hirdetés
couple-498484_960_720.jpg

A tartós párkapcsolat és a jó házasság 21 titka

Hogyan maradhattok együtt akár évtizedekig? Erre figyeljetek!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. augusztus 08.


hirdetés

1. Figyeljetek egymásra

Minél hosszabb ideig élsz együtt valakivel, annál több dolog működik rutinból, annál kevesebbszer veszed észre, hogy az az ember van melletted, akibe egykor szenvedélyesen beleszerettél. Soha ne felejsd el, ki ő, nézd azzal a szemmel, ahogyan a kapcsolatotok kezdetén. Maradjatok figyelmesek egymáshoz.

2. A szerelem kössön össze benneteket, ne az egyedülléttől való félelem

Tartós, harmonikus, élvezetes kapcsolatot ne várj, ha szerelem nélkül mentél bele az egészbe. Érdekek mentén vagy a magánytól való félelem miatt boldog házasságot vagy együttélést nem igazán lehet építeni. Ha már az elején nem is szereted, akkor mit gondolsz, mi tartana össze benneteket? Vagy mitől lenne mindkettőtök számára jó ez a kapcsolat?

3. Tudatosítsátok magatokban, hogy bármikor vége lehet,

hirdetés

és éppen ezért éljétek át úgy a kapcsolatot, hogy ha csak lehet, minden percét élvezzétek együtt.

4. Ne hanyagoljátok el a barátaitokat,

sőt, néha találkozzatok külön-külön velük.

5. Ne töltsetek minden egyes percet együtt,

legyenek szabad napjaitok, estéitek, vagy legalább óráitok egymás nélkül. Ha megtehetitek, akkor évente legalább egy hetet töltsetek külön. (Amennyiben meg tudjátok szervezni, és belefér munka, gyerek, tennivalók mellett, akkár többet is.) Hihetetlenül megújítja a kapcsolatot a külön töltött idő, illetve az, ha hiányoztok egymásnak.

6. Tanuljatok meg egydül is boldogulni,

hogy ha valami miatt külön kell tölteni némi időt (betegség, stb. miatt), ne érezzétek magatokat félembernek a párotok nélkül.

7. Osszátok meg a házimunkát és a ház körüli teendőket,

a feladatok ne csak egyikőtöket terheljék egyoldalúan.

8. Tanuljátok meg magatokat szeretni és elfogadni,

mert így fogjátok tudni a párotokat is megfelelő módon szeretni. Játszmák, hisztik, jelenetek, félreértések, frusztrációk nélkül.

9. Akkor is ugyanazt az embert lássátok a párotokban, amikor megváltozik a teste

Erre a legjobb példa Pierce Brosnan és Hugh Jackman – mindketten duci párjukkal együtt mutatkoznak, a párjukkal együtt lubickolnak a tengerben, és a paparazzók időnként csókolózós képeket készítenek róluk.

10. Beszéljétek ki a problémáitokat,

és együtt keressetek rá megoldást.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
flic-everett-ujsagirono-1000x697.jpg

„Tönkretette az egészségemet és a szexuális életemet a vegán étrend”

Egy újságírónő három év után teljesen leszámolt a vegán táplálkozással, miután súlyos egészségügyi problémái lettek. Leírta, miket tapasztalt, és hogy jött rá, hogy a vegánság volt a baj.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Manapság divat lett vegán életmódra váltani, mert sokak szerint ez a legfenntarthatóbb. A klímaváltozás korában ugyanis fontos lenne, hogy minél kevesebb húst és sokkal több zöldséget együnk. A Greenpeace évek óta próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy jelentősen csökkentenünk kell a globális hús- és tejtermelést, és meg kell találnunk más módjait az állatok felnevelésének, kezelésének, mert a jövőnket komolyan veszélyeztetik az ipari hús- és tejtermékek. Az intenzív, nagyüzemi állattenyésztés elpusztítja erdeinket, elszennyezi vizeinket, megváltoztatja a klímát és kockázatos az egészségünkre nézve.

A vegánok teljes mértékben kerülnek minden állati eredetű terméket, legyen szó akár ételről, akár ruhaneműről - ez különbözteti meg őket a vegetáriánusoktól, akik között vannak, akik húst nem, de például tojást és tejtermékeket fogyasztanak. A vegán táplálkozás viszont semmilyen állati eredetű ételt nem enged meg, még a mézet sem. Vannak, akik szerint ez a táplálkozási forma a legegészségesebb és legkörnyezetkímélőbb, míg sokan épp ellenkezőleg gondolják.

Flic Everett újságíró is kipróbálta a vegán étrendet.

Három évig bírta, végül tavaly augusztusban teljesen leszámolt vele, mert szerinte tönkretette az egészségét.

hirdetés

A Daily Mailen közzétett cikkében részletesen leírja, miket tapasztalt a három év vegánság alatt.

A nő 2016 júniusában kapott egy állást a Vegán Életmód Magazinnál, ami egyet jelentett azzal, hogy ahhoz, hogy hitelesen tudjon cikkeket írni a témáról, neki is vegánnak kell lennie. Mivel már régóta vegetáriánus volt - igaz, sajtot és tejet fogyasztott, de húst nem -, azt hitte, ez nem jelent majd neki problémát.

Az elején izgalmas kihívásnak tekintette az életmódváltást: új dolgokat főzött, evett, vásárolt, az inspirációban pedig nagyon sokat segített új munkája, ahol minden csak erről szólt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kutyatartas_ck.jpg

„Aki kutyát tart, az sosincs egyedül” – A kutyatartás 12 előnye

Akinek van, vagy volt már valaha kutyája, az tudja, hogy kutya és gazdi között olyan szoros szövetségről van szó, amelyet csak azok értenek meg, akik megtapasztalják. A kívülállók pedig sokszor csodálkozva nézik a kutyatulajdonosokat, hogy hogyan tudnak úgy rajongani négylábú társukért, mint mások egy-egy kétlábú barátért.
Frank-Bozóki Eszter írása a 7köznapi pszichológia blogon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A pszichológusok is igazolták, hogy a gazdik háziállatuk iránt érzett kötődése ugyanolyan erős kötelék, mint amit egyesek embertársaik iránt éreznek. Logikusan következik, hogy az érzelmi nyereség, amit egy emberi kapcsolat adhat, egy négylábú társsal való kapcsolatban is megjelenhet.

Nem véletlen, hogy akinek egyszer volt kutyája vagy macskája, az annak elvesztése után gyakran rövid időn belül magához vesz egy újabb szőrős barátot. Ezek a kapcsolatok ugyanis létfontosságúvá válnak az évek során, és komoly űrt hagynak maguk után.

A magyarázat egyértelmű. Kutyatartókat vizsgálva azt találták, hogy kevésbé depressziósak, aktívabb életet élnek, és nem gyötri őket annyira a magány, mint a háziállatot nem tartókat. Úgy tűnik tehát, hogy az állattartás testre és lélekre is pozitív hatással van. Lássuk tehát, miért éri meg megosztani otthonunkat egy négylábú társsal:

1. Ki a szabadba!

Bizonyára mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy egyszerűen nincs kedvünk kikelni az ágyból, és legjobb lenne néhány napot a négy fal között tölteni. A felelős kutyatartó ezt nem teheti meg, és ennek hála, sokkal több időt tölt el levegőn, nyáron több napsugár éri, aminek következtében több D-vitamin is termelődik szervezetében. A D vitamin segít a mentális és fizikai egészség fenttartásában, véd a rák, a depresszió és érrendszeri megbetegedések ellen. Ezen túl a kutyatartók jellemzően több időt töltenek a természetben, ahol mentálisan is fel tudnak töltődni, nagyobb eséllyel képesek megnyugodni a zajos hétköznapokban.

hirdetés

2. Aktívabb élet

A kedvencekkel való hosszas séták és játékok fizikailag is átmozgatják a kutyatartókat. A fizikai jóllét - túl egészségvédő hatásán - az önbecsülésre is pozitív hatással van. Aki erősnek érzi magát, magabiztosabban is viselkedik. A kutatások azt mutatják, hogy a kutyatartók nyugodtabbak, alacsonyabb a vérnyomásuk, és a koleszterinszintjük is ritkábban magas, ami szintén az aktívabb életnek köszönhető.

3. Erősebb immunrendszer

Bár ez az érv ellentmondásosnak tűnhet, de a kutya mellett felnővő gyerekekre kevésbé jellemző az allergia és az asztma. Az allergia levertséget és alvási zavarokat okozhat, ami komoly hatással lehet a mentális egészségre és az életvezetésre.

4. Kevesebb stressz

Kedvencünk dédelgetése ránk is kedvező hatással van. Szőrének puha tapintása, lassú ritmikus légzése megnyugtatóan hat, és oxytocint szabadít fel, ami köztudottan stresszcsökkentő hatású, és amelynek köszönhetően csökken a vérnyomás és a kortizol nevű stresszhormon termelése.

5. Fókusz a jelenre

Annak ellenére, hogy házikedvencünk sokszor elvonja a figyelmünket, mégis a jelenben tart, segít az itt és most-ra koncentrálni. A jelen átélése megóv a múlton és jövőn való szorongástól, és segít, hogy minden pillanatot a maga teljességében éljünk át.

6. Kevesebb magány

Jól belátható, hogy aki kutyát tart, az sosincs egyedül. Lehet, hogy csak hallgatjuk kedvencünk szuszogását, de mégsincs nyomasztó csend körülöttünk. Ráadásul a kedvencek sokszor rendkívül intuitívan akkor bújnak hozzánk leginkább, amikor a legjobban szükségünk van rájuk. Mintha éreznék, hogy gazdájuk mellett a helyük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
madareteteo_narancsbol_ck.jpg

Menő madáretető kifacsart narancsból

Ilyenkor télen akár életmentő is lehet. Mutatjuk, hogy készítheted el.
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

A téli madáretetés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy

a gyerekeinkhez közel hozzuk a természetet, akkor is ha éppenséggel (nagy)városban élünk és felnyissuk a szemüket a másokról való gondoskodás fontosságára anélkül, hogy ezt túlságosan szájbarágós módon tennénk.

Ráadásul egy jó szabadtéri programmal is szolgálhatunk nekik azokon a napokon, amikor amúgy ki se dugnák az orrukat a lakásból, mert hát mégiscsak tél van. Hideg, fagyos, csúszós, ködös, borongós, brrrr…

Nekem a madáretetés a gyerekkorom része volt. Vidéken laktunk, a házunkhoz nagy kert tartozott, ami csak úgy burjánzott a növényektől. Ami pedig vonzotta a legkülönfélébb állatokat a madaraktól a ragadozó kisállatokig. És nem csak nyáron. Hanem télen is jöttek és kopogtattak. Mert hozzá voltak szokva, hogy ebben a kertben mindig szívesen látott vendégek. Legyen szó az év bármely szakáról.

hirdetés

És tényleg azok voltak.

A nagyszüleim, majd később a szüleim is mindig gondoskodtak a hozzánk betérő állatokról. És ez a szokás áthagyományozódott rám is.

Szívesen is csináltam, mert egyrészt jó mulatság volt madáretetőt készíteni, másrészt jó érzés volt látni, hogy milyen kevés is elég ahhoz, hogy valakivel jót tegyél, valakit boldognak/elégedettnek láss.

Aztán jött egy nagy kihagyás, amikor a fővárosba költöztem. Az első pár évben nem olyan házakban és környéken laktam, majd laktunk később Férjjel, ahol egyáltalán felmerülhetett volna – akár ötlet szintjén is – egy madáretetőnek a kihelyezése.

Utána következett a mostani lakásunk meg a környék és pluszban sorban érkeztek a gyerekek. Ez a három összetevő pedig újra beindította a régi szokásokat. Hogy télen madarakat etetünk. És madáretetőt csinálunk. És ha nem is találunk helyet neki az erkélyünkön – mert azért az veszélyes terep madáretetés szempontjából: egyrészt tekintettel kell lenni a szomszédainkra, másrészt olyan madarak is odaszokhatnak, amiknek annyira nem örül egy városlakó (i.e.: galambok) – és még a közös kert is necces, az elkészült műveket mindig szívesen fogadják az ovinkba, sulinkba és a közeli parkokban is ki lehet tenni őket.

Többféle madáretetőt is készítettünk már az évek során, de az ember mindig próbálkozik újdonságokkal, hogy még véletlenül se merüljön fel az abbahagyás gondolata a gyerekekben csak azért, mert mindig ugyanazt készítjük és az olyan uuuuncsiiiii. Volt már újrahasznosított alapanyagokra épülő projektünk, de használtunk már gyümölcsöt is kiindulási alapként.

A legújabb tervünkhöz ismét a gyümölcsök adták az alapot. Ennek pedig igen egyszerű oka volt:

a téli szünetben kezdődő nátha ütötte fel a fejét a gyerekek között, amely ellen a legjobb védekezés szerintem a frissen préselt narancslé némi citrommal elegyítve.

Amit persze nemcsak a beteg fogyaszt szívesen. Hanem mindenki más is. Aminek nyomán viszont mérhetetlen mennyiségű kifacsart narancs- és citromhéj halmozódik fel a konyhámban. És amiket nem nagyon van szívem kidobni. Többféle módon szoktam őket hasznosítani (karácsonyi füzér, illatosító), de hogy madáretetőt is lehet belőle készíteni, arra csak most döbbentem rá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
az-év-agrárembere.jpg

Szavazz te is, ki legyen az Év Agrárembere!

Hatodszor is keresik Az Év Agráremberét, voksoddal te is segíthetsz benne! Az online közönségszavazás január 20-ig tart.
Szponzorlt tartalom (x) - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Hatodszor hirdették meg Az Év Agrárembere kitüntető díjat. Azokat a gazdálkodókat, a mezőgazdaság különféle ágazataiban dolgozó szakembereket keresik, akik társadalmi szerepvállalás, a közjó elősegítése érdekében sokat tesznek, sok jót cselekednek. Például alapítványokat támogatnak, gyerekeket nyaraltatnak és javítják a környezetükben élők életét.

Idén több mint 100 jelölésből 53 jelölt fogadta el a jelölést. A népes zsűri, akik az agrártársadalom jeles személyei, maratoni zsűrizéssel választották ki a kategóriánkénti 3 döntőst! Minden döntős jelöltről a telefonos interjú mellett, egy kisfilm is készült. A zsűri tagjai ezek és ismereteik alapján választják ki a kategóriagyőzteseket.

A jelölteket a február 8-ai gálaesten mutatják be, ahol átadják a kategóriagyőzteseknek a díjat, majd a megjelent zsűritagok ott a helyszínen szavazzák meg a fődíjast.

Mindeközben egy közönségszavazás is megy, melyben a közönség kedvencét keresik. Itt mindenki szavazhat a neki legszimpatikusabb jelöltre. Szavazni január 20-ig, 12.00 óráig lehet ezen az oldalon.

A szervezők megosztották velünk az esemény elmúlt 5 évének sikerét

Támogatói és jelölti videóinkat mintegy 1.500.000-en tekintették meg. Közönségdíjasainkra mintegy 80.000 szavazat érkezett. Weboldalunkat több mint 250.000 munkamenetben látogatták, facebook oldalunkat több mint 11.000-en kedvelik, eddig több mint 3.000.000 bejegyzéselérést és több mint 1.000.000 bejegyzéshez fűződő aktivitást értünk el. Az eddigi összesen már 5 jelölés és zsűrizés alatt 48 kategóriában 144 döntőst, mintegy 250 videót készítettünk, mintegy 1300 vendégünk volt a gálaestjeinken és több mint egymillió videómegtekintést, majd 50.000 szavazatot értünk el.

hirdetés

Számaink szerint ezzel a kezdeményezéssel ma Magyarországon biztosan az egyik legjobb módját találtuk meg, hogy a hazai mezőgazdaságnak hírét vigyük, értékét növeljük, presztízsét emeljük.

Kifejezetten nagy öröm, hogy a magyar agrártársadalom legjobb szereplői vannak velünk. Fővédnökünk Dr. Nagy István, Agrárminiszter, védnökünk (elejétől fogva) Prof. Dr. Gyuricza Csaba.

Támogatóink a másik főszereplő csoport, akik nélkül a díjkiírás nem jöhetett volna létre. Ők tetemes anyagi hozzájárulással, jelöltek felkutatásával, zsűrizéssel segítik munkájukat. Ötleteik, kéréseik segítenek a díjkiírás színvonalát emelni. Idéntől új főtámogatónk van, mely a hazai piac egyik vezetőjeként vetőmag-nemesítéssel foglalkozó cég, a Saaten-Union, Rapool cégcsoport.

Az Év Agrárembere díj segít megmutatni ország-világ számára, hogy milyen kiváló emberek, szakemberek vannak köztünk. Meggyőződésem, hogy ilyen kollégák adják a vidék erejét, megtartóerejét. Védnökeink, támogatóink, zsűritagjaink és nem utolsó sorban jelöltjeink kiváló hírvivői nem csak a projektünknek, hanem az agrártársadalom szerepének, szereplőinek, és a vidék értékeinek.

Ismertségi számaink szerint ez a legnagyobb társadalmi ismertséggel és elismeréssel bíró kitüntető díj Magyarországon és reméljük még sok évig tudjuk hirdetni a gazdák értékeit, hazánkban és határainkon túl is!


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!