SZEMPONT
A szakértő szerint Trump gázai terve rossz üzenet a szövetségeseinek és a Trump szavazóknak is. Az ötlet rombolóan drasztikus, ami annyira elrugaszkodott a realitásoktól, hogy sokan nem is értették meg, mit akar.
SZEMPONT
Ron Dermer, aki a szűk hadikabinet tagja, azt mondta, hogy Izrael garantálni fogja a Gázai övezet demilitarizált státuszát, ahol az izraeli hadsereg terrorfenyegetés esetén biztonsági műveleteket hajthat majd végre.
SZEMPONT
Az amerikai elnök egy interjúban beszélt arról is, nem számít arra, hogy amerikai csapatok részt vennének bármilyen harci műveletben a térségben.
SZEMPONT
Jevgenyij Prigozsin azt mondta, már csak napokra elegendő lőszerük maradt. Belebegtette, hogy kivonja a harcosait Bahmutból, ha nem kapják meg a szükséges lőszereket.
SZEMPONT
Az orosz elnök az orosz parlament két háza előtt mondott beszédet. Ugyanazt mondta, mint egy évvel ezelőtt, hogy „kénytelen volt erőszakot alkalmazni, mert nem hagytak neki más választást.”
Népszerű
Ajánljuk