hirdetés
bkk-autubusz-budapesti-kozlekedes-buszok-1.jpg

Talicska, mikró, gördeszka és festmény – ezeket hagyták az utasok a BKV járatain

Meg persze pénzt, iratokat, ruhadarabokat szép számmal. Mutatjuk a listát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 28.


hirdetés

A BKV minden évben közzéteszi az elhagyott tárgyak listáját, illetve azokat, amelyek egyáltalán nem szokványosak a Talált Tárgyak Kezelőségén. Idén is a hivatalos dokumentumok, pénz, tárcák, mobiltelefonok, tornazsákok és táskák, cipők és ruhanemű, valamint kulcsok tartoztak a legjellemzőbb tárgyak közé, amelyeket A BKV járművein felejtettek az utasok, írja a cég Facebook-posztjában.

A BKV statisztikája szerint talált tárgyak között szokványosnak számító darabok mellett ebben az évben az érdekesebbek közé tartozott egy elhagyott talicska, három mikrohullámú sütő, laptop, de találtak több rollert, gördeszkát és hangszert is, sőt festmény is érkezett a Talált Tárgy Kezelőségére.

- A BKV Zrt. a talált tárgyak leadását a megtalálók számára igen széles körben biztosítja - írják.

A forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken dolgozó munkatársaiknak adhatják le a talált tárgyakat. (Emellett a BKK Ügyfélközpontokban is van lehetőség a talált tárgy leadására.)

További információ a BKV honlapján, a „Talált tárgyak ügyintézése” menüpontban található.

hirdetés



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
arpadhid.jpg

Átnevezik az Árpád híd metróállomást

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ez nagyon rossz ötlet: nyílt levélben kérik a fővárost, hogy gondolják át a dolgot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

A Közlekedő Tömeg információi szerint idén januárban ismét új nevet kap egy nagyobb csomópont, ezúttal az Árpád híd metróállomás veszíti el jól megszokott elnevezését. A csomópont január végétől a Göncz Árpád városközpont metróállomás nevet viseli majd.

A Facebook posztban az egyesület kijelenti, hogy ellenzi az átnevezést, és arra kéri az érintetteket, hogy még a bevezetés előtt álljanak el tőle.

A Közlekedő Tömeg szerint Budapest csomópontjainak neve az elmúlt időben „egyfajta sajátos játszótérré alakult”, és úgy érvelnek: „Milyen városközpont az, amelyik 4 kilométerre van a város tényleges központjától? Milyen félreértésekhez vezethez ez angolul?”

Az egyesület azt javasolja a posztjában, hogy a pusztán politikai indíttatásból végrehajtott névváltoztatások helyett gyűjtsék össze a ténylegesen szerencsétlenül elnevezett csomópontokat, és ezeket egy csomagban változtassák meg.

„Amikor az is fél évbe telik, hogy a városban lévő térképek utólagosan lekövessék az M3 metrópótlás következő fázisát, ezek a zavaró, ad-hoc átnevezések pazarlóak és indokolatlan többletmunkát rónak az egyébként is leterhelt közlekedési dolgozókra” – írták a bejegyzésben.

hirdetés

Közlekedő Tömeg

Újabb átnevezés Budapesten Ferencváros vasútállomás - Málenkij Robo... t emlékhely, Szent Gellért tér - Műegyetem M, Semmelweis Klinikák M... És a lista nem ér véget. Információink szerint január végén újabb fővárosi közlekedési csomópont veszíti el megszokott nevét: az Árpád híd metróállomás ezentúl a Göncz Árpád városközpont metróállomás nevet viseli majd.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
repter-2.jpg

Vége a bádogkarámnak: új utasmóló nyílt Ferihegyen a fapados járatok utasainak

Az épületben pihenő- és várótér, étel- és italvásárlási lehetőség, mosdóblokkok és dohányzóterasz is van.
MTI, fotók: Kovács Tamás - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe. Ezzel egy időben az eddigi, kényelmetlen "bádogvárost" pedig elkezdi lebontani a repülőtér üzemeltetője.

A diszkont utasok kiszolgálásának eddigi minősége az "emberi méltóságot sértette", ennél többet érdemelt Budapest, amely Európa légiközlekedésében fontos ponttá vált - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondása szerint a repülőtér üzemeltetőjével komoly csatákat vívtak, de ennek most meglett a "gyümölcse".

A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.

A tesztüzem után az új épület január 17-étől szolgálja ki a forgalmat, a régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák. Ennek részeként a terület 11.500 négyzetméterre nő és a most meglévő 6 kapu mellé további két gyalogos és hat, buszos beszállításra is alkalmas kaput építenek fel. A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz.

Fürjes Balázs elmondta, januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya, amelyet a fővárosi közfejlesztések tanácsa elé visznek, ha megállapodnak a fejlesztési irányokról, akkor megkezdődhet a tervezés.

hirdetés

A gyorsvasúttal kapcsolatban azt mondta, érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, de a projekt csak uniós forrással együtt valósítható meg, ebben pedig még van tennivaló.

Gerhard Schröder, a Budapest Airport elnöke hangsúlyozta: a repülőtér nem tud fejlődni Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz, ezért is működnek együtt, és fejlesztik a kiszolgáló létesítményeket. A forgalom új rekordot ért el, 16,2 millió utast kezeltek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Budapest_Ankert_Vegan_Sunday_Market_2-1000x664.jpg

Bezár Budapest egyik kedvelt szórakozóhelye

Az Anker't nyolc év után húzza le a rolót.
Kép:Wikipédia - szmo.hu
2020. január 07.


hirdetés

Egy Facebook-bejegyzésben tudatta vendégeivel a népszerű, hatodik kerületi szórakozóhely,

hogy az Anker't február elsejétől nem üzemel tovább.

A szórakozóhely a Paulay Ede utca 33 alatt várta vendégeit nyolc éven át, most ebben a formában felfüggesztik működésüket, bár enyhe reménysugárként beleírták búcsúbejegyzésükbe, hogy van esély a folytatásra, csak másol, másképp. A búcsúnak megadják a módját: kéthetes bulisorozattal várják a szórakozni vágyókat, amelynek programját hamarosan ugyancsak Facebook-oldalukon teszik közzé.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
arenaplaza.jpg

Másfélszeresére bővítenék az Aréna Plazát

Így már nem a Westend, hanem ez lenne a legnagyobb budapesti pláza.
Illusztráció: Google Street View - szmo.hu
2020. január 16.


hirdetés

Engedélykérelmet adott be a Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. az Aréna Mall bővítésére – írja a HVG.hu.

Az Aréna Plazáról nemrég átkeresztelt bevásárlóközpont jelenleg 42 ezer négyzetméteres alapterületű, a tervek szerint azonban ennek másfélszeresére bővítenék. Ha ez megvalósul, azzal a Westendet megelőzve a legnagyobb budapesti plázává válna.

Az eddigiekhez egy 18 ezer négyzetméteres új részt építenének hozzá. Ebben egy kétszintes mélygarázs is helyet kapna, 500 parkolóhellyel. Emellett természetesen újabb boltok, éttermek, valamint egy edzőterem is lesz az új részben.

Ha megkapják az engedélyt, 2020 második felében indulhat az építkezés.

A pláza átnevezéséről korábban itt írtunk:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!