KÖZÖSSÉG
Ezért nem szabad a segítő kutyákat megzavarni, minden idegszálukkal gazdájukat figyelik, és jó előre szólnak, ha baj van.
KÖZÖSSÉG
A 15. kerület egyik legnagyobb területű, legforgalmasabb, de egyben legszerényebben felszerelt kutyafuttatója nyerte meg a Kutyatér program pályázatát.
KÖZÖSSÉG
'A látásomat vették el tőlem' - mondta Molly Watt, aki két napig vakvezető kutyája nélkül maradt a reptéri bürokrácia miatt.
KÖZÖSSÉG
Pár hetesen még cuki kis szőrcsomók voltak. Aztán hirtelen óriások lettek, de továbbra is igénylik az ölben ülést, a közös alvást és az ölelést.
KÖZÖSSÉG
A kutyabarát fővárosi és vidéki hotelek, falusi szállások, panziók, kávézók, pubok, és idén már az üzletközpontok jelentkezését is várják.
KÖZÖSSÉG
A műszakvezetőhöz mentőt kellett hívni. Az is kiderült, hogy a kutya négy éve nem kapott oltást.
KÖZÖSSÉG
Dr. Kiss Gabriella már közel 7000 epilepsziás kutyának és macskának segített. Nehéz a dolga: olyan módszerekkel gyógyít, amelyeket máshol aligha alkalmaznak kisállatokon.
KÖZÖSSÉG
Kétségbeesetten keresi egy lány Zoit, a 4 éves belga juhászkutyát, akitől szó szerint elszakították szerda éjszaka a népligeti villamos-megállóban.
KÖZÖSSÉG
A 22 éves Bree Wiseman zseniálisan magyarázta el, miért nem a nők öltözködése az oka, ha megerőszakolják őket.
Népszerű
Ajánljuk