hirdetés
20131110_SlowBPAjandekozzIdot_1085_Nelli.jpg

Te igazából megéled az életed?

Krajcsó Nelli saját magán akart segíteni, ebből pedig véletlenül mozgalom lett. A Slow Budapest azóta sok-sok embernek jelent kiutat.
interjú: Berei Dániel - szmo.hu
2016. február 12.


hirdetés

Krajcsó Nelli a Slow Budapest mozgalom vezetője. A Slow olyan kérdésekre adja meg a választ, ami mindannyiunkat érdekli, például "hogyan lehet kiegyensúlyozottan, boldogan élni?" vagy "hogyan tudjuk kivonni magunkat a hétköznapi rohanásból?" és "hogy lehet ezt az egészet nem csak esetekre, hanem fenntarthatóan megcsinálni?"

Előbb mozgalom, majd szakmai szervezet, emellett sikeres vállalkozás kerekedett a saját útkereséséből. Egy Andrássy úti kávézóban futottunk össze ültünk le beszélgetni.

- Mikor és hogyan jött az inspiráció a Slow Budapest mozgalomhoz?


- 2012-ben, teljesen személyes motivációból indítottam el. Akkoriban, 26 évesen úgy éreztem, hogy elakadtam, hogy nem látom a célt, és akkor már a hajszolt életmódomnak köszönhetően több stresszbetegségen voltam túl. Volt egy felismerésem:

nem kell 40 éves felsővezetőnek lenned ahhoz, hogy kiégj.

Kerestem valamilyen választ arra, hogyan lehetne boldogan, magamat jól érezve élni és akkor jött szembe velem egy cikk az interneten a Slow mozgalomról. Rádöbbentett, hogy a túlhajszoltság a hiba és a megoldást nem a gyógyszerekben vagy az orvosoknál kellene keresnem. A Slow kapcsán jöttem rá, hogy a saját kezembe kell vennem az irányítást és foglalkoznom kell az egészségemmel.

Nelli_fenntarthatosag 020

- Miről szól ez a mozgalom? Mi jött létre Budapesten abból az eszméből, amit te olvastál?


- Ez egy nagyon jó kérdés, ugyanis a Slow mozgalommal az én, majd a csapatom szűrőjén és ötletein, tudásán keresztül ismerkedett meg a magyar közönség. Emiatt igyekszünk felelősséggel kezelni ezt a feladatot. Tehát tőlünk nem fogsz olyanokat hamis gondolatokat hallani, hogy “mindegy milyen a hangulatod, mosolyogj” vagy egyéb felhőbe kilőtt nagy szavakat, amiket nem lehet megvalósítani, és amiket ennek ellenére sok “életmód tanácsadó” alkalmaz.

Az eredeti célja a Slow Budapestnek az volt, hogy megállítsuk az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik.

El kell jönnie annak a pontnak, amikor megállunk és átgondoljuk: Miért rohanunk? Hova rohanunk? Egyáltalán megéri rohanni? Beszéljünk arról inkább, hogyan lehet lelassítani az életet! A legnagyobb kihívást az információs- és a fogyasztói társadalom állítja elénk.

A Slow nem hátizsákos ázsiai túrára sarkall, ami megfordítja az életed, nem küld el egy ökofarmra. Úgy akar megoldást nyújtani, hogy az új állapot fenntartható legyen a hétköznapokon is.

A “lassú” szó a mi értelmezésünkben nem a sebességre utal, hanem arra, hogy a dolgokat nem a leggyorsabban, hanem a legjobb úton próbáljuk megcsinálni. Így szert tehetünk minőségi pillanatokra a hétköznapokban, a gyors hétfőkön, őrült keddeken, ideges szerdákon…

3,5 éve azt vizsgáljuk, hogy azokat a kritériumokat, amik a kiegyensúlyozott élethez kellenek, mennyire lehet betartani a mai világban. Hogy mi az, ami gyorsít, mi lassít, és hogyan lehet a változás stresszmentes és hosszú távon fenntartható. A világon egyedülálló módon kutatjuk ezt, és egyedülálló válaszokat is fogalmazunk meg, ilyen, az egyéni változás szintjén nem kutatja ezt semmilyen szervezet a slow mozgalmon belül.

- Milyen konkrét megmozdulásai vannak a mozgalomnak?


- Úgy kezdődött, hogy egy önkéntes csapattal elkezdtünk tömeges eseményeket szervezni. Ide bárki eljöhetett, tájékozódhatott a mozgalomról. Ilyen volt a Slow Design Piknik, ahol a Möbelkunsttal közösen szerveztünk egy bográcsozást a 2012-es Design Héten. 

2013-ban megcsináltuk a világ első Slow Hetét, ami arról szólt, hogy egy héten át minden nap más Slow-témát dolgoztunk fel. A Slow-téma az olyan területet jelent, amit ha beépítesz az életedbe, akkor az valamennyit lassít az életeden. Volt jógázós, reggelizős, olvasós, semmitevős és do it yourself nap. Az olvasós napon például könyvet osztottunk a Kálvin téren és nem várt sikere volt,

ekkor kezdtem azt érezni, hogy ez nagyobb dolog, mint gondoltam.

20130619_SlowBPOlvass_0169

Még abban az évben volt az Ajándékozz időt! kampányunk (ide kattintva írtunk róla bővebben - szerk.), ami arról szólt, hogy az embereket vegyük rá a plázába rohangálás helyett a minőségi ünneplésre. Ez annyira sikeres lett, hogy megcsinálták Pécsen és Szegeden is önkéntesek.

Volt már nemzetközi trénerrel tartott közös meditációs alkalmunk is.

 Most csináltunk egy felmérést arról, hogy az embereket mi gyorsítja fel és mi lassítja le, szakmai blogot vezetünk, én pedig már három TED előadást is tartottam a témakörben. Jelenleg egy hosszabb előadássorozatot tervezünk szakemberekkel, természetesen a Slow témakörében, ez pedig azt segíti elő, ami már kezdeti célunk is volt: szakmai szervezetté nőni. 

A Slow anti-határidőnapló pedig másodjára jelent meg idén - ez egy igazi vállalkozásnak tekinthető a Slow mozgalmon belül.


- Van egy érdekes ellentmondás abban, hogy te 26 évesen rájössz, hogy nagyon stresszes és rohanós az életed, ezért kéne tenned valamit. Megismersz egy eszmét, amivel végre ki tudnál kapcsolódni, erre mozgalmat csinálsz belőle, aminek az összes feladata a nyagadba szakad. Te betartod azokat, amiről beszélsz?


- Fontosnak tartom a hitelességet, én mindent kipróbálok, mielőtt előadást tartok, vagy cikket írok róla. Csinálom például az anti-határidőnaplós havi kihívásokat is. Azt persze nem állítom magamról, hogy annyira csendes, nyugodt az életem, mint mondjuk egy erdésznek, aki az erdőt járja egész nap. Egyébként érdekes, hogy nagyon sokat tanulok saját magamról, például azt, hogyan tudom a stresszt kezelni. 

Amúgy azzal, hogy a Slow belépett az életembe, duplán tudatosnak kellett lennem. Gondolom neked nem kell mondani, hogy a szabadúszó státusz, egy nagy csapat vezetése, egy pénzügyileg fenntartható szervezet kialakítása a semmiből ilyen fiatalon rengeteg kihívással jár. Onnantól kezdve, hogy nem kell bemenni az irodába, azon át nincs munkaidőm, odáig, hogy jusson időm a kikapcsolódásra is.

Hogy ne kezdjek el este 10-kor is dolgozni, mert van mit csinálnom… Ezt tudatosan kell menedzselni.

A következőket teszem: jógázom, meditálok, foglalkozom az étkezésemmel, biciklivel járok, rendszeresen kikapcsolom a telefonom (ami tudatosan internetmentes), hogy ne legyek elérhető, most például otthon képernyőmentes hetet tartunk, hogy legyen időnk egymásra, a fontos dolgokra, amitől az internetezés sok időt tud észrevétlenül is elvenni.

- Rajtad kívül kik állnak a Slow Budapest mögött?


- 10-15 önkéntesünk van, ez a csapat egyébként szűkül-bővül. Szerencse egyébként, hogy rengeteg jelentkezés jön, hogy csatlakoznának hozzánk - sokszor az a nagy feladat, hogy miként tudjuk őket becsatornázni a munkába. Köztük van grafikus, fotós, pszichológus és rendezvényszervező is. Olyan emberek ők, akik emberként számomra érdekesek és értékesek, és akikkel nagyon szeretek dolgozni. A szakmai csapatban két pszichológus hallgató van, Sudár Györgyi és Farkas Martin, velük építjük a szervezetet.


kozos3

- Honnan jött az ötlet az anti-határidőnaplóhoz?


- Úgy gondoltuk, hogy azt a tudást, amit összegyűjtöttünk, valahogy össze kellene fogni, ezért jó lenne létrehozni valamit. 

A határidőnaplóba csupa olyan dolgokat írnak az emberek, amit nem szeretnek. Általában stresszes dolgok vannak benne, határidők, feladatok, ezért nem szeretjük kinyitni.

Az igazán fontos dolgokat nem írjuk bele, a minőségi perceket, a kikapcsolódással kapcsolatos dolgokat, mert ezek általában a prioritási listánk alján vannak.

Ebben a naplóban havi témák vannak. Lassító, kiegyensúlyozó tevékenységek ezek, amikről reméljük, hogy az emberek majd beépítik a hétköznapjaikba. Például van csend, olvasás, természet, játék, figyelem hónapja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

- Jól gondolom, hogy az anti-határidőnapló nem várt népszerűségre tett szert? 


- Én minden Slow Budapest-projekthez úgy állok hozzá, hogy tudom, hogy szeretni fogják, mert beletesszük a szívünket-lelkünket. Aztán mindig sokkal több szeretetet és érdeklődést kapunk vissza annál, mint amit várunk.

 Na, ez az anti-határidőnaplónál hatványozottan igaz. Szerencsére már a kezdetektől imádták az emberek, sokszor csak ámultam, hogy mennyien szeretnének ilyet. Hiába rendeltünk újra és újra belőle, mind elfogyott. Még most, februárban is lenne rá igény, de már nem gyártunk többet. Több ezer fogyott belőle.


- Hová fejlődhet még a Slow Budapest?


- Rövid távon az a célunk, hogy még tovább fejlesszük a naplót, ki szeretnénk jönni más típusú formátumokkal és tervezünk egy angol verziót is. Indul a 3. Fenntartható Élet Programunk, ez a hosszútávú slow-programunk. Teszteljük, hogyan vihetjük ki a mozgalmat vidékre, hogy ne csak Budapesten legyen elérhető. Fejlesztjük a webshopunkat, ahová a Slow-val összekapcsolható termelők, szolgáltatók termékeit akarjuk bevinni. 

Hosszú távon azt vizsgáljuk, hogyan lehetne külföldön is sikerünk, ehhez az anti-határidőnapló egy jó alap lehet. 



Ha tetszett a cikk,oszd meg ismerőseiddel!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
borics-adam-bellator-kuzdosport-mma-2.jpg

A második menet végén kiütötte világbajnok ellenfelét a magyar ketrecharcos

A mérkőzésvezető állította meg a küzdelmet.
Kép: Facebook - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Pályafutása tizedik meccsét is megnyerte a ketrecharcos Borics Ádám, aki a kaliforniai San Joséban rendezett Bellator 226 gálán a második menetben technikai KO-val győzte le az amerikai Pat Current.

Borics egy repülő térdrúgással vitte földre Current, akit aztán ököllel és könyökkel alaposan megsorozott, amíg végül a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.

„Hálás vagyok, hogy ennyien szurkoltok nekem! Megcsináltuk!! Nincs megállás az övig!”

– írta a Facebook-oldalán a győzelem után Borics, aki az első ketrecharcos lett, aki kiütéssel tudott nyerni Curren ellen.

A sportolóról korábban mi is írtunk, akkor azt mondta: nincsenek példaképei, inkább technikákat gyekszik ellesni másoktól.

„A küzdősportban az a legszebb, hogy a tanulás soha nem ér véget”

– mondta akkor Borics Ádám. „Olyan nincsen, hogy már mindent tudok, mert mindig akad majd egy birkózó vagy bokszoló, aki mutatni tud nekem valami újat” - tette hozzá.

Sziasztok! Hálás vagyok, hogy ennyien... - Adam "The Kid" Borics

Sziasztok! Hálás vagyok, hogy ennyien szurkoltok nekem! Megcsináltuk!!!?? Nincs megállás az övig!? Kedden térek vissza Floridába, szerda-csütörtök...


KÖVESS MINKET:



hirdetés
app-sziv.png

Már 30 ember életét mentette meg a Szív City applikáció

Egy esztergomi férfi is ennek az alkalmazásnak köszönheti az életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Megállt a szíve egy férfinak az esztergomi autóbuszállomáson. Egy helyi polgárőr az Országos Mentőszolgálat Szív City applikációján keresztül kapott riasztást. Rögtön a megadott helyre ment. Miután látta, hogy a férfi nem lélegzik, és nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst. A mentők percek alatt a helyszínre értek, és folytatták az újraélesztést. A férfit végül stabil állapotban vitték kórházba - hangzott el az RTL Híradóban.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
IMG_0207k-1000x686.jpg

Jogász munkáját hagyta ott, hogy masszőr lehessen - azóta sokkal többet mosolyog

Judit 21 évig dolgozott a közigazgatásban jogászként, eleinte csak hobbiból tanulta meg a masszázstechnikákat. Aztán egyszer csak újratervezett.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Juditot már két éves korában Juszticiának hívta egyébként jogász nagybátyja, remélve, hogy majd kisunokahúga is jogi pályára lép egyszer. Ha ez nem is befolyásolta teljes mértékig Juditot, gimnáziumi tanulmányai alatt mégis csak úgy döntött, hogy jogi egyetemen tanul tovább.

Vonzotta a jogi pálya, egyébként is úgy gondolta, hogy amilyen nagy igazságérzete van, hozzá leginkább ez a munka illene.

Judittal készült videónkat itt tudod megnézni:

1996-ban diplomázott, majd a közigazgatásban helyezkedett el, és 21 évig maradt is a közszférába. „Mindenféle területet megismertem, amit csak lehetett. Hat évig osztályvezető is voltam, 16 ember munkáját kellett irányítanom – ezt az időszakot szerettem a legjobban” – meséli Judit.

Amikor a hobbiból hivatás lesz

Még javában a jogász munka töltötte ki az életét, amikor 2003-ban pusztán hobbiból beiratkozott egy masszázstanfolyamra. Eleinte csak a családtagokon, barátokon gyakorolt, megtetszett neki, hogy tehet a jobb közérzetükért, ezért újabb és újabb masszázstechnikákat tanult meg.

A munkahelyen azonban egyre több lett a stressz, soknak tűnt a jogi pályán eltöltött több mint 20 év. „Nem terveztem el előre, hogy otthagyom a jogi pályát, de idővel egy egészségügyi problémám is jelentkezett, ami miatt át kellett gondoljam a helyzetemet. Sokat gondolkodtam, tépelődtem, végül gyors döntést hoztam: váltok” – idézi fel Judit.

Ismersz olyat, aki szintén újratervezett már életében?

Olyat, aki karriert váltott, teljesen új munkába kezdett, és most még jobban érzi magát a bőrében. Hasonlóan Judithoz és az Újratervezés sorozat korábbi szereplőihez.

Ha van ilyen ismerősöd, akire illenek a felsoroltak, és szívesen szerepelne egy hasonló kisfilmben és cikkben, írj nekünk e-mailt az info ( @ ) szeretlekmagyaorszag.hu címre, és fejtsd ki néhány sorban, miért pont ő lehetne az ideális interjúalany!

Először megpróbált jogászként elhelyezkedni, volt is néhány állásinterjún, de már akkor érezte, ez mégsem az ő útja. „Van nekem egy másik végzettségem is, mi lenne, ha megpróbálnék masszőrként elhelyezkedni? Hirtelen jött a lehetőség, hogy a szépségszalonban, ahová pedikűrre jártam, épp masszőrt kerestek félállásban. A pedikűrösöm javasolta, hogy próbáljam meg, jelentkezzem.

"
De hát én még sohasem masszíroztam pénzért

– vetettem fel, de ő győzködött, hogy akkor ideje kipróbálni. Így kerültem ide, és azóta is itt dolgozom félállásban.”

A lánya volt a legfőbb támogatója

Tartott valamennyire tőle, hogy mit szól majd a családja, a közeli ismerősei, ha felhagy a jogász munkával és masszőrnek áll. A lánya véleménye volt a legfontosabb számára, vele beszélte meg elsőként, hogy belevágjon-e a váltásba. A lánya éppen azért támogatta, hogy új dologba kezdjen, mert megélte tinédzserként, hogy Judit milyen gyakran hazavitte a munkát, még késő este is elmerült a feladatokban.

A barátok, ismerősök is megértőek voltak, a volt kollégák is felismerték utólag, hogy milyen jót tett Juditnak, hogy újratervezte karrierjét.

Amikor meglátogatta korábbi munkatársait, elismerően mondták neki, milyen jól néz ki, és hogy mennyire rég nem látták ennyit mosolyogni.

„Úgy döntöttem, adok magamnak két évet, annyi idő mindenképp kell, hogy kiderüljön, megállom-e a helyem. Ez az időszak még tart, de azt hiszem, jól állok. Először belevettem magam az újabb tanfolyamokba, most már visszafogtam magam. Egyedül egy japán gerinckezelés fogott meg annyira, hogy az első szintek után még szeretnék továbblépni, később akár tanítani is ezt a módszert.” – foglalja össze Judit a masszőrként szerzett első tapasztalatait.

A pozitív visszajelzések feltöltik energiával

Judit most félállásban a szépségszalonban dolgozik masszőrként, ideje másik részében irodai masszázst vállal. Emellett egy idősotthonban vállalta el a megüresedett masszőri pozíciót, ahol ugyan nem tudnak piaci árat fizetni, inkább csak jelképes összeget, de ezt a segítőtevékenységet is fontosnak tartja. Hogy az idősotthon lakói akár 2 órát is várnak rá, hogy sorra kerüljenek, mindenképpen azt jelzi neki, hogy szükség van rá.

„Mindazoknak, akik váltani szeretnének, azt mondanám, hogy merjenek lépni.

Persze ne fejest ugorjanak az ismeretlenbe, gondolják át először a lehetőségeiket, mérjék fel anyagi helyzetüket, vegyenek igénybe anyagi segítséget, ha kell, és aztán lépjenek – meglátják majd, hogy megéri.”

– tanácsolja Judit.

Ha már csak a biztos anyagi háttér hiányzik az újratervezéshez...

Az Újratervezés sorozat inspiráló történeteit látva sokan érezhetik úgy, hogy bár megtehetnék ők is ezt a nagy lépést, de ahhoz, hogy merjenek valami újba fogni, hiányzik még valami: az anyagi háttér.

Mit mond a szakértő?

„Mindannyian rendelkezünk olyan tervekkel, amelyeket hosszú évek óta dédelgetünk, azonban valamilyen okból eddig még nem jutottunk el a megvalósításukig. Van, hogy a saját kételyeink szabnak gátat a jó ötleteknek. Pedig, ahogy az itt szereplő történet is mutatja, egy jókor meghozott döntés teljesen új perspektívákat nyújthat az életünkben, és az önmegvalósítás kezdetét jelentheti. Természetesen minden ilyen jellegű váltás az elején lemondásokkal és anyagi befektetéssel járhat, így érdemes előre felmérni a lehetőségeinket. Ügyeljünk arra, hogy mindig megalapozott döntést hozzunk, és ne feledkezzünk meg a karrierváltással kapcsolatos pénzügyekről sem. A képzésekre, tanfolyamokra szükséges forrás megteremtése akár hónapokat, éveket is felölelhet, ebben az esetben nyújthat segítséget a személyi kölcsön*, amelyet ma már néhány órán belül akár az otthonunkból, online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – javasolja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

*A THM mértéke online kedvezmény nélkül: 7,3 – 24,1%

A személyi kölcsön THM mértékére vonatkozó akció 2019. augusztus 5-től visszavonásig, de legkésőbb 2019. október 6-ig érvényes.

További részletek: www.otpbank.hu/szemelyikolcson

Mindig is motiválta az, ha másoknak segíthet, masszőrként pedig naponta találkozik olyan esetekkel, amikor tényleg az ő segítségére van szükség. „Előfordult, hogy valaki úgy keresett fel, hogy annyira beálltak az izmai, hogy nem tudta felemelni a karját. Az első masszázs után annyival jobban érezte magát, annyira megkönnyebbült attól, hogy három hét után be tudta kötni a cipőjét, hogy máris bérletet szeretett volna venni nálam.”

És hogy mi a váltás fő pozitív hozadéka? „Masszőrként is sokat dolgozom, ahogy jogászként sem volt kevés a feladatom. De amikor végzek a napi munkával, nem agyalok a további teendőkön.

És minden nap rengeteg pozitív visszajelzést kapok, ami abszolút feltölt.”


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fodor-szabolcs-berlin.jpg

26 éves magyar férfi lett Berlin legjobb ápoló gyakornoka

Mindig pozitív, mosolyog, élmény együtt dolgozni vele és a betegek is szeretik – Fodor Szabolcsot ezekkel a szavakkal jelölte az egyik kolléganője a versenyre.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Újabb magyar siker siker született. Németországban egy versenyen egy 26 éves magyar fiú lett a legjobb.

Mint arról a 24.hu beszámolt,Fodor Szabolcs három éve ment ki Berlinbe, hogy elvégezzen egy ápolói képzést.

Mindig pozitív, mosolyog, élmény együtt dolgozni vele és a betegek is szeretik

– ezekkel a szavakkal jelölte az egyik kolléganője a versenyre. A megmérettetésen Berlin legjobb ápoló gyakornokát keresték.

Fodor Szabolcs megnyerte a díjat, de szeptember végéig még szavazni lehet rá, hogy esélye legyen a legjobb németországi ápoló címre is.

"Nem csak a munkamorál és a személyiség volt fontos a díjnál, a jelölt története is sokat nyomott a latba" - írja a 24.hu.

"Szabolcs 2016-ban egy egészségügyi képzést kezdett el: három év alatt elvégzett egy ápolói iskolát, és ma már időseket gondoz Berlinben. A képzés a napokban ért véget, letette az utolsó vizsgát is, így már szakápolóként dolgozhat teljes állásban a német fővárosban.

A már Németországban dolgozó nővére győzte meg, hogy próbálja meg az ápolást, noha Szabolcs kezdetben szkeptikus volt: nem beszélte jól a nyelvet, és nem is volt biztos abban, hogy neki való az ápolói munka. Mégis belevágott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x