KÉK HÍREK
Aki teheti, a 39-es csomópontnál térjen le a 3-as főútra. Viszont már itt is közel két kilométeres a dugó.
KÉK HÍREK
Az édesapa azonnal odarohant a lányához, de látta, hogy már nem lehet megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére azt írta, az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, amelynek részleteiről bővebb tájékoztatás nem adható.
KÉK HÍREK
A férfi a hírek szerint nem tudta feldolgozni a 2019-es tragédiát. Búcsúlevelében állítólag elhunyt párjának írt.
KÉK HÍREK
A kamion roncsait egy éjszaka alatt sikerült kimenteni az árokból. A vezető nem sérült meg komolyabban.
KÉK HÍREK
Annyi eső esett, ami miatt sokan az út mellé kényszerültek, az Útinform fokozott óvatosságra kér mindenkit.
KÉK HÍREK
Egész éjjel próbálták kiemelni a roncsokat, de még mindig tartanak a lezárások. A baleset miatt még Gödöllő belvárosa is áll.
KÉK HÍREK
Az ütközés az autópálya nagyfügedi lehajtójánál történt, a személygépkocsi harmadik utasa is súlyosan megsérült.
KÉK HÍREK
A 3-as metró vonalán, a XIII. kerületben, a Dózsa György út állomásnál történt a baleset. A katasztrófavédelem jelentése szerint a gázolás a Kőbánya-Kispest felé vezető oldalon történt.
KÉK HÍREK
A pótkocsi kapott lángra Gyöngyösnél. Akkora volt a füst, hogy egy időre a forgalmat is leállították.
KÉK HÍREK
Minden bizonnyal igazat mondott, hisz az egyik állat egy kutyaszállító dobozban álldogált. Kis magyar abszurd az ország keleti részéről.
KÉK HÍREK
A szeptember 3-án készült felvételen látszik, hogy esik az eső, a forgalom erős, sokan nem tartják a követési távolságot. Van, aki automata világítással közlekedik, így ilyenkor hátrafelé csak a féklámpa fénye világít.
KÉK HÍREK
Egy teljesen meggondolatlan mozdulatnak egy óriási, és teljességgel elkerülhető baleset lett a vége.
KÉK HÍREK
Egy ukrán rendszámú személyautó hajtott bele hátulról egy teherautóba Bagnál. Mindkét jármű ripityára tört.
Népszerű
Ajánljuk