hirdetés
Kiderült, mennyi pénzt tartanak számláikon a magyar elit tagjai
A legújabb kimutatások szerint hihetetlen mértékben gazdagodnak.



Brutálisan gazdagszik a magyar elit – eközben a középosztály szegényedik
A felső 50 ezres réteg a jövőben még tovább gazdagodhat egy elemzés alapján: már idén ötezer milliárd forint fölé emelkedhet az összesített megtakarításuk.




15 ezer fontot takarított meg, és még egy házat is tudott venni a kuponokból
Néha megmosolyogjuk azokat, akik lázasan keresik minden vásárlásukat előtt az árleszállításokat. Egy angol hölgy most bebizonyította, hogy érdemes.



A magyarok felének semmilyen tartaléka sincsen váratlan helyzetre
És 90 százalékuk gondolja úgy, hogy romlani fog az életszínvonala, ha nyugdíjba megy.



5 okos módszer, amellyel takarékoskodni taníthatod a gyerekedet
Szinte minden gyerek kap zsebpénzt, de spórolni jóval nehezebben tudnak belőle. Szakértő segítségével utánajártunk, hogyan lehetne őket ösztönözni rá.



Nyugdíjasként csak utazgatnánk, de tudjuk, hogy ez csak álom
A többség szeretne könnyed nyugdíjas éveket, 150 ezer forint feletti havi bevétellel, utazgatással - derült ki felmérésünkből.



Peches vagy szerencsés, akinek 4-ese van a lottón?
A milliárdos nyeremény miatt már tényleg mindenki lottózik. De mihez kezdj pár millióval? 4 okos tipp.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!