SZTÁRVILÁG
Soproni Tamás szerint „ KRESZ mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel”.
SZTÁRVILÁG
Tegnap 100 zsáknyi, két kisteherautónyi szemetet szedtek össze a takarítók a budapesti EL-döntőre érkező szurkolók után.
SZTÁRVILÁG
Terézváros polgármestere osztott meg képeket a pusztításról, amelyeken törött üvegek, hányás és szemét látható. A napokban elültetett 4000 tő virág is a drukkerek áldozatává vált.
SZTÁRVILÁG
A vendéglátóhely üzemeltetője saját maga tett bejelentést a polgármesteri hivatalnak, hogy a Hajós Caffee augusztus 23-án bezárt.
SZTÁRVILÁG
Nikolett állapota folyamatosan javul, bízik a teljes felépülésben a Budapesti Operettszínház közleménye szerint.
SZTÁRVILÁG
A szabadság nem alanyi jogon jár majd, orvosi igazolás kell, és az önkormányzat tulajdonában álló cégekbendolgozók kaphatják.
SZTÁRVILÁG
A modell-műsorvezető rossz helyen parkolt, mert nem vett észre egy táblát. A felháborodása meglepte Soproni Tamást.
SZTÁRVILÁG
Terézváros polgármestere szerint a kerület MSZP-s önkormányzati képviselője, Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott, és nincs helye sem az ellenzéki összefogásban, sem a kerület vezetésében.
SZTÁRVILÁG
Budapest legismertebb sugárútja, három nap, színházi kavalkád, rengeteg gyerekprogram, könnyűzenei koncertek, egy óriási fesztivál, és TE! – akinek ott a helye!
SZTÁRVILÁG
Az MSZP azzal vádolja Soproni Tamást, hogy összefogott a Fidesszel. A polgármester válaszában viszont egy ingatlanügyre utalt, amelyben szerinte a szocialisták is érintettek.
SZTÁRVILÁG
Terézváros polgármestere szerint a kormánynak el kellett volna fogadnia a budapesti kerületek segítségét az oltás felgyorsításában.
Népszerű
Ajánljuk