HÍREK
Cserébe Mexikó megígérte, hogy 10 ezer katonát küld a két ország határára a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
HÍREK
A nyomozás során a vevők közül is többeket elfogtak, és a teszt is igazolta, hogy kábítószert fogyasztottak.
HÍREK
Egy fiatal énekesnő vallomásából kiindulva a hatóságok felgöngyölítettek egy komoly kábítószer-kereskedelmi hálózatot. Az ügyben most négy vádlott ellen emeltek vádat, köztük egy ismert művész is érintett lehet.
HÍREK
Többmilliós kárt okozott a tatabányai boltban, majd kirohant az üzletből, ahol az éppen kiérkező rendőröknek sikerült elkapniuk. Kiderült, hogy már többször is büntetve volt.
HÍREK
A holland rendőrök egy temetkezési vállalkozóhoz vitték a gyanús járművet, ahol felnyitották a zárt koporsókat. Akkor érte őket a meglepetés.
HÍREK
A sofőrt a rendőrök azért kapcsolták le, mert gyanúsan vezetett. Ezután egy közeli temetkezési vállalathoz kísérték, ahol kinyitották a koporsókat.
HÍREK
A táncos állítólag egy szakítás miatt lett depressziós. Barátja szerint az utóbbi időben megbízhatatlan lett, nem csak a pénteki Mokkában és az azt követő próbán nem jelent meg.
HÍREK
Még mindig sok a kérdőjel a népszerű színész halálának ügyében, friss sajtóhírek szerint már orvosok felelősségét is vizsgálják a hatóságok.
HÍREK
Átvészelte a kokain-ügyet, de négy társa nem ilyen szerencsés. Két nyomozás még folyamatban van.
HÍREK
A budapesti üzlet tulajdonosa azt állítja, hogy legálisan árulja a bódító édességet. Az egyik vevő még mindig szédül és memóriagondjai vannak.
HÍREK
A szakember elmagyarázta, mit kell tudni arról a vegyületről, amit az édességben találtak, és mivel kell szembenéznie annak, aki ilyet fogyasztana.
HÍREK
A balesetet okozó férfit a tragédia előtti hajnalon már előállították, kábítószergyanús anyagot találtak nála, és a gyorstesztje is pozitív volt. Azonban az őrizetbe vétel feltételei nem álltak fenn, így szabadon engedték.
HÍREK
A nyomozók az érintett üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták. Az áldozatoknál a maradandó károsodás sem kizárt.
HÍREK
Egyszerre razziáztak kilenc helyszínen a rendőrök. Az a gyanú, hogy holland kábítószert próbált eladni itthon a magyar bűnbanda.
HÍREK
Négy ember ellen emeltek vádat, akik drogot árultak. Egyik vevőjük egy józsefvárosi buliban önkívületbe került, majd halálosan megsebesítette magát.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa azt állítja: ő is épp annyira tudna Rogán Antal magánéletében vájkálni, amennyire a Fidesz médiamunkásai az övében.
Népszerű
Ajánljuk