SZTÁRVILÁG
A világhírű zenész őszintén bevallotta, hogy ma már lényegében nem tudja használni sem a kezét, sem a lábát. Phil Collins három éve lépett színpadra utoljára.
SZTÁRVILÁG
A népszerű újságíró a Blikknek mesélt pályájáról, és arról is, milyen kapcsolatban álltak a jelenlegi miniszterelnökkel.
SZTÁRVILÁG
Wladár Sándor szerint egy korszak lezárását jelenti Hosszú visszavonulása, mert az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon 97 éremmel és számos világcsúccsal gazdagította Magyarországot és a világ úszósportját.
SZTÁRVILÁG
Három olimpiai arany és több mint ötven, világversenyen elért egyéb bajnoki cím után fejezi be a 35 éves, világklasszis úszónő.
SZTÁRVILÁG
24 év politikai aktivitás és médiamunka után. Külpolitikai újságíróként azonban még egy ideig dogozik majd.
SZTÁRVILÁG
Még lenyomja a fesztiválszezont idén, és aztán eltűnik egy évre. Aki a következő években is szeretné Krúbit a színpadon látni, 2026 októbere vagy novembere előtt ne nagyon tervezzen.
SZTÁRVILÁG
A kormányközeli kutatóintézet arról is kérdezte az embereket, hogy mit gondolnak a Tisza Párt vezetőjének EP-szerepvállalásáról.
SZTÁRVILÁG
A szavazás után interjúvolták meg az elnökjelöltet, aki szerint eddig tisztességesen zajlik az elnökválasztás.
SZTÁRVILÁG
Ha visszatér, „valami nagyobbal” akar előrukkolni. Most mindenesetre külföldi turnéján, Pozsonyban mondott köszönetet a közönségnek.
SZTÁRVILÁG
Azt azért hozzátette, hogy még idén november végén jön a koncertfilm (Mi vagyunk Azahriah), majd lemegy még egy európai turné, de ezután egy darabig felszívódik.
SZTÁRVILÁG
Bejelentette visszavonulását Bősz Anett. Véget ér a főpolgármester-helyettesi megbízatása, de egyúttal a politikai pályafutásától is búcsúzik.
SZTÁRVILÁG
Hívták az idei Dancing with the Starsba is, de hosszú Instagram-posztban elmagyarázta, hogy miért döntött mégis most a távolmaradás mellett.
SZTÁRVILÁG
A 78 éves énekes még mindig hetente ad koncertet. Arról is mesélt, mit gondol a dalaival készülő filmről.
SZTÁRVILÁG
A döntés váratlan, de végleges. Az énekes hangszálsérülését nem tudják teljesen meggyógyítani.
SZTÁRVILÁG
Nem tartja ördögtől valónak, ha nem lesz politikus 2026-ban. Hitet tett Orbán mellett, szerinte ő tudja összetartani politikai közösségét.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a pedofilokról tett vitatható és félreérthető kijelentést. A kommentelők többsége megbocsátó, és hiányozni fog nekik a riporter.
SZTÁRVILÁG
A világbajnok úszónő egy sajátos Instagram-bejegyzéssel tudatta a nagyvilággal, hogy idén decemberben szándékozik visszavonulni a profi versenyzéstől.
Népszerű
Ajánljuk