GASZTRO
Budapesten egymást érik az olasz éttermek, de nem mindegyik tud többet nyújtani egy jól elkészített tésztánál. Ebben a válogatásban olyan helyeket mutatunk, ahol az étel mögött valódi történetek, karakterek és mediterrán temperamentum is van.
GASZTRO
A mintegy 1300 lelkes település vezetője rendeletben szólította fel a lakókat, hogy kerüljék a betegségeket, mert a helyi egészségügyi ellátás finoman szólva is szét van esve.
GASZTRO
A kapcsolatukra Boccia saját Instagram-posztja hívta fel a figyelmet, amelyben bejelentette kinevezését, mint „különleges rendezvényekért felelős” tanácsadó. Giorgia Meloni olasz kormányfő és kormánya ezidáig sikeresen elkerülte a politikai botrányokat.
GASZTRO
Mit keres egy olasz thriller a magyar Netflix toplistáin? Ez egy nagyon jó kérdés, főleg azért, mert majdnem belealudtam…
GASZTRO
A három Michelin-csillagot szerzett Dani García autentikus, olasz ízeket hozott a fővárosba.
GASZTRO
Egyelőre nincsenek értesülések nagyobb károkról vagy áldozatokról, de sokan megijedtek és az utcákra szaladtak az olasz városban. Ez történt hétfőn.
GASZTRO
Az olasz Demokrata Párt képviselőjének szándékában állt kifizetni a parfümöt, amit állítása szerint véletlenül rakott zsebre.
GASZTRO
Rocco Siffredi neve ikonikus erővel bír egy bizonyos közösségen belül. Most a Netflix megpróbálja a mindennapjainkba behozni ezt a hatalmas… nevet. A pornó mélységes bugyrai helyett inkább Rocco családi drámáját láthatjuk, de vajon megéri megnézni?
GASZTRO
Az olasz és svájci Alpokban olyan durva havazás volt, hogy egyes helyeken, például az északnyugat-olaszországi Valle d'Aosta régióban már az egy métert is elérte a lehullott friss hó mennyisége. Volt, ahol 2 méteres hófal keletkezett.
GASZTRO
Nem ez volt az első ilyen flexelős akciója Fleximannek. A rejtélyes népi hős nagy népszerűségnek örvend az autósok körében a neten.
GASZTRO
A sofőr annyira részeg volt, hogy elaludt a volán mögött, az autójával elsodorta az áldozatot, aki a villamossínekre zuhanva meghalt.
GASZTRO
Már ki is hirdették a törvényt, ami megtiltja azt is, hogy növényi alapanyagokból származó húshelyettesítő termékeket növényi húsnak nevezzenek.
GASZTRO
A két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.
GASZTRO
A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a rossz időjárás ellenére.
GASZTRO
A szett kísértetiesen hasonlít arra, amiben Kim pózolt anno a kamerának, bár ő saját ruhamárkájának, a SKIMS-nek egyik - nem átlátszó - termékét viselte.
GASZTRO
Az olasz énekes leghíresebb dala az 1983-as L'italiano volt, amivel komoly nemzetközi sikereket ért el. Csütörtökön Milánóban helyezik örök nyugalomra.
Népszerű
Ajánljuk