KÖZÖSSÉG
A technológia alapvetően megváltoztathatja a jövőben a harci kutyák alkalmazását a hadseregben.
KÖZÖSSÉG
Az Állatok Világnapja alkalmából a Nestlé PURINA segítségével lerántottuk a leplet a házikedvencekkel kapcsolatos legismertebb tévhitekről.
KÖZÖSSÉG
Archie egyike volt annak a 148 kutyának, amelyeket állatvédők és rendőrök szabadítottak ki egy szaporítótól.
KÖZÖSSÉG
A járványhelyzet miatt veszítette el állását és lakását is, nem tudja tovább ellátni szeretett kutyáját.
KÖZÖSSÉG
Egy szemtanú szerint az állat két házzal lejjebb él, és egy ott lakó gyerek engedte ki az utcára. Ekkor támadt a kicsire.
KÖZÖSSÉG
Ilyen nehezen még nem ért haza tacskó, mint a kis Pip. Videó is készült a megható pillanatról, amikor végre hazaért a családjához.
KÖZÖSSÉG
Egy falkányi kutyát fedeztek fel kutatók még 2016-ban, a vizsgálatok pedig igazolták, hogy valóban ennek az ősi vadkutyafajtának az egyedeit találták meg.
KÖZÖSSÉG
A tenyésztés során durván eltorzították az anatómiájukat, ezért sokuknak minden egyes lélegzetvétel küzdelmes. Nincs elég hely a szájukban a fogaiknak, gyakoriak náluk a szembetegségek is.
KÖZÖSSÉG
Az indoklás szerint a vadász gazdátlannak látta a kutyát, ami szerinte épp vadakat űzött. A vadászati törvény pedig engedélyezi ilyen esetben az eb kilövését.
KÖZÖSSÉG
Nem elég, hogy Jonatán szinte járásképtelen a szaporítók durva bánásmódja miatt, még jelezni sem tudta, hogy baj van, mert nem tud ugatni.
KÖZÖSSÉG
A tervezett miniszteri rendelet szerint a kutyáknak legkevesebb napi egy óra mozgást kell biztosítani tartási helyükön kívül.
Népszerű
Ajánljuk