MÚLT
Az iszákosság elleni társadalmi célú hirdetések nem új keletűek. A Józan Miska – Részeges Pista nyomat sok helyen falvédőként funkcionált, aminek orosz és szovjet változataival is lehetett találkozni a történelem során
MÚLT
Egy azóta már elhunyt külföldi katonai attasé - egyúttal kém - fotói 70 év után kerültek elő a szekrényéből.
MÚLT
Oroszországban történt az eset, a férfinak egy médium adta az ötletet. Néhány internetre feltöltött fénykép buktatta le.
MÚLT
Véletlenül Oroszország felé lőttek ki egy rakétát az észak-koreaiak. Még azelőtt felrobbantották, hogy orosz területre érhetett volna.
MÚLT
Megkezdődött az áldozatok azonosítása, de az is kiderült, hogy nem az volt a tettes, akire először gyanakodtak.
MÚLT
Egy brjanszki iskolában heves vita tört ki a diákok és a pedagógusok közt. A beszélgetést rögzítették.
MÚLT
4000 fiatalt - férfiakat és nőket - soroznak be. Jövő év január elsejétől áll vissza a szolgálat.
MÚLT
A bálna-szimbólumot ez a jelenség is használja, sőt ez is a játék neve: 'Blue Whale', azaz Kék bálna.
MÚLT
Egész éjszakán át tartott, csak hajnalra sikerült megfékezni. nagyon sok a sebesült, a halottak száma folyamatosan emelkedik.
MÚLT
Doppingolás miatt nem indulhatnak a nagy nemzetközi versenyeken, így az Olimpián sem. A határozat visszavonásig érvényes.
MÚLT
Azt kérik minden pártól, szeptember 12-én munka helyett maradjanak otthon, és gondoskodjanak az utódokról.
MÚLT
A gyönyörű, különleges, pécsi elektromos motorcsodát főleg Norvégiában, Svájcban és Oroszországban viszik, mint a cukrot.
Népszerű
Ajánljuk