HÍREK
Kedd hajnalban a vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom a MÁV közlése szerint. Lázár János ugyanakkor elmondta: hatalmas károkat szenvedtek.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke visszaszólt a közlekedési miniszternek, aki szerint a TISZA blokkolja a vasútfejlesztést. Magyar cserébe a fejére olvasta, hogy a napokban hol omlott össze a vonatközlekedés.
HÍREK
„Ha ez trükk volt, nem jött be” - Dorner Lajos a vonatok átszámozásáról és a hétvégi vasúti káoszról
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a balatoni vonalon további súlyos tömegjelenekre számít. Szerinte a probléma fő oka, hogy sem a pályakapacitás, sem a vonatok hossza, mennyisége, befogadóképessége nem elegendő.
HÍREK
Tavaly összesen 6,9 évet késett a MÁV, elismerik, hogy a helyzet nem javult az elmúlt évekhez képest
A MÁV szerint 2024-ben ötből négy vonat pontos volt – ami jól hangzik, de a több mint 200 ezer késés már kevésbé. A társaság most pénzvisszatérítéssel próbálja kompenzálni a bosszankodó utasokat.
HÍREK
A Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület (VEKE) egy szombati bejegyzésében ironikusan kritizálta a MÁV egyik vonatát, ahol a kijelzők már hetek óta hibásan működnek. Az egyesület szerint a problémát többször is jelezték, de az illetékesek nem foglalkoztak vele.
HÍREK
Az igencsak kalandosra sikerült utazást meghibásodás és baleset is hátráltatta, még a vonatpótló autóbusz helyett is pótlóbuszt kellett küldeni.
HÍREK
Péntektől egy órával tovább tart majd eljutni Bécsbe, de rengeteg más utazást is érint az 1-es fővanalon három hétre életbe lépő teljes vágányzár. A VEKE elnöke szerint a kapkodás miatt akár kártérítési perek is indulhatnak a MÁV ellen.
HÍREK
Több helyen is kiadós jégeső, valamint felhőszakadás és viharos széllökés kíséri az országon áthaladó zivatarokat. Hegyeshalomnál a nemzetközi vonatközlekedés is leállt a heves esőzések miatt.
HÍREK
Senki nem sérült meg, az utasok egy másik vonatra szállnak át. A síneken lévő kövek miatt viszont késnek a szerelvények.
HÍREK
Munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint közlekednek majd a MÁV és a Volánbusz járatai, valamint a HÉV-szerelvények.
HÍREK
A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazás előtt tájékozódjanak a MÁV honlapján, vagy a Mávinform közösségi oldalán az aktuális változásokról.
HÍREK
Elsősorban a hazai gyártású vontatójárművekre fókuszál a MÁV, eddig nem látott típusok is megjelennek majd.
Népszerű
Ajánljuk