hirdetés
tarlos.jpg

Tarlós István: Megszűnik az éjszakai repülés Budapest felett

Éjfél és reggel öt óra között tervezetten nem szállhatnak majd fel és le a gépek Liszt Ferenc-repülőtéren.
MTI, fotó: Illyés Tibor - szmo.hu
2019. augusztus 01.


hirdetés

A jogszabályi változásoknak köszönhetően

éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek

- jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások "részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek" - mondta Tarlós István.

Ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket.

hirdetés

"Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek" - mondta.

A változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel az 1-es kifutóról a repülőgépek.

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból.

Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik - közölte.

Várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd.

A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.

A miniszter elmondta, a XVIII. kerületi önkormányzat adja majd át a mérőeszközöket azoknak, akik "kontrollmérést" szeretnének végezni.

A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik - közölte.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kiurult-halaszbastya.jpg

A szellemvárossá vált Budapest is feltűnik egy brit hírcsatorna összefoglalójában

Az üres Andrássy út, a Hősök tere és a Halászbástya is feltűnik a brit Channel 4 videójában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

A brit Channel 4 készített egy összefoglalót, melyben összefűzték a világ nagyvárosairól készült korábbi és jelenlegi felvételeiket. A koronavírus-járvány miatt ugyanis még a népszerű helyek is kiürültek világszerte. A legtöbb helyen nem, vagy csak alig látni embereket, autókat az utcákon.

Ebbe az összeállításba került be Budapest is. A magyar fővárosban már akkor észre lehetett venni, hogy jóval kevesebben vannak az utcákon, a népszerű helyeken, amikor még nem vezették be a kijárási korlátozást.

A szellemvárossá vált Budapestről Kálló Péter is készített fotókat, illetve drónos felvételeket. Abban az időben forgatott, amikor egyébként csúcsforgalom szokott lenni a fővárosban.

hirdetés

De az üres Andrássy út, a Hősök tere és a Halászbástya bekerül a brit Channel 4 összefoglalójába is. A magyar főváros a videóban 5 percnél látható.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
regi-jarvanyok-nyoma-budapesten.jpg

Régi járványok nyomai és emlékei a mai Budapesten

Lepra, pestis, kolera - nevek, épületek és szobrok őrzik a kórság emlékét.
My Secret Budapest - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Az elmúlt évszázadok alatt gyakran ütötték fel a fejüket pusztító járványok Európában, így Magyarországon is. Pestis, kolera, spanyolnátha (influenza), himlő, tífusz - ezek ellen eleinte az elkülönítésen kívül semmilyen védekezési módot nem tudtak bevetni.

Pesten és Budán számtalan épület és szobor emlékeztet ma is az egykori járványokra; de azt is tudhatjuk, hol voltak olyan temetők a mai Budapest területén, ahol a betegségekben elhunytakat kísérték utolsó útjukra. Ezek közül mutatok most néhányat.

1737-ben (nem először és nem is utoljára) pestisjárvány tarolta végig Budát és Óbudát. Később többször is felütötte a fejét a kór.

A budai Kapás utca által határolt régi budai temetőt az 1738-40-es pestisjárvány idején pestistemetőnek használták. Ez a hely nagyjából a mai Szász Károly utca két oldalán, a mai lakóházak helyén volt.

Ezt a temetőt 1740-ben lezárták, és egy kicsivel arrébb, a mai Medve utcában létesítettek új temetkezési helyet. A mai Csík Ferenc Általános Iskola régi épületének helyén.

hirdetés

Ebben az újabb temetőben helyezték végső nyugalomra az 1740. szeptember 10-én meghalt Pretelli Ignác vízivárosi jezsuita plébánost is. Ám 1760 körül ez a temető is megtelt, és ezután a Városmajor keleti sarkánál, a mai Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál nyitottak új sírhelyeket.

A Pestistemetőt és a Medve utcai temetőt a 19. század végén számolták fel. A területből építési telek lett, és be is építették mindkettő helyét. A Medve utcai elemi iskola 1874-ben épült.

A pesti oldalon a mai Molnár utca területén is pestistemető volt a XVIII. században.

Az egykori pestistemetőtől nem messze, a vízivárosi Mária téren szobor emlékeztet a járványra. Eredetileg egy nyílt kápolnában állt a vízivárosi Felsővásártéren, a jelenlegi Batthyány tér területén. A pestisjárványok idején ugyanis a templomokat bezárták, a hívek kint a szabadban hallgathattak misét.

A szobrot annak idején mellékalakokkal készítette el Hörger Antal: a Szeplőtelen Szűz és a kis Jézus figuráján kívül Sienai Szent Katalin és Nepomuki Szent János volt látható. A szobrot 1748-ban áthelyezték a tér egy másik részére, 1826-ban pedig lebontották. A mellékalakok a budai kapucinusok Fő utcai zárdájának a kertjébe kerültek, ahol száz évvel később nyomuk veszett, a Mária-szobor viszont az Irma-térre került az oszloppal együtt 1834-ben.

1938 tavaszán a szobor felső részét ellopták, ekkor Visnyovszky Lajos faragta újra, 1945-ben az ostrom alatt megsérült, 1984-ben Szomolányi Péter faragta újra. A tér nevét a XX. században a szobor tiszteletére változtatták Mária térre.

Ugyancsak pestisjárványra emlékeztet bennünket a Mátyás-templom közelében álló Szentháromság-oszlop is.

A pesti oldalon a Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére épült templomot 1711-ben húzták fel, és ez az épület is a pestisjárványokra emlékeztet: Rókus a pestisbetegek védőszentje volt, Rozália pedig állítólag járvány idején segített a hozzá fohászkodóknak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
marriott_.jpg

Budapest üres szállodák kivilágított ablakain keresztül üzen a világ nagyvárosainak

A budapesti ablakokban március utolsó hétvégéjén sötétedéskor volt látható a 4U! felirat. A kezdeményezéshez eddig 12 budapesti hotel csatlakozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Közös kampányt indít a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége: az üresen álló budapesti szállodák ablakaiban sötétedés után a 4U! üzenetet jelenítik meg. A For You!, vagyis az Érted! Értetek! feliratot a szobák fényei adják ki - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint Budapest ezzel az apró, mindenki számára érthető gesztussal próbál szolidáris lenni a világ többi városával, ahol hasonló gondokat eredményez a koronavírus okozta válság.

A turizmus és a vendéglátóipar teljes leállása, a kijárási korlátozás és a bizonytalanság egyformán sújt minden nagyvárost, céget, polgárt és azokat, akik ebben a rendkívüli helyzetben is működtetik a várost. A 4U! felirat nekik is szól - hangsúlyozták.

hirdetés

A kampánnyal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a válságot a városok és városlakók csak közösen, egymásra odafigyelve tudják átvészelni és leküzdeni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
feher-diszkivilagitast-kapott-a-lanchid.jpg

Fehér díszvilágítást kap a Lánchíd az egészségügyiek tiszteletére

A hírt Karácsony Gergely jelentette be.
MTI, Fotó: Videó képernyőkép - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére péntektől fehér díszkivilágítást kapott a Lánchíd - tudatta Budapest főpolgármestere szombaton, a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a Lánchíd "apró gesztusként" péntektől az orvosok, ápolók köpenyének színét viseli. A fehér "egy újrakezdés lehetősége is, egy olyan világé, ahol azokat az embereket, akik életeket mentenek, a baj elmúltán is jobban meg fogjuk becsülni" - tette hozzá.

"A fehér a köpeny színe, az újrakezdés lehetőségét fejezi ki, egy olyan világ színe, ahol azokat az embereket, akik most életeket mentenek, a baj elmúltával is jobban fogjuk becsülni."

Azt mondta, "bár az elmúlt években hajlamosak voltunk róla megfeledkezni, de most a járvány idején mindenki számára világossá vált, hogy milyen fontosak azok az emberek, akik az egészségügyben dolgoznak". Az egész város, az egész ország egy emberként drukkol az orvosoknak, az ápolóknak és az őket segítőknek, hogy az ország legyőzhesse a járványt - fűzte hozzá.

A főpolgármester a budapestiek nevében köszönetet mondott az egészségügyben dolgozók munkájáért.

hirdetés

VIDEÓ: Fehérbe öltözött a Lánchíd az egészségügyi dolgozók tiszteletére:

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!