hirdetés
Legendás dalok új köntösben: Müller Péter Sziámi AndFriends a Bartók Plusz Operafesztiválon
Most visszanézheted a teljes koncertet, ahol vonósok és kórus részvételével értelmezték újra a jól ismert slágereket.



#neváltsvisszajegyet - A színházak, művészek, előadók megsegítésére indult civil kezdeményezés
A koronavírus-járvány miatt elmaradó előadások, koncertek nehéz helyzetbe hozzák a színházakat, előadókat is. Ezért arra biztatnak, hogy ha teheted, ne kérd vissza a jegyárat, ezzel is segítheted a művészeket.




Alig várjuk, hogy leessen a hajunk: egyszerre zenélnek majd több százan Dunaújvárosban
Magyarország legnagyobb rock flashmobja idén nyáron folytatódik.



Tüdőgyulladása miatt kellett félbeszakítani Elton John koncertjét
'Teljes szívemből zongoráztam és énekeltem addig, amíg már nem jött ki énekhang a torkomon' - írta később közösségi oldalán.



10 éves a Karosi Júlia Quartet - jubileumi koncerttel ünnepelnek
Február 22-én a Nyitott Műhelyben a vendégszólista Borbély Mihály lesz.



Elképesztően légdobolt egy 5 éves fiú a Slipknot koncertjén, a bandát is lenyűgözte
A metálzenekar meg is hívta a kis Calebet egy másik fellépésükre, ahol a színpadra is felmehetett.



„A testemre kellett hallgatnom” – Madonna 45 perccel a kezdés előtt mondta le lisszaboni koncertjét
Ez már a nyolcadik eset, hogy a 61 éves Madonna fellépést mond le a most folyó Madame X elnevezésű turnéján.



Milliók olvashattak a kunágotai walesi-magyar adventi koncertről – cikket írt róla a BBC
A Békés megyei településen évek óta rendeztek walesi magyar koncerteket, amiről most a legnagyobb brit lap is hírt adott.



Aerosmith koncert lesz Budapesten
1994-ben jártak utoljára nálunk, júliusban visszatérnek.



27 darab jegy kelt csak el – elmarad Ganxsta Zolee dublini koncertje
A rapper Mohamed Fatima társaságában lépett volna fel az ír fővárosban. A gyér érdeklődés miatt a szervező le is mondta a programot.



Müller Péter Sziámi közös nevezőre hozta az undergroundot, az operát és a cigányzenét
Életműkoncert helyett életHű koncertet adott az Erkel színházban a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb figurája, ahol kiderült, hogy tényleg méltó erre a jelzőre.



15 millió forintnyi dollárt szórt szét a tömegben legutóbbi koncertjén Post Malone
Az égből is pénz hullott az amerikai rapper buliján.



Nyerj jegyet a TALK2NIGHT együttes debütáló koncertjére!
A hangszeres szekció négy éven keresztül zenélt a Wellhello formációban, most bemutatkozó koncerjükre készülnek az Akvárium Klubban. Jegyet is nyerhetsz rá, elmondjuk mit kell tenned!



A hajléktalanból internetes sztárrá váló orosz énekesnő már első koncertjén is túl van
A tündérmese tovább folytatódik.



Eötvös Péter és a Nemzeti Filharmonikusok az Évad Művésze és az Évad Együttese a Müpában
Már megvannak a koncertidőpontok is a szezonra.



Billie Eilish környezetbaráttá teszi világturnéját: műanyag szívószálak nem, szelektív kukák lesznek a koncertjein
A 17 éves énekesnő számára fontos a környezetvédelem, és a rajongóit is arra szeretné ösztönözni a koncertjein, hogy óvják a Földet.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!