hirdetés
„Mondjátok meg a gyerekeimnek, hogy szeretem őket” – az egyik nizzai áldozat utolsó szavai ezek voltak
Az életét megmenteni próbáló mentősökön keresztül üzent a háromgyermekes édesanya.



A dél-olasz Lampedusán keresztül érkezett Európába a nizzai merénylő
A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint, ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot.




Emmanuel Macron: Franciaországra iszlamista terrorista támadt rá
A francia elnök szerint Franciaország támadás alatt áll.



A magyar kormány szerint a Soros-szervezetek is felelősek a nizzai merénylethez hasonló támadásokért
Azt közölték, a leghatározottabban elítélnek minden terrorcselekményt, kiváltképp, amikor azokat keresztények ellen követik el.



Orbán a nizzai merényletről: „A szélsőséges terrorizmus célkeresztjébe kerültek a közös európai értékek”
A miniszterelnök szerint a magyar kormány készen áll arra, hogy „egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek és a hagyományos európai életforma megvédése érdekében”.



Több embert meggyilkolt egy késes támadó a nizzai Notre-Dame-bazilikánál
Az egyik áldozatot, egy nőt a hírek szerint lefejezett a gyilkos. A nizzai polgármester szerint terrortámadás történt.



Pirner Alma gyakorlatilag meztelen a legújabb fotóján
Egy semmit nem takaró szexi csipkeruhában jelentkezett be Franciaországból.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!