SZTÁRVILÁG
A magyar lány súlyos ételmérgezést kapott, de más versenyzők is megbetegedtek. Miss Izland már fel is adta, Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei.
SZTÁRVILÁG
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.
SZTÁRVILÁG
Az étkezés után jelentkeztek a tünetek, a fertőzés több intézményt is érint. A hatóságok a teljes közétkeztetési láncot vizsgálják.
SZTÁRVILÁG
Az óvodákban péntekre önkormányzati beszerzésből biztosították a gyermekek étkezését, jövő héten pedig más forrásból kapják az ételt az intézmények. A csütörtöki ételek mintáit kivizsgálják.
SZTÁRVILÁG
A fiatal állapotromlását szív- és érrendszeri háttérrel hozták összefüggésbe, a tünetek az autóban kezdődtek hányingerrel. A Vöröskereszt szerint régóta figyelmeztetnek a vidéki ellátás gyenge pontjaira.
SZTÁRVILÁG
A korábbi bokszoló nagyon nem érezte jól magát a terápiás gyakorlat közben, amelyet a pszichológusok javasoltak neki és férjének.
SZTÁRVILÁG
A táborban hirtelen, vesetáji szúró fájdalom jelentkezett, fájdalomcsillapítót kapott. Klein Dávid szerint akár néhány nap múlva visszatérhetnek az alaptáborba.
SZTÁRVILÁG
A Vaszary János iskola diákjai az öltözőbe visszatérve érezték a szagot. Közben a mellékhelyiségek vízkőtelenítését végezte a Városgazda Kft.
SZTÁRVILÁG
A budapesti asszony egyedül indult fürdeni, holttestét strandolók vették észre a bójákon belül. A halál pontos oka egyelőre nem ismert.
SZTÁRVILÁG
A lánya nyilvánosan köszönte meg az ismeretlen segítőnek és a biztonságiaknak, hogy gyorsan cselekedtek, valamint Majkának is az azonnali reakciót.
SZTÁRVILÁG
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
SZTÁRVILÁG
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.
SZTÁRVILÁG
A kisfiú szombat délután lett rosszul a játék után. A mentők perceken belül kiértek, de minden igyekezet ellenére sem tudták megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
A tinédzser először remegni kezdett, majd hirtelen összeesett az osztályteremben. A mentők percek alatt a helyszínre értek, helikopter is érkezett érte.
SZTÁRVILÁG
A klórgáz szúrós szaga az egész környéket beterítette, sokan köhögtek és hánytak. A fürdőt lezárták, a hatóságok vizsgálják, hogyan történhetett a vegyszerhiba.
SZTÁRVILÁG
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.
SZTÁRVILÁG
Egy háziorvos szerint veszélyes huzamosabb ideig a napon tartózkodni, főleg a gyerekek esetében, mert ők érzékenyebbek, számos problémát okozhat a hőség.
Népszerű
Ajánljuk