HÍREK
A támogatás a száj- és körömfájás miatt szállított több ezer tetem miatt járt volna. A minisztérium szerint az önkormányzat utasította vissza az ajánlatot, de ezt a polgármester tagadja.
HÍREK
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
HÍREK
A kórházban ápolt dolgozóról a vasúttársaság Haváriaközpontjában kapott tájékoztatást a miniszterelnök. A vonatok csak részben járnak rendben.
HÍREK
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.
HÍREK
Kedd hajnalban a vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom a MÁV közlése szerint. Lázár János ugyanakkor elmondta: hatalmas károkat szenvedtek.
HÍREK
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
HÍREK
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint jó lenne, ha a hivatalos Vonatinfó térkép működne, és Lázár János nem tiltotta volna le pár hete.
HÍREK
A dolgozók különféle feliratú pólókkal fejezték ki véleményüket, miközben Lázár János műtárgyakat válogatott a Karmelitába. A miniszter végül meghallgatta panaszaikat is.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke visszaszólt a közlekedési miniszternek, aki szerint a TISZA blokkolja a vasútfejlesztést. Magyar cserébe a fejére olvasta, hogy a napokban hol omlott össze a vonatközlekedés.
HÍREK
A XII. kerületben álló szobor mostantól hivatalos védelmet élvez. A döntés miatt ismét összecsaphat a kormány és a Hegyvidéki Önkormányzat.
HÍREK
„Tényleg ott tartunk, hogy a közlekedési miniszter első számú célja és teljesítménye a valós idejű vonatinformációk elrejtése és eltüntetése az utasok és a nyilvánosság elől. Önmagában ebbe bele kéne buknia” - írta a politikus a bejegyzése végén.
HÍREK
„Ti elhiszitek egy szavát is ezeknek a kivagyi, pökhendi bűnözőknek?” A TISZA Párt vezetője üzent a Fidesz szavazóknak, közös munkára hívta őket.
HÍREK
Magyar Péter reagált Lázár János keddi videójára, amelyben arról beszél, hogy „a Tisza Párt rátámadt a magyar vasútra”. Szerinte Lázár maga állította le az összes vasúti beruházást 2022-ben.
HÍREK
„Pontosan tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt az Európai Néppárton keresztül nyomást gyakorolt az Európai Beruházási Bankra, hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást” - fogalmazott a miniszter.
HÍREK
A képviselő szerint az alapítvány három állami vállalatból emelt ki milliárdokat. Mindeközben szerinte nem világos, mire is költik el a pénzt, amit akkor is felvettek, ha a vállalat veszteséges volt.
HÍREK
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint az elmúlt hetek történései alapján kijelenthető, hogy „Lázár János 10 pontos nagy vállalása" a plakátkampány ellenére megbukott.
HÍREK
Király Bence szerint minden ilyen kísérlet folyamatosan rontja Lázár politikusi megítélését. Egyébként a Vonatinfó lelövése szerinte illeszkedik a MÁV eddigi lépéseinek sorába, amikkel egyre átláthatatlanabbá teszi, mit csinál.
Népszerű
Ajánljuk