JÖVŐ
A bathi egyetem számítógép-kutatói olyan kamerát állítottak elő, amely képes mozgásérzékelőjével kutyák digitális avatárját elkészíteni.
JÖVŐ
Egy önkéntes tűzoltó kötélbiztosítás mellett ment be az állatért, és kimentette az elárasztott pincéből.
JÖVŐ
Az érintett szakaszon azóta lekapcsolták az áramot, és várhatóan a jövő héten kijavítják a hibát.
JÖVŐ
A Brúnó nevű eb súlyos sérüléseket szerzett a vadállattal való verekedés során, de megmentette gazdáit.
JÖVŐ
A gazda kétségbeesve kereste őket, végül órákkal később a mezőőr szólt neki, hogy a tűzoltóknál vannak.
JÖVŐ
A brit pár gondoskodott kutyáról, csirkékről és pónikról is, amíg a lakók nem voltak otthon, közben pedig olcsón végig tudták utazni a világot.
JÖVŐ
A gazda elköltözött és otthagyta hűséges társát, aki hiába várta őt haza. Az állatbarát helyieknek köszönheti, hogy nem pusztult éhen vagy szomjan.
JÖVŐ
Önkéntesek segítenek az időseknek, kórházba vagy karanténba került kutyás gazdáknak a járvány idején
Összehozzák a bajba jutottakat a segítőkkel, így a kedvencek nem menhelyen, hanem családban vészelhetik át a nehéz időszakot.
JÖVŐ
A kutyakiképzők bizakodók, az elkövetkező hat hétben igyekeznek átképezni a más betegségekre specializálódott kutyákat.
JÖVŐ
A kutyák állítólag többféle vírusfertőzést is képesek kiszagolni, akár hat hét múlva készen állhatnak.
Népszerű
Ajánljuk