SZEMPONT
A szakértő kielemezte a korában kapott adatokat. Ezek alapján többek között arról ír, hogy az esetek felében nem tudja biztosítani a Mentőszolgálat a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten.
SZEMPONT
Egy német turista 1650 eurós, vagyis több mint 600 ezer forintos számlát kapott egy sürgősségi vizsgálat után. Már a rendőrség is nyomoz az ügyben csalás gyanújával. A VIP részleget üzemeltető cég tulajdonosa egy keszthelyi fideszes képviselő, aki ránk tette a telefont.
SZEMPONT
Dr. Kunetz Zsombor tette közzé a levelet, amelyben a férfi hozzátartozója írja le, mi történt az idős édesapjával, akit a mentő érkezéséig ráadásul a folyosón fektettek le. Az egészségügyi szakértő szerint a mentőszolgálat nem látja el alapfeladatát Budapesten.
SZEMPONT
Órákon át hiába vártak a mentőre egy kórházban, nem érkezett meg időben. Az átszállítás után meghalt az idős asszony.
SZEMPONT
Kunetz a mentőszolgálat 2010-ig visszamenő statisztikáit nézve írta meg, szerinte hol a hiba: hiába több a mentőállomás, ha nincs több mentőautó.
SZEMPONT
Szerinte hosszú távon Budapesten négy-öt szuperkórházat kellene építeni, mert a jelenlegi épületek a XXI. században már alkalmatlanok a funkciójuk ellátására. A vidéki ellátórendszert is teljesen át kellene alakítani.
SZEMPONT
„Ezt is érdemes volt államosítani!” - ezzel osztotta meg Dr. Kunetz Zsombor. A védőnői ellátást 2023 júliusában vette át az állam az önkormányzatoktól.
SZEMPONT
Az egészségügyi szakértő szerint az adatokat nem az EESZT-ből tölthették le, a formája és tartalma miatt egy egészen más forrásra gyanakodik. Azt is megírta, hogy mire.
SZEMPONT
Az egészségügyi szakértő szerint az is aggályos, hogy a Bors „megszerezte” a mentősök jelentését, azt azonban nyilvánosságra csak maga Magyar Péter hozhatta volna.
SZEMPONT
Szerinte a Belügyminisztérium az új rendelettel az újszülöttellátásban visszalép a múlt századba.
SZEMPONT
Azt írták közleményükben, hogy a társintézményekkel közösen biztosított a II. kerületi betegek ellátása. Azt is elismerték, hogy „január 1-jétől betegbiztonsági okokból munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül nem biztosítható az ápolási képesség.”
SZEMPONT
A kardiológia mellett a gasztroenterológia, az endokrinológia, anyagcsere-osztály és a neurológia sem elérhető számukra a kerület határán lévő kórházban.
SZEMPONT
A kardiológiai osztály eredetileg 48 ággyal működött, ebből mára mindössze 18 maradt. A második kerületieket már nem tudja ellátni a kórház.
SZEMPONT
Az egészségügyi elemző szerint felvet néhány kérdést, ha a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatójának fogalma sincs arról, miért ilyen hosszúak a várólisták, miért maradt el idén hatezer műtét.
SZEMPONT
Az egészségügyi szakember szerint az állam „szisztematikusan üldözi el a saját rendszeréből az ott dolgozó egészségügyi dolgozókat, akik ugye a kereslet növekedtével a magánellátásban kötnek ki.”
SZEMPONT
Az egészségügyi szakértő szerint Karácsony szíves szolgálatot tesz az Orbán-kormánynak, a Budapesti Lakógyűlés színvonala pedig olyan, mint a nemzeti konzultációé.
SZEMPONT
Az egészségügyi szakember posztolt is egy listát, ami szerinte ellentmond Győrfi Pál mentőszóvivő korábbi kijelentéseinek.
Népszerű
Ajánljuk