hirdetés
tarlos-1.jpg

Tarlós: destabilizálási kísérlet az ellenzék kampánya

MTI - szmo.hu
2019. augusztus 25.


hirdetés

A jelenlegi főpolgármester úgy véli, hogy az utóbbi kilenc évben emelkedett Budapest nemzetközi presztízse, és idén kapta meg a magyar főváros épp Brüsszelből az Európa legjobb úti célja kitüntető címet. A kitüntetés indoka az évtized teljesítménye volt.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a polgármester-választások sokkal inkább személyekről szólnak, mint pártokról. Nem biztos, hogy az ellenzéki érzelmű választók pontosan követni fogják az ellenzéki pártelit "megélhetési bizniszeire alapuló látszólagos" összefogásait - mondta.

Szólt arról is, hogy ellenzéki politikusok, akik régi, 2010 előtti városirányítók voltak, most egy sajtótájékoztatón "valóságos zöld esőerdőt ígértek Budapestnek".

Hogy lehet az, hogy ez 2010 előtt nem jutott eszükbe? Hogy van az, hogy ők évente mindössze pár száz fát ültettek, mi pedig éves átlagban kétezret? mondta a főpolgármester, aki szerint a korábbi városvezetők nem törődtek olyan kultúrtörténeti parkokkal, mint például a Margitsziget, alig költöttek közparkok fejlesztésére, amelyre a mostani városvezetés 2015 és 2019 között 5,5 milliárd forintot fordított.

Tarlós István közölte: Budapest fürdőváros, de a korábbi városvezetők egy fürdőt sem fejlesztettek, "mi most tartunk a hetediknél". Példaként említette azt is, hogy 2010-ben még 24 éves buszok, 30-40 éves villamosok, 35 éves metrók és trolibuszok jártak Budapesten. Az ő idejük alatt lett fonódó villamoshálózat, újították fel a Széll Kálmán teret és valósították meg a szelektív hulladékgyűjtést.

Az árvízvédelemről szólva azt emelte ki, hogy a csillaghegyi-öblözetben - konszenzussal - építik a védműrendszer két elemét, ez az utóbbi száz év legnagyobb árvízvédelmi fejlesztése Budapesten.

hirdetés

"Ezek a korábbi városirányítók inkompetens és tétova új arcaikkal kiegészülve most megint össze-vissza ígérnek, de az ígéretek teljesülésének a valószínűsége Zugló ötéves teljesítményén nyugodtan lemérhető" - fogalmazott.

Tarlós szerint ők stabilizálták a város működését, beleértve a 2010-ben "romokban heverő" BKV-t, és nincs működési hitel, csak és kizárólag jól kezelt fejlesztési hitelkeret. Felújították a 3-as metró szerelvényeit,

és már megtalálták a klimatizálás forrásait is, a BKV előrehaladott egyeztetést folytat a megvalósításról.

A közfejlesztési tanácson keresztül már 700 milliárd forint értékű jóváhagyott projekt van forrásbiztosítással. Ezek között szerepel a Lánchíd felújítása, a további BKV-járműcserék, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása, az Eurovelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztése, valamint a ferihegyi gyorsforgalmi út felújítása.

A megvalósítás szakaszába került az elektronikus jegyrendszer is: már júniustól mobilos jegyvásárlás működik a reptéri buszon, szeptember 2-ától a hálózat egészén így lehet majd jegyeket venni, és ezek a Volán és a MÁV-Start járataira is érvényesek lesznek. Szeptember végétől havi bérletet lehet majd így vásárolni, és 2020 közepétől működik majd az időalapú jegyrendszer - mondta.

A főpolgármester mindezeket követően kijelentette, "lesz lehetőségünk ezért a jövőben koncentrálni környezetvédelemre, hajléktalanproblémára".

A környezetvédelem három fő elemét emelte ki: a közlekedést, a klímavédelmet és a zöldinfrastruktúra fejlesztését. Az ezekre vonatkozó koncepciókat kidolgozták, ezekről a Fővárosi Közgyűlés már döntött is.

Tarlós István azt mondta, "egy enyhe, a jelenlegi összetételben megfigyelhető többségre" számít a Főváros Közgyűlésben, de talán az eredmény ennél szorosabb lesz.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
0_MJR_TEM_230819LYONS01.jpg

Borzalmas tragédia: játék közben véletlenül felakasztotta magát egy 10 éves kisfiú Angliában

A pici a játékkutyája pórázával játszott, amikor a tragédia történt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

Issac Lyons egy egyiptomi jelmezt viselt, mikor apja rátalált a nyaka köré tekeredett pórázzal, amit az ágyához rögzített – írja a Nottinghamshire Live.

A tragikus módon elhunyt fiatal fiúra feltartott kézzel találtak, mintha egyfajta Superman-játékot játszott volna – állapította meg az eset felderítésesben résztvevő nyomozó, Samantha Austin.

Az egyiptomi jelmezt azzal magyarázták, hogy a család nemrégiben tért vissza egy egyiptomi nyaralásról, és a fiút nagyon érdekelte a római kori kultúra.

hirdetés

„Talán azt képzelte, hogy ő is római, de ez is csak egy hipotézis” – mondta Austin nyomozó. Úgy gondolják a halála véletlen műve volt, nem gyilkosság.

Issacra a 45 éves apja, Mike Lyons talált rá, aki egykori katona volt, így azonnal megpróbálta újraéleszteni kisfiát, de nem sikerült. Lyons elmondta a rendőröknek, hogy gyerekeiket mindig figyelmeztették, hogy vigyázzanak ezekkel a játékokkal, mert veszélyesek lehetnek.

Szülei úgy emlékeznek Issac-re, mint egy igazán boldog gyerekre, aki szuperhősöket tervezett, történeteket írt, és rajongott a filmekért, és amikor meglátott egy Unicef hirdetést, mindig könyörgött, hogy adományozzanak nekik pénzt és játékot. Most azt tervezik, hogy a fiú játékait az alapítványnak adományozzák.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
isla1.jpg

Szülei karjai közt halt meg az ötéves kislány, miután betegen jött haza egy karácsonyi partiról

Angliában történt a szörnyű tragédia – a szülők közösségi finanszírozást indítottak a temetés költségeire.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 15.


hirdetés

Az ötéves Isla Wilkinson, aki családja szerint „gyönyörű” és „odaadó” teremtés volt, december 7-én halt meg a newcastle-i Royal Victoria kórházban, miután a család sunderlandi otthonában 20 percre megállt a szíve – írja a Chronicle Live.

Isla egy karácsonyi parti után betegen érkezett haza, majd lefeküdt aludni. Másnapra viszont sokkal rosszabbul lett, köhögni kezdett, és a láza is felszökött. Édesanyja, Alex Williams, végül úgy döntött, beviszi kislányát a kórházba, ám ekkor Isla szíve hirtelen megállt.

Az anya a mentők kiérkezéséig folytatta az újraélesztést, majd a mentőknek 20 perc elteltével sikerült visszahozniuk Isla pulzusát.

A szörnyű hír végül a kórházban várta a szülőket, ahol kiderült, a kislány olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy az orvosok már nem tudnak segíteni rajta.

hirdetés

A szülők bent tölthették az utolsó néhány órát az intenzív osztályon, hogy elbúcsúzzanak kislányuktól. Édesanyja ezalatt felöltöztette kedvenc karácsonyi pizsamájába, kifestette a körmeit és befonta a haját. Ahogy elmesélték, „békésen ment el, és ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig”.

A család elmondta, Isla és bátyja, a 9 éves Aiden nagyon szerették egymást, szinte elválaszthatatlanok voltak.

Elmondásuk szerint Aiden mindenképpen szeretné különlegessé varázsolni Isla temetését, mivel húgánk lovashintó és egészen rózsaszín dekoráció jár.

A temetés költségeire a család GoFundMe oldalán eddig több, mint 16.500 font gyűlt össze.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
PRI_109891136.jpg

Feltörte egy pedofil hacker a család kameráját, és beszélt a 8 éves kislányukhoz

„A Mikulás vagyok, nem akarsz a legjobb barátom lenni?” – kérdezte tőle. Szerencsére azonnal lebukott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

A kamerát mindössze négy napja szerelték fel a gyerekek szobájába, mielőtt feltörték volna.

A hacker nem pusztán megfigyelte a kislányt, miután bejutott a hálózatba, hanem beszélt is hozzá.

„A Mikulás vagyok, nem akarsz a legjobb barátom lenni?”

hirdetés

– kérdezte az ismeretlen tettes a kislányt, aki az anyukája után kezdett sikítozni.

A kamera felvételei visszanézhető az azt gyártó cég, a Ring szoftverének segítségével, így miután a lány anyukája, Ashley LeMay megnézte a videót, azonnal értesítette a helyi médiát a borzalomról.

„Néztem a videót, és a szívem csak úgy… pedig még a videó végére se értem, amikor a lányom kiabált, hogy – anya, anya –, és én befutottam” – mondta a WMC5-nek. – „Láthatták őket aludni. Láthatták őket bármilyen élethelyzetben.”

A Ring nyilatkozatot adott az esetről, amelyben a hackert egy biztonsági szabálysértés miatt vádolta.

„Annak a ténynek köszönhetően, hogy az ügyfelek gyakran ugyanazt a felhasználónevet és jelszót használják különböző fiókjaikhoz és előfizetéseikhez, a hackerek gyakran újrafelhasználják az egyik szolgáltatásból ellopott vagy kiszivárogtatott hitelesítő adatokat és feltörnek vele más fiókokat”

– mondta a cég szóvivője.

Dr. Kiri Addison, a Mimecast e-mailes adatkezelő cég adattudományi felettesének vezetője elmondta, hogy az IoT eszközökből gyakran hiányoznak a „legalapvetőbb biztonsági intézkedések.”


KÖVESS MINKET:






hirdetés
biciklis-kislany-kezzzel-emeltek-le-az-autot.jpg

Kézzel emelték fel az autót a rendőrök, hogy megmentsék az alászorult 13 éves lány életét

Két járókelő is segített nekik Kiskunhalason.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

Két rendőr megmentette egy 13 éves kislány életét - erről számolt be a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság két járőre, Csortos Gábor rendőr főtörzsőrmester és Biloscsuk Zoltán rendőr főtörzsőrmester 2019. december 13-án 18 óra 45 perckor szolgálati autójával hajtott át Kiskunhalason.

A Szász Károly utcában egy balesetet vettek észre. A rendőrök mellett elszaladt egy férfi, akit ők visszatartottak.

hirdetés

Ekkor segítségért kiáltó gyermekhangot hallottak a balesetben részt vevő, úttesten álló autó alól.

A kocsitól 10 méterre egy kivilágított kerékpárt is megláttak az úttesten. A rendőrök a kocsihoz sietve, annak hátsó kereke alá szorulva egy kislányt találtak.

Mivel a gyermekre teljes súlyával ránehezedett az autó, a két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, de a gyermeket nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak.

Erre két gyalogos sietett a helyszínre, az ő segítségükkel sikerült a lányt kihúzni.

A KR rendőrei haladéktalanul mentőt és tűzoltót kértek a helyszínre, a kisgyermeket pedig – esetleges gerincsérüléstől tartva – mozgatása nélkül szolgálati kabátjukkal betakarták, nyugtatták. A kislány úttestre esett telefonján keresztül a balesetről a rendőrök értesítették az édesanyát is.

A kiérkező mentők elmondták, hogy a gyermek életét a gyors rendőri segítségnyújtás mentette meg, és mivel a 13 éves lány súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

A Készenléti Rendőrség járőrei a visszatartott férfit, K. Gábort elszámoltatták, majd mivel a balesettel összefüggésben több bűncselekmény gyanúja is felmerült, átadták a férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársainak.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!