hirdetés
Mindig fontosabbnak tartottam saját magamnál azt, amit csináltam – beszélgetés Földes László Hobóval életmű-koncertje előtt
„Hetvennégy éves koromra megértem, hogy ismét munkahelyem van” – ezzel a hírrel fogad Földes László Hobo a Nemzeti Színház művészbüféjében. Február 1-től hivatalosan, színészi státusban a társulat tagja lett abban a teátrumban, ahol előadóművészként évek óta játssza darabjait, önálló estjeit.



Négy fantasztikus hely Budapesten, amelyeket már sohasem láthatsz
A Nemzeti Színház, a Tabán girbe-gurba utcácskái, a városligeti Iparcsarnok, a Lovi – mind csodálatos helyek voltak egytől-egyig, amiket sajnos már elnyelt a történelem.




Ezért nincsen ma mozi a Blahán
A közönség imádta, a színházak és a kormányzat ferde szemmel nézte az első pesti kőmozit, mely 15 év után feladta a szélmalomharcot.



„Ezt a bűnt csak a blues viseli el” – Hobo-premier a Nemzeti Színházban
Hé, Magyar Joe címmel Hobo dalaiból Vidnyászky Attila rendezett kétszemélyes darabot, amelyben lepereg előttünk három évtizednyi Magyarország.



Színes óriásfelirat idézi meg a Nemzetit a Blahán
Szabó Mátyás diplomamunkáját a régi Nemzeti Színház felrobbantásának 50. évfordulója ihlette.



Így robbantották fel a Nemzetit a Blahán
A Nemzeti Színház épületét 50 évvel ezelőtt földig rombolták. 1965-ben a tömeg - köztük színészeink - némán gyászolt a helyszínen.



Ilyenek voltak a telek a régi Budapesten
Hólapátolás, hósapkás szfinx, jeges Duna, síelők tömege a Fogaskerekűn. Ilyen volt a téli Budapest a múlt században.



Magyar színészek, akiknek felforgatta az életét a történelem
Kabos Gyula, Szörényi Éva, Somlay Artúr. Volt, akinek származása, volt, akinek politikai nézetei miatt tört derékba ígéretes pályája.



Az első pláza Budapesten
1926-ban nyílt, itt volt az ország első mozgólépcsője, a mai napig működik, a tetején pedig bulihelyet nyitottak - 88 éves a Corvin Áruház.



Versek szódával: Szálinger Balázs
Az irodalmi talk-showban február 19-én Szálinger Balázs József Attila-díjas költő lesz a vendég.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!