HÍREK
A legutóbbi áldozat korábban társaival együtt videofelvételen tiltakozott az ellen, hogy megfelelő felszerelés nélkül kényszerült dolgozni egy járványkórházban.
HÍREK
A doktornő részt vett Csillagváros első koronavírusos betegének kezelésében, majd maga is megfertőződött több egészségügyi dolgozóval együtt. Egy szibériai kórház vezetője is kiesett az ablakon, most élet-halál között van.
HÍREK
A testület szerint a fiatalember 21-én betegedett meg Olaszországban, 23-án tért onnan vissza és 27-én fordult orvoshoz akut légúti vírusos fertőzés tüneteivel.
HÍREK
Kitette az orosz elnök portréját egy moszkvai liftbe, majd három órán keresztül felvették az emberek reakcióit.
HÍREK
A lány a terhesség hetedik hetében van. Egyesek szerint nem biztos, hogy a 10 éves fiú a gyerek apja.
HÍREK
A Dimka nevű állatnak elfagytak a lábai, ezért kapott protézist, amikkel azonban teljes életet élhet. Videón a bizonyíték.
HÍREK
Az oroszországi Kirovban élő nő anyját is megkérdezték, aki azt mondta, nem tudta, hogy a gyerek egyedül maradt a lakásban, sőt, néha ő adott pénzt a lányának, hogy unokájának ételt vegyen.
HÍREK
A kis Szásáról már születése előtt lemondott az édesanyja, de most már új családja van, hiszen örökbefogadták.
HÍREK
A faluban tanyázó éhes állatok ellehetetlenítik a lakók életét, már a végleges evakuálás lehetősége is felmerült.
HÍREK
A tudósok aggódnak, hogy a vadállat a fekete felirattal a bundáján nem tud beolvadni a környezetébe, ez pedig nehezítheti számára az élelemszerzést.
HÍREK
Egyszerűen megfogta a gyereket az utcán, a kocsija hátsó ülésére tuszkolta, majd elhajtott. Óriási szerencse, hogy volt egy szemtanú, aki azonnal cselekedett.
HÍREK
Nem gondolták, hogy a férfiak fognak jeleskedni a csupán 3 órás akcióban. Volt, aki a magassarkút is bevállalta az ingyen benzinért.
Népszerű
Ajánljuk