SZTÁRVILÁG
Lenyúlták a kutyája fotóját. Természetesen a tett nem maradt megtorlatlanul, és erről személyesen az énekesnő intézkedett.
SZTÁRVILÁG
A tettes Székesfehérvár különböző boltjaiban idős emberek pénztárcáját lopta el jellemzően úgy, hogy a sértettek bevásárlókocsijához ment, és az ott elhelyezett táskából a pénztárcát, a benne lévő bankkártyákkal, esetleg okiratokkal kivette és eltette.
SZTÁRVILÁG
2017-ben két társával lopták el a Noé adományperselyét, de gyorsan el is kapták őket. Eddig azért nem jelentkezett náluk, mert nem tudta, miként rendezze a kárt.
SZTÁRVILÁG
Haza is akarta vinni az élethű szexuális segédeszközt az omahai halottszállító. Az a minimum, hogy állásából elbocsátották, de betörésért is elővehetik.
SZTÁRVILÁG
Budapesti lakásán fogták el a nyomozók egy család két tagját, akik munkahelyükről gyűjtögették a konyhai edényeket.
SZTÁRVILÁG
A „turisztikai attrakció” Tar község határában áll, majd' félmilliárd forintjába került az uniós adófizetőknek. A független képviselő szerint ez is „a hülyeség és a lopás emlékműve”.
SZTÁRVILÁG
Harminckét, összesen kétmillió forint értékű tabletet lopott el egy zalaegerszegi középiskolából így egy tolvaj.
SZTÁRVILÁG
17 éve lopták el Hetey Gergő iratait, két évvel később már nyomozott utána a rendőrség. A férfi mit sem sejtve utazott idén nyáron Olaszországba, ahol azonnal letartóztatták.
SZTÁRVILÁG
A párt szerint a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. A gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak.
SZTÁRVILÁG
Egy nagyobb társaság támadt rá a tulajdonosra, miután észrevette, hogy napszemüveget akarnak lopni az üzletből. A biztonsági kamera mindent rögzített.
SZTÁRVILÁG
A Backoff első kollekciója csütörtök este debütált volna. Az eseményen azonban Andi menedzsere közölte, hogy valaki kirámolta a ruhákkal megpakolt autójukat.
SZTÁRVILÁG
A lányával utazott a mesés görög szigetre. Mikor azonban megérkeztek a hotelbe, kiderült, hogy a bőröndjükből eltűnt két telefontöltő.
SZTÁRVILÁG
A Heves megyei ügyészség vádat emelt a nő ellen, aki 33 ezer forintnyi értéket tulajdonított el az aktus után.
SZTÁRVILÁG
A budapesti taxisnak segítsége is volt a bűntettben, aki jutalékért cserébe segített neki.
SZTÁRVILÁG
Nagyon bosszantja a művészt mindez, mert ilyenkor az ember két évet tölt el azzal, hogy valamit megmutasson, megértessen a látogatókkal.
SZTÁRVILÁG
A lopás megakadályozása érdekében az őr egyszerre két nővel is megküzdött egy gazdagréti kisboltban, de végül alulmaradt a létszámfölénnyel szemben.
Népszerű
Ajánljuk