KULT
Gyerekként hetekre lebénult, a bátyja meghalt repülőgép-szerencsétlenségben, a szerelme összejött a nevelt lányával, és eddig három gyermekét temette el… Mia Farrow élete azonban nem csak tragédiákkal volt tele.
KULT
Ficzere Bélát, „...a szomszéd tehene” című teleregény népszerű sztárját többek között arról kérdeztük, érte-e támadás a darab témája miatt, de szóba került Woody Allen is.
KULT
A 88 éves Oscar-díjas filmrendezőt korábban fogadott mostohalánya, Dylan Farrow szexuális visszaélésekkel vádolta meg. Allen tagadta a vádakat, ezt követően nem emeltek vádat a connecticuti hatóságok.
KULT
Csak a főiskola alatt döbbent rá, hogy jól tud színészkedni, és érdekli is ez a világ, azóta pedig nagyjából mindent elért, amit egy színésznő elérhet. Cate Blanchett karrier- és életútja sok feltörekvő szakmabeli számára adhat reményt és motivációt.
KULT
Kern 523. alkalommal játszotta el Allan Felix szerepét a Játszd újra, Samben, amivel kapcsolatban egy interjúban elmondta, hogy erre az előadásra már nincs szüksége próbákra, ellenben 40 éve ugyanazt a ballonkabátot hordja, mint az első alkalommal.
KULT
Jó alakítások, olcsó poénok - bebizonyosodott, hogy Woody Allen és a musical nem kompatibilis. Vélemény.
KULT
Az Allen kontra Farrow inkább "Mia verziója". Az azért kiderül, hogy élete legrosszabb alakítását nyújtja.
KULT
Jön Zack Snyder saját Az igazság ligája verziója, Billie Eilishról szóló dokumentumfilm, valamint egy új sorozat a szexuálisan merész tinikről.
KULT
Az óriáskerékben Kate Winslet olyat alakít, hogy azt sokáig nem felejtjük el, de Justin Timberlake is jó választás volt.
KULT
A felvételen látható, hogy két Femen-aktivista rohan fel a színpadra a New Orleans Jazz Band hamburgi koncertjén.
Népszerű
Ajánljuk