hirdetés
A Cadillac előrukkolt első elektromos autójával, amely a Tesla-kocsik kihívója lehet
Két év múlva érkezhet a Lyriq, amely az önvezető funkción kívül a kocsi képes lesz saját maga beparkolni a kiválasztott helyre.



Gigaprofitot ért el az Amazon, a Facebook és az Apple a koronavírus-járvány idején
Egyetlen nap alatt annyival nőtt az Apple értéke, mint amennyit a teljes ExxonMobil ér.




Mesterséges intelligenciával „tanított” művégtagoktól az intelligens városokig – Pécs a világ élvonalában
Az egészségügyi mérnöki tevékenység lehetőségei szinte korlátlanok.



Megkezdődött a világ leggazdagabb emberének kongresszusi meghallgatása
Jeff Bezos, az Amazon vezére mellett a Facebook, a Google és az Apple első embere is kínos kérdésekre számíthat a meghallgatáson.



Íme a repülőgép, amivel turistákat visznek majd az űrbe
Negyedmillió dollárba kerül Richard Branson űrturista programja.



Kongresszus elé idézték a Facebook, az Apple, a Google és az Amazon vezéreit
A világ leghatalmasabb tech cégeinek vezetői hétfőn kellemetlen kérdéseket kaphatnak az antitröszt ügyekkel foglalkozó albiztottságban.



Mini kamerát tettek egy bogárra, hogy megnézzék, hogyan látja a világot
Így tesztelték az amerikai kutatók a csupán 250 mg-os kamerájukat, amit szerintük sok területen lehetne hasznosítani.



Nyolc nyelven beszél az új okos maszk
Csak egy applikáció kell hozzá.



Ruha alatt viselhető légkondicionáló eszközt dobott piacra a Sony
A legnagyobb hőségben is kellemes hőérzetet biztosít a viselőjének, télen pedig fűt.



Elon Musk: A Tesla már nagyon közel jár a teljesen önvezető autó kifejlesztéséhez
A cég vezetője meg van győződve róla, hogy még idén elkészülhet az ötödik szintű járműtechnológia, amelynek köszönhetően már nem lesz szükség sofőrre az önvezető autókban.



Jön a szexrobot, aminek változik a hangulata, és a szeretkezés előtt meg akarja ismerni a társát
A nem is olyan távoli jövő szexbabája mesterséges intelligenciával és saját személyiséggel rendelkezik, tud értelmes beszélgetést folytatni, és nemcsak a partnere kedvenc szexpózát, hanem a családtagjait is megjegyzi.



Elképesztő videó készült az agyról
A kutatóknak először sikerült rögzíteniük, ahogy az agy egy speciális hulladékkezelő rendszeren keresztül kimossa az elhalt neuronokat.



10 másodperc alatt megöli a baktériumokat egy okostelefonhoz rögzíthető, digitális fertőtlenítő eszköz
A Dél-Koreában készült hordozható fertőtlenítővel akár naponta 50-szer is lehet fertőtleníteni a kezet vagy akár az arcmaszkot, és alig több mint 7000 forintba kerül.



Két kamerával jön a Roborock S6 MaxV, az okosporszívók csúcsa
Minden eddiginél hatékonyabban ismeri fel és kerüli ki a tárgyakat, valamint hatásosabban mos fel, mint a korábbi verziók.



Bionikus kar segítségével tanult meg újra írni az angol fiú, akinek mind a négy végtagját amputálták
A 11 éves Kyle agyhártyagyulladás miatt veszítette el a kezeit és lábait. Nagyon menő, Star Wars-os bionikus karjával alig pár hét alatt megtanult újra írni és rajzolni.



„Azért kell a digitális oktatás, hogy az emberek ne osszanak meg hülyeségeket a neten”
Koren Balázs, a téma szakértője szerint különbséget kell tenni az órai kütyühasználat és a digitális oktatás között. Interjú.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!