hirdetés
Sírva tanúskodott Ashton Kutcher a bíróságon volt barátnője brutális gyilkosságának ügyében
Kutcher elmondása szerint két órát késett a megbeszélt randiról. A lányt azalatt 44 késszúrással szabályosan lemészárolta egy sorozatgyilkos.


Rövidesen szabadulhat a hírhedt sorozatgyilkos, Magda Marinko
A szegedi fegyházban raboskodik. Négy gyilkosságért ítélték el Magyarországon.



Kétszeresen is filmen a világ legkegyetlenebb sorozatgyilkosa - eddig titkolt felvételek kerültek elő Ted Bundyról
A bárányok hallgatnak gyilkosát is részben róla mintázták. Harminc lány megölését vallotta be, de ennél valószínűleg sokkal többet gyilkolt.


Bíróság előtt a háború utáni Németország egyik legdurvább sorozatgyilkosa
Halálos dózisú gyógyszert adott be a betegeknek a volt ápoló, hogy az újjáélesztésükkel lenyűgözze kollégáit.


Bosszúvágyból és együttérzésből lett sorozatgyilkos: Pipás Pista, aki valójában nő volt
Már születési helye is baljós volt, mert Átokházán jött a világra, majd pénteken, 13-án hozták meg ellene a halálos ítéletet.


Sorozatgyilkosos krimivel tér vissza a Liza, a rókatündér rendezője
Ujj Mészáros Károly filmje, az X - a rendszerből törölve novemberben jön, igazi sztárparádéval. Mutatjuk a képeket.


14 évvel később döbbent rá, kivel utazott, mikor stoppolt
A biztos halált megérezve bámulatos életösztön és gondolkodóképesség lehet úrrá rajtunk.


Brutális kegyetlenség: 122 emberrel végzett a német sorozatgyilkos
Az ápolóként dolgozó férfi azért gyilkolt több mint 100 alkalommal, hogy bizonyítsa, mennyire jó az életmentésben.


Szexrabszolgaként tartották láncra verve hónapokon át a fiatal nőt
A dél-karolinai rendőröknek közel 10 percig tartott megszabadítani a konténerben tartott nőt a láncaitól. Egy sorozatgyilkos zárta be három hónapja.


Ezer olasz kommandós üldözi a magyar sorozatgyilkost
Fehér Norbert legalább négy ember haláláért lehet felelős.


10 kegyetlen sorozatgyilkos a történelemből
Hasfelmetsző Jack, H. H. Holmes vagy Báthory Erzsébet nevét talán mind ismerjük, de sok hátborzongató tettesről alig tudnak néhányan.


Martfűi rém: az igazi sztori
Utánajártunk, mennyi igaz a most moziban játszott thriller sztorijából. Íme az egyik leghírhedtebb magyar sorozatgyilkos valódi története.


4 kegyetlen, múlt századi magyar sorozatgyilkosság
Akkoriban még volt halálbüntetés, de ezeket az elkövetőket nem tudta visszatartani. Hátborzongató bűnügyek erős idegzetűeknek.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x