HÍREK
A kormány egy új törvénnyel kötelezné a mobilszolgáltatókat, hogy ingyen küldjenek riasztást veszély esetén. Akár több milliárdos bírságot is kaphat, aki nem működik együtt.
HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke új tervet jelentett be az uniós országok védelmének megerősítésére. Az elképzelés szerint a tagállamok könnyebben emelhetik védelmi költségeiket, méghozzá jelentős mértékben.
HÍREK
Az új elnök felmondja a Green New Dealt, hadat üzent a drogkartelleknek, és szerinte minden nagyon gyorsan fog megváltozni.
HÍREK
A férfi kilenc hónapja próbálja otthagyni a testületet, a leszerelési tilalom miatt azonban ez eddig nem sikerült. Korábban direkt megbukott a fizikai alkalmassági vizsgán is, de így sem küldték el.
HÍREK
1994 szeptember 19-én került először adásba az egyik leghíresebb amerikai kórházsorozat, a Vészhelyzet, amelynek epizódjait 1996 januárjától a magyar nézők is nyomon követhették. Emlékszel még?
HÍREK
Az eddigi 0,2 százalék helyett már 3 százalékos a mortalitás. Ráadásul az új vírus most először szexuális úton is képes terjedni.
HÍREK
Az utasok egyik esetben sem voltak veszélyben. A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségekért.
HÍREK
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint az állam mondvacsinált okokkal húzza a kifizetéseket, egyre több kivitelező cég megy csődbe vagy tűnik el, és a pályázó családok nagyon rosszul járhatnak.
HÍREK
Elsőre egy kissé megijedt a rutinos műsorvezető, de szerencsére kiderült, hogy nem történt nagy baj, Balázs el is viccelte a történteket.
HÍREK
A televíziós sorozatok világában nagy kedvencünk a kórházsorozatok műfaja. Íme tíz ikonikus sorozat, vajon felismered őket?
HÍREK
A szóvivő szerint nem jó megoldás, ha az emberek most tömegével átállnak a 1830-ra, mert ez egy másik szolgáltatás.
HÍREK
Indoklásuk szerint továbbra is tombol a járvány, erősödik az omikron variáns és fontos a kórházak és más intézmények összehangolt működtetése.
HÍREK
Többek között ara hivatkoznak, hogy a vírus még mindig itt van és a negyedik hullám kiszámíthatatlan.
HÍREK
A járványügyi készültséget háromhavonta bírálják fölül, és nem tartozik az Alaptörvényben rögzített különleges jogrendek közé, így csak egészségügyi kérdésekben hatalmazza fel különleges döntési jogkörökkel a kormányt.
HÍREK
Az M7-en készült felvételen jól látszik, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó autóra hogyan reagáltak az előtte haladók.
Népszerű
Ajánljuk