SZEMPONT
A szakértő szerint előfordulhat, hogy az erőszakos fantáziáknak helyet adó oldal áldozatai egy buszra sem mernek majd felszállni. Nagyon nem mindegy, hogyan reagálnak a hatóságok, és milyen nyomást helyez a döntéshozókra a társadalom.
SZEMPONT
Az ismeretlen tettes magát az anyavállalat vezetőjének kiadva több száz milliós utalásra utasította a pénzügyi felelőst, aki ezt végre is hajtotta. Később jött rá, hogy átverték.
SZEMPONT
Különösen veszélyben vannak a gyerekek, a társat keresők és a kis- és középvállalkozások. Tanácsokat is ad az Europol a védekezésre.
SZEMPONT
A harmincas éveiben járó férfi tagadja a vádakat. Ha kiderül, hogy tényleg adatokat lopott, akár két évre is börtönbe kerülhet.
SZEMPONT
A szakértők várakozása szerint idén újabb módszereket vetnek majd be a kiberbűnözők, a csalások pedig egyre hihetőbbek lesznek.
SZEMPONT
Az online vásárlás népszerűsége számos veszélyt is rejthet magában, különösen a karácsonyi időszakban, amikor a sok kedvezményes ajánlat között nehezebb kiszúrni az átveréseket. Néhány általános szabály betartásával azonban sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a csapdákat. Ebben segítünk most!
SZEMPONT
A személyazonosság-lopás által okozott károk az Egyesült Államokban tavaly elérték a 43 milliárd dollárt (mintegy 15 ezer milliárd forint), miközben csaknem egymillió amerikai gyerek vált csalók áldozatává.
SZEMPONT
A darkweben megjelentek az első olyan hirdetések, amelyek azt állítják, a bűnözöket kiszolgáló generatív mesterséges intelligenciákat fejlesztettek ki.
SZEMPONT
Gyakori csalástípus, amikor az áldozatokat kéretlen e-mailekkel, telefonhívásokkal vagy sms-ben keresik fel, azt állítva, hogy nyaralást nyertek egy olyan sorsoláson, amelyen egyébként nem is vettek részt.
SZEMPONT
Több ezer kórházban kezelt brit életét veszélyeztetnék a Killnet tagjai, ha beváltanák a fenyegetésüket.
SZEMPONT
Olyan biztonsággal mozgott a világháló legsötétebb bugyraiban, hogy még a számítástechnika világában járatos fiatal rendőröknek sem volt könnyű szétszálazniuk az ügyet.
SZEMPONT
Az egyik gyanúsított a saját kisgyermeke, míg a másik a négy éves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.
SZEMPONT
Már nyomoz a rendőrség és a kibervédelem, elmondták, mit tapasztaltak eddig és mivel lehet megelőzni, hogy a te mobilod is megfertőződjön.
SZEMPONT
A kibernyomozók a férfi informatikai eszközeit lefoglalták, a vizsgálatuk jelenleg is tart.
Népszerű
Ajánljuk