KÉK HÍREK
A férfit évekkel ezelőtt már elbocsátották egy gyermekotthonból hasonló vádak miatt, később azonban mégis visszakerült a gyermekvédelem területére. J. karrierje összefonódott a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedével.
KÉK HÍREK
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját úgy nevezték ki, hogy korábban már gyanúsították szexuális visszaéléssel. A kinevezését intéző volt főosztályvezető azóta is hallgat.
KÉK HÍREK
Szerinte a közvetlen kollégái is látták, hogy valami gyanús, de nem léptek. Molnár László azt mondta, jelezte kétségeit a kinevezéskor a főosztályvezetőnek, de hiába. Gulyás Gergely szerint volt egy főosztályvezető, aki felterjesztette, hibázott.
KÉK HÍREK
„Vajon hány hasonló rém dolgozhat politikai támogatással a gyermekvédelemben? Hány gyereknek kell tönkremennie, amíg végre történik valami?” A politikus több kérdést is felvetett a legutóbbi eset, a javítóintézi igazgató letartóztatása kapcsán.
KÉK HÍREK
A humorista kiakadt az újabb, fiatalokat érintő javítóintézeti botrányon. „Péter bácsi meg várja, hogy kihozzák a haverok a börtönből” - írta posztjában.
KÉK HÍREK
A kormány a kegyelmi ügy után vezette be ezt az eljárást, amelyen minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének át kell esnie, és ilyenkor ellenőrzik a jelölt pszichológiai alkalmasságát is.
KÉK HÍREK
A rendőrség szerint a lányokat szexuális célú munkára kényszerítették, a pénzükhöz sem férhettek hozzá. A rendőrség letartóztatta a gyanúsított 57 éves férfit és a 32 éves nőt, a nyomozás folyamatosan zajlik.
KÉK HÍREK
A rendőrség szerint a vezető és beosztottja prostitúcióra kényszerített két fiatalt. A páros előzetes letartóztatásba került.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt vezetője egy fotót is csatolt a posztjához, amin az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított férfi egy helyettes államtitkárral, valamint a gyermekvédelmi főigazgatóval pózol együtt.
KÉK HÍREK
Otthonukban házkutatást tartottak, majd együtt vitték őket vissza a Szőlő utcai intézetbe. A páros élettársi kapcsolatban állt.
KÉK HÍREK
18 osztálytársával akart végezni, csak ötöt hagyott volna életben a bőnyi iskolai késelő. A 12 éves kislány végül csak az előtte ülő osztálytársát szúrta meg, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba.
KÉK HÍREK
A 12 éves Katalin hátba szúrta osztálytársát, Mirellát a bőnyi iskolában. A győri bíróság a maximális javítóintézeti nevelésre ítélte a lányt.
KÉK HÍREK
A fiú ma már csak magát hibáztatja, bár állítása szerint nem volt könnyű gyerekkora. Fordulópontnak azt tartja, amikor elhunytak nagyszülei, akik mindig erkölcsi útmutatást biztosítottak.
KÉK HÍREK
Az iskolai támadást elkövető gyerek ügyében a vizsgálat még folytatódik, az osztálytársakat és a családot is meghallgatják majd - értesült a Blikk.
KÉK HÍREK
A fiú egy ideig tűrte a megaláztatásokat, csak azután szólt a nevelőjének, hogy a három fiú kalapáccsal verte a fejét és emiatt súlyosan megsérült.
KÉK HÍREK
A kamaszok megverték a lányt, kutyának nevezték, és arra utasították, hogy puszilja meg a cipőjüket. Egyikük egy idős férfit is bántalmazott.
KÉK HÍREK
Csak szervezett szabadidős program miatt, vagy indokolt esetben, az intézményvezető külön engedélyével lehet elhagyni ezeket az intézményeket.
Népszerű
Ajánljuk