UTAZZ
Összeszedtük Veszprém megye legszebb, festői szépségű várait, ahova érdemes egy hétvégi kirándulás alkalmával ellátogatni.
UTAZZ
A 20 éves férfi még februárban akart büntetőfékezéssel megtorolni egy közlekedési konfliktust. Pechjére az egészet rögzítette egy köztéri kamera.
UTAZZ
Az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál elmondta, hogy a rendezvény helyszínéről a mentők négy embert szállítottak kórházba. Erre három esetben rosszullét, további egy esetben elesésből származó sérülés miatt volt szükség.
UTAZZ
A Gulyáságyú YouTube-csatorna több tucat buszt videózott le, amik sorszámozva várták a miniszterelnök nézőit a beszéd után.
UTAZZ
A teljesen egészséges kisfiú az Ábel nevet kapta a kórház dolgozóitól. A kórházban 2000 óta működik babamentő inkubátor, Ábel már a negyedik baba, akit ide helyeztek el.
UTAZZ
Nem kérdés többé, hol töltsd a hétvégét, ha kikapcsolódásra vágysz. Olyan úti célokat ajánlunk, ahol a látvány már önmagában magával fog ragadni. Akkor is, ha programokra nem szeretnél költeni.
UTAZZ
Közel két és fél órás, nem túl változatos bulit kapott a jegyekre leggyorsabban lecsapó, kevesebb mint 1000 fős közönség, de aligha bánták: a hangulat egyetlen pillanatra sem ült le.
UTAZZ
Szeptember 17-23. között rendezik meg a Together! cirkuszi sorozatot Veszprémben, ebből adtak egy kis ízelítőt az Inspirál Cirkuszközpont artistái Budapest belvárosában.
UTAZZ
Nemes Csaba raliversenyző életét vesztette, miután autójával az első szakaszon, a kislődi gyorsaságin egy fának ütközött. Navigátora túlélte a balesetet, őt kórházba szállították.
UTAZZ
Az ügyben érintettek nem nyilatkoznak, a szülőket állítólag már értesítették az összevonásról.
UTAZZ
A rendőrség és a mentők hamar a helyszínre indultak, de megérkezésükig az áldozat már leugrott.
UTAZZ
A robbanótest felfedezési helyétől mintegy 500 méter sugarú körben a rendőrség kiüríti és lezárja a városrészt. Azt kérték a lakóktól, hogy kedd reggel nyolc óráig hagyják el ingatlanaikat.
Népszerű
Ajánljuk