SZEMPONT
A 2600 tankerületi hivatalnok több jutalmat kapott, mint a 106 ezer iskolai dolgozó összesen. Nekik cafetéria is jár, a tanároknak nem, pedig a szakszervezetek szerint nagyon is megérdemelnék.
SZEMPONT
Mintát adtok bátorságból, és bizonyítékot arra, hogy mindig van remény - írta a Tanítanék Mozgalom, megköszönve az egyszemélyes kiállást a pedagógusoknak.
SZEMPONT
A „kockásinges tanárlázadás” egyik arca azt mondta a miskolci tüntetésen, hogy a kormány szerint az iskolák fő feladata a gyerekmegőrzés.
SZEMPONT
Papírokból kirakták, hogy „tanárok a diákokért, diákok a tanárokért, együtt az iskolákért”. Máshol is vannak megmozdulások vidéken és Budapesten is.
SZEMPONT
Hadházy Ákos arról posztolt Facebook-oldalán, hogy Marosi Beatrix egymillió forintot keres havonta.
SZEMPONT
„Nem nyugszik a lelkem miatta. Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad” – írta Fazekas Csaba.
SZEMPONT
Szerinte az iskolai ügyek a tankerületre tartoznak, és ők sem akarnak beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait.
SZEMPONT
A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára szerint „az utolsó órában vagyunk: ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.”
SZEMPONT
Ha ez így megy tovább, lesz olyan iskola, ahol ellehetetlenül a tanítás - véli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
SZEMPONT
A szülők tiltakozó akciót terveznek, miután a tankerületi vezető levélben megfenyegette az iskola tantestületének több mint a felét.
SZEMPONT
„Arra kérem a minisztert, az államtitkárt, minden fenntartót és intézményvezetőt, pedagógust, diákot és szülőt, hogy segítsék a mindannyiunk számára fontos demokratikus értékek érvényesülését az iskolákban” – üzente Aáry-Tamás Lajos.
Népszerű
Ajánljuk