SPORT
Az olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok vívót, Sákovicsné Dömölky Lídiát jelölik a nemzet sportolójának. Erről az a tizenegy legendás magyar sportoló határozott, aki már korábban megkapta a 2004-ben alapított címet.
SPORT
A Nemzet Sportolója kitüntető díjat 2004-ben alapította az Országgyűlés. A kitüntetettek száma egyidejűleg legfeljebb 12 lehet. Ebben a játékban 10, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett sportolót mutatunk, a kérdés mindenkinél ugyanaz: mely sportág képviselői voltak?
SPORT
Az egykori sportoló 83 éves volt. A honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a birkózó szövetség is saját halottjának tekinti.
SPORT
A kórházban sem vesztette el életkedvét Kamuti Jenő, mert még egy üveg „jófajta vörösbort” is kért a látogatóktól.
SPORT
A világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról ezt mondta a miniszterelnök: „A Jóisten küld nekünk, a múltban is küldött nagyszerű hősöket, akik példát mutattak, kiragadtak bennünket a mindennapok nehézségeiből.”
Népszerű
Ajánljuk