HÍREK
A szakszervezet szerint a tanárhiány miatt számos iskolában komoly gondok vannak. Özönlenek a panaszok a Szülői Hang Közösséghez is.
HÍREK
Az idei tanév első tüntetésére alig pár százan jöttek el. Kíváncsiak voltunk rá, hogy az eddigi előzmények után mit várnak ettől az ősztől, és mi kellene szerintük ahhoz, hogy a kormány figyeljen rájuk.
HÍREK
Azonban a mai oktatási rendszer távol van az ideálistól. Tanítókat, oktatási szakértőket kérdeztünk a sok bukás okáról.
HÍREK
Az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb kutatója szerint a tanári hatékonyság növelésével lehetne javítani az oktatás minőségén.
HÍREK
Közülük hárman rendszeresen részt vettek a tiltakozó akciókban, de mégsem rúgták ki őket. A Belügyminisztérium szerint „nem felel meg a valóságnak”, hogy ne egyeztetnének a pedagógusokkal.
HÍREK
A tanároknál tervezett évenkénti teljesítményértékeléssel szerinte csak a büntetés vagy a jutalmazás a fő cél, holott lehetne a fejlesztés is. Miközben nem is igazságos, mert a pedagógusok munkájának a minősége nagyban függ a szervezet minőségétől, ahol dolgoznak.
HÍREK
A szülői konzultációs kérdőívek eredményeit értékelte Rétvári Bence, aki szerint „példaértékű párbeszédet” folytattak a pedagógusokkal múlt héten.
HÍREK
A Magyar Tudományos Akadémia szerint jelentősen meg kell emelni a pedagógusok fizetését, helyre kell állítani a szakmai autonómiát, és alaposan át kell alakítani a közoktatási rendszert.
HÍREK
De nem csak ő, hanem a köznevelésért felelős államtitkár is jelen volt az ülésen, ahol elvileg csak gazdasági és energetikai kérdésekről esett szó.
HÍREK
Az egy hetes virrasztás utolsó estéjén az ott akciózó diákok egyikével arról beszélgettünk, hogy látják most a helyzetet. Kiderült, hogy nagyon elszántak és kitartóak, nem napokban, hanem hónapokban gondolkodnak.
HÍREK
Eszközöket, de minden más feltételt is biztosítanak annak érdekében, hogy a végzősök sikeresen készülhessenek az érettségire.
HÍREK
A szervezők azt ígérték, hogy folytatják a tiltakozásokat. December 8-ra újabb országos sztrájkot hirdettek, 9-én pedig a diákok vonulnak majd a közmédiához.
HÍREK
Dén Mátyás informatikus-közgazdász szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem szerv- vagy emberkereskedőkhöz kerültek a gyerekek adatai. A szülőkkel pedig azóta sem kommunikál senki.
HÍREK
Egyre kevesebb szakemberre egyre több gyerek jut, akik így nem kapják meg a megfelelő ellátást.
Népszerű
Ajánljuk