SZTÁRVILÁG
Horváth Éva már harmadik hónapja lábadozik a motorbalesete után, de végre javulást érez. Az egykori szépségkirálynő kitartóan küzd a felépülésért, és közben új terveket sző a jövőre.
SZTÁRVILÁG
A fiainak vissza kellett térni az iskolába, így visszautaztak Balira. Az egykori szépségkirálynő viszont még mindig Magyarországon gyógyul.
SZTÁRVILÁG
A volt szépségkirálynő már két hónapja küzd a felépülésért, miután egy motorbaleset miatt súlyos sérüléseket szenvedett Balin. A rehabilitáció még várat magára, mert egy makacs fertőzés hátráltatja a folyamatot.
SZTÁRVILÁG
A Barátok közt egykori sztárja túl élesen vett be egy kanyart, és kicsúszott alóla a jármű. Szerencsére ő és utasa is karcolásokkal megúszták az esetet.
SZTÁRVILÁG
Nyílt törések vannak a lábában, hamarosan műteni fogják. Azt ígérte, hogy az operáció után is jelentkezik majd.
SZTÁRVILÁG
Szuna Roland motorjával elcsúszott, és hatalmas erővel csapódott a szemből érkező autó motorterébe.
SZTÁRVILÁG
Motoros felvonulásra tartott a motorozó férfi és egy nő, és egy elvétett előzés okozhatta a tragédiát.
SZTÁRVILÁG
Chance Perdomo motorbalesetben hunyt el. A V generációban néhány részben még szerepelt volna.
SZTÁRVILÁG
A 46 éves budapesti férfi azonnal szörnyethalt. Párját válságos állapotban szállították kórházba.
SZTÁRVILÁG
A színész éppen kanyarodott motorjával, amikor egy autó bevágott elé. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, azonban már nem tudták megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
Vasárnap ütközött össze két kisgyerek, az orvosok azóta küzdöttek a súlyosan megsérült fiú életéért.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai lány azóta is a fotók miatt magyarázkodik. Szerinted is túl 'művésziek' ahhoz, hogy valódiak legyenek?
SZTÁRVILÁG
Szerencsére mindenki megúszta élve, de ahogy a motorosok átzuhannak az eléjük kanyarodó autón, nagyon durva látvány. Csak erős idegzetűek kattintsanak!
Népszerű
Ajánljuk