HÍREK
A gyanú szerint Dmitro Kozjura ukrán ezredest az oroszok még 2018-ban, Bécsben szervezhették be.
HÍREK
A magyar miniszterelnök szerint most, hogy Donald Trump megindult, az egész Soros-hálózatot fel kell számolni.
HÍREK
Gyanús, hogy nem ez lesz Peter Sutherland utolsó kalandja a Netflix kínálatában. Immáron harmadik napja bitorolja az első pozíciót a toplisták élén. Nem értem, miért…
HÍREK
Utolsó találkozásuk végleg kiakasztotta Havast. A Nap TV egykori sztárriportereinek összeforrt a neve, és pont ebből lett a baj.
HÍREK
Az 1984-es jelentésében Víg ügynök azt írta, hogy az üzlettel a szerzők „óriási adómentes jövedelemhez” jutottak. Szörényi menedzsere szerint a jelentés tartalma nevetséges, és hasonlóan vélekedett Bródy János is.
HÍREK
Két tudósítóról van szó. Egyikük sokat írt Oroszország ukrajnai háborújáról és a Wagner-csoportról, másikuk pedig aláírta az orosz tudósok és tudományos újságírók nyílt levelét.
HÍREK
Úgy tűnik, hogy nem ért véget a Magyar-Menczer üzengetés a Facebookon. Magyar Péter ezúttal az ügynökakták megnyitását lengette be.
HÍREK
Mark a brit rendőrség különleges ügynöke volt, aki környezetvédelmi aktivisták ellen kémkedett. Hét év alatt tíz nővel volt kapcsolata, egyiküknek később kártérítést ítélt meg a bíróság.
HÍREK
Moszab 17 éves volt, amikor beszervezte a terrorszervezet. A zsidókon akart bosszút állni, de letartóztatták, mielőtt megtette volna. A börtönben ébredt rá, hogy a valóság teljesen más, mint amit ő addig annak gondolt.
HÍREK
Nagy Feró szerint a leírtak egyáltalán nem fedik a valóságot, mert az első Beatrice-lemez magánkiadásban 1988-ban jelent meg.
HÍREK
A két ügynök összefüggésbe volt egy olyan helyi kínai rendőrőrssel, amilyet tavaly Budapesten is lelepleztek.
HÍREK
Szobcsak az orosz nyomozók megtévesztése érdekében Törökországba és Dubajba is vett repülőjegyeket, miközben kocsival először Fehéroroszországba utazott.
HÍREK
Dmitrij Kovtun egy moszkvai kórházban halt meg koronavírus-fertőzésben. Az ügyet vizsgáló brit bíró 2016-ban arra a következtetésre jutott, hogy a gyilkosságot az FSZB követte el. Az akciót pedig vélhetően az akkori igazgató, Nyikolaj Patrusev és maga Putyin is jóváhagyta.
HÍREK
Az orosz elnök még Karin Kneissl esküvőjére is elment, ahol megtáncoltatta a menyasszonyt, majd egy szivecskét rajzolt az ifjú pár autójára.
HÍREK
Nyilvánosságra kerültek korábban titkos dokumentumok. Ezek alapján elképzelhető, hogy Kádár János ügynöke ölte meg Barta Tamást.
HÍREK
Raiola kíméletlen tárgyalási stílusáról volt ismert, többek között olyan sztárjátékosokat képviselt, mint Erling Haaland, Paul Pogba, Gigi Donnarumma, Zlatan Ibrahimović vagy Mario Balotelli.
Népszerű
Ajánljuk