HÍREK
A Telex újabb képeket és belső dokumentumokat hozott nyilvánosságra a gyárban tapasztalt szennyezésekről. A műholdképek tanúsága szerint az üzem tetejére kijutó fekete por problémája évekig fennállt.
HÍREK
A férfi állítása szerint a cég a kirúgását helyezte kilátásba, ha nem egyezik bele, hogy az esetet ne üzemi balesetként könyveljék el.
Egy több mint egy évvel később megjelent esettanulmányban már az szerepelt, hogy ő volt a felelős a balesetért.
HÍREK
Komjáthi Imre MSZP-elnök felidézte, hogy 2025 októberében a parlamentben is kérdezte a miniszterelnököt a gödi helyzetről, ezért állítja: „nem igaz, hogy nem tudtak róla”. Az ellenzéki politikus a munkavédelmi hiányosságok miatt új vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.
HÍREK
Nagy Marcell igazságügyi szakértő szerint a Samsung és a hatóságok is figyelmen kívül hagyták a munkavédelmi szabályokat. A dokumentáltan rákkeltő fémporok így évekig, védelem nélkül veszélyeztették a dolgozókat.
HÍREK
A kormány úgy adott újabb 133 milliárdot a gödi Samsung-gyár bővítésére, hogy egy titkosszolgálati jelentésből pontosan tudta, mérgezte saját dolgozóit – derítette ki a Telex. A Greenpeace szakértője szerint elképesztő, hogy mindent tudtak, de hagyták, hogy a gyár menjen tovább.
Népszerű
Ajánljuk