, támogatást nyújthat abban, hogy a felhasználó közelebb kerülhessen önmaga és párja lelki világához, belső érzéseihez, vágyaihoz - írják.

    Az app a szakemberek és korábbi párterápiák tapasztalatait ötvözte közérthető és könnyen elsajátítható módon. A program középpontjában egy szimbolikus kert áll, amelynek minden egyes területe a párkapcsolatok fontos elemeihez kötődik. "A tó például a párunknak tartott tükör, a virágoskert a szeretetnyelv, az ösvény a kommunikáció, a kert közepén álló fa pedig az énképünket jelenti" - tette hozzá a pszichiáter.

    A kertben az önismereti előrehaladást írásos anyagok, előadások és videós jelenetekkel bemutatott megoldások támogatják. Utóbbiakban olyan ismert hazai színészeket láthatunk és hallhatunk, mint Schell Judit, Csőre Gábor, Balázsovits Edit, Hajdu Steve, Kálloy Molnár Péter, Pokorny Lia, Mucsi Zoltán. A Magyarországon egyedülálló alkalmazásban a felhasználók fejlődési folyamatukat a kapcsolat folyamatos felmérésével és egy naplóban követhetik nyomon. Az applikáció állapotfelmérés része ingyenes, ezt a felhasználók magukban, vagy párjukkal együtt is kitölthetik.

    hirdetés

    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    TECH
    Letiltotta az Instagram a Jeffrey Dahmer hashtaget, miután ellepték a sorozatgyilkosról szóló posztok az oldalt
    A legnépszerűbb taghez tartozó bejegyzéseket már nem lehet látni, de számos, a sorozatgyilkos nevével ellátott címszavak még elérhetőek az oldalon.

    Link másolása

    hirdetés

    Nemrég debütált a Netflixen a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című sorozat, amely egy világhírű amerikai sorozatgyilkos történetét dolgozza fel.

    Jeffrey Dahmer 17 - többségében afrikai ázsiai származású - fiút és fiatal férfit ölt meg brutális kegyetlenséggel: megerőszakolta, savval öntötte le, megfojtotta, majd feldarabolta őket, a testrészeiket pedig elfogyasztotta, vagy lefagyasztva tárolta a hűtőjében.

    A milwaukee-i kannibálként is elhíresült férfit végül azután tartóztatták le, hogy az egyik áldozata megszökött tőle és segítséget kért az utcán járőröző rendőröktől. Dahmer végül mindent bevallott, tettei miatt pedig 957 év börtöntbüntetést kapott. 1994 novemberében halt meg 34 évesen, miután egy skizofrén rabtársa agyonverte őt egy vasrúddal a konditeremben.

    A Netflix sorozata - amelyben Evan Peters játssza Dahmert - a megjelenés óta hihetetlenül népszerű, máris az év egyik legnézettebb sorozata lett a streaming-szolgáltató kínálatában.

    Ennek megfelelően az interneten is nagy érdeklődést kiváltó téma lett, rengeteg poszt születik a sorozatról és magáról Jeffrey Dahmerről is a közösségi oldalakon.

    Az Instagramon is megszaporodtak a kegyetlen sorozatgyilkos nevével elláttott hashtagek, amelyek közül a legnépszerűbbet, a #jeffreydahmer taget le is tiltotta a tartalommegosztó platform - vette észre a LADBible.

    Ha rákeresünk erre az oldalon, nem is találjuk a hashtagek között, ha viszont egy posztban még elérhető és rákattintunk, ez jelenik meg előttünk:

    hirdetés

    Azt pontosan nem lehet tudni, hogy milyen bejegyzések sértették meg a szabályokat, de mivel egy sorozatgyilkos volt a központi témájuk, elképzelhető, hogy túl erőszakosnak ítélték meg ezeket a tartalmakat. Sok hasonló, Dahmer nevét tartalmazó hashtag viszont továbbra is elérhető, például a fekete szívvel ellátott (#jeffreydahmer❤) vagy a gyilkos ikonikus szemüvegére utaló (#jeffreydahmerglasses), de már a róla készült mémeknek (#jeffreydahmermemes), sőt a rajongói klubjának (#jeffreydahmerfanclub) is van külön hashtagje.

    A Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori előzetese:

    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET: