HÍREK
A fideszes plébános végig képben volt a meleg orgia egy másik résztvevője szerint. Állítja, Bese pontosan tudta, hogy milyen eseményen vesz részt.
HÍREK
Gábor szerint testvére csalódott a Fideszben, és azt is állította, hogy szerinte zsarolták Bese atyát a videóval. „Ő a Fidesz áldozata, ezt ki lehet mondani” - jelentette ki.
HÍREK
Így minősítették a közelmúltban nyilvánosságra került botrányos eseteket a helyi papok. Az elmúlt időszakban a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez tartozó papok az érintettek.
HÍREK
A film, amiről már úgy el lehet kezdeni beszélgetni, hogy nem látta az ember. Annyi minden van a hátterében, amiről esszét lehetne írni. A 2023-as Jim Caviezel nevével fémjelzett mű csak egy átlagos, középszerű akció-dráma lenne, ha nem lenne mögötte egy erősen megkérdőjelezhető, megtévesztő és elítélendő fogyasztóbázis.
HÍREK
A történtek ellenére továbbra is nagyon szereti a volt győri polgármestert. Az orgiáról készült felvételeket azóta sem nézte meg.
HÍREK
A kölni érsek csalódott. Közben az ügyészség a tizenöt azonosított pornóra kereső közül az egyik ellen bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást.
HÍREK
Azt ugyanakkor a volt polgármester nem gondolja, hogy a videó készítése mögött az ellenzék állna.
HÍREK
A korábbi győri polgármester lezártnak tekinti a múltat, szerinte a győrieket már nem érdekli a szexbotránya. Borkai a Győri Atlétika Club elnökeként tért vissza a városi közéletbe.
HÍREK
Ő volt az egyik escort, aki szintén részt vett a 2018-ban nagy port kavart szexbuliban Győr volt polgármesterével.
HÍREK
A 38 éves telefonos ügyfélszolgálatost saját férje buktatta le, aki továbbította az üzeneteket főnökeiknek.
HÍREK
A rendőrfőnök azt állította, semmit nem tudott a durva szexképekről, pedig még viccelődött is rajtuk.
HÍREK
A nashville-i sztriptízbár szerint ez egy remek ajánlat, figyelembe véve Maegan Hall jelenlegi anyagi helyzetét.
HÍREK
Öt rendőrt kirúgtak, kettőt felfüggesztettek a La Vergne-i Rendőrkapitányságon. Alig maradt kolléga, akivel ne feküdt volna le Maegan Hall.
HÍREK
Egyre döbbenetesebb részletek látnak napvilágot a dolgozókat ért szexuális zaklatásokkal kapcsolatban.
HÍREK
Nyílt utcán, egy vonaton és egy csordultig telt belváros tér mellett is szexelt a 23 éves férfi és a 35 éves nő.
Népszerű
Ajánljuk