hirdetés
5 érdekesség a kocsmázás történetéből
A kocsmázás majdhogynem egyidős az emberi civilizációval. Az ókor óta természetes, hogy az ember beugrik egy-egy korsó sörre vagy pohár borra valahová. Vagy csak úgy beszélgetni, politizálni, felkelést vagy forradalmat csinálni...


Amikor még rabszolgák voltak az orvosok – így ment a gyógyítás az ókorban és a középkorban
Az ókori Rómában sokszor rabszolgák gyógyítottak, a középkorban pedig az egyház kezében volt az orvostudomány.



Nem véletlenül hiányzik az egyiptomi szobrok orra: így 'ölték meg' őket
Az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy a szobrok életerővel rendelkeznek.


7 dolog, amit a rómaiaknak köszönhetünk
A rómaiak jól épített utakon közlekedtek, vízvezetékeket, szennyvízcsatornákat építettek, feltalálták a fűzött könyvet, újságot és naptárt szerkesztettek. Hol tartanánk ma, ha nem pusztítják el a római civilizációt?


Kispályások a mai trollok az ókori rómaiakhoz képest
Könnyen vérig sértődünk manapság a sokszor beazonosíthatatlan internetes beszólókon. Pedig történelmi példákkal összehasonlítva szót sem érdemelnének.


9 meghökkentő dolog, amit már az ókori egyiptomiak is csináltak
Tudtad például, hogy ők találták fel a fogkrémet és a sört, sőt antibiotikumot is szedtek?


Valóban megtörtént az egyik bibliai csoda – ez volt a legrégebbi feljegyzett napfogyatkozás
3324 éve történt, és ez a felfedezés az ókori világ időszámítását is megváltoztathatja.


10 szexszel kapcsolatos érdekesség még az ókori világból
Mi lógott az ókori görög színészek lába között, hogy nézett ki egy korabeli bordély, miért öltöztek férfinak a spártai ifjú feleségek?


10 kegyetlen nő, aki titokban a tényleges ura volt az ókori Rómának
Nők, akik titokban, a háttérből mozgatták a szálakat, és olykor kegyetlen módszerekhez folyamodtak hatalmuk megőrzésére.


9 dolog, ami sokkal régebb óta létezik, mint hinnéd
Tudtad, hogy a graffitik, a szépészeti beavatkozások vagy éppen a túlfizetett sztársportolók már az ókorban is léteztek?


Tudtad, hogy a szexturizmus már az ókorban is létezett?
A ciprusi szüzeknek egy bizarr szokás miatt kellett lefeküdnie a zarándokokkal.


Miért olyan kicsi az ókori férfiszobrok pénisze?
Meglepő dolgokat írt egy művészettörténész a görög szobrokról. A leghíresebb pucér férfiről pedig két orvos derítette ki, mi is az igazság.


2000 éves hangszert szólaltattak meg
Külföldön is híres az aquincumi víziorgona. Az újraalkotott példánynak köszönhetően ti is hallhatjátok, hogyan szólt.


Az óvszertől a rágóig - 16 hétköznapi tárgy több száz éves kiadása
Azt gondoltátok, a napszemüveg, a rágógumi vagy a vízöblítéses vécé a XX. század találmánya? Tévedés!


Megfejtették egy pannóniai katona megható levelét, amit a családjának írt
Egyiptomból vezényelték ide, a levél komoly családi viszályt sejtet.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!