SZTÁRVILÁG
Jákob Zoltán, Magyarország egyik leggazdagabb embere, most újra a figyelem középpontjába került. A milliárdos üzletember Király Lindával csókolózott egy rendezvényen, ami azonnal felkavarta az állóvizet.
SZTÁRVILÁG
Főleg műkörömtégelyek, egyéb csomagolóanyagok vesztek oda az üzletember elmondása szerint. Jákob mindenkit megnyugtatott: részükről nem történt személyi sérülés, és a kár pótolható.
SZTÁRVILÁG
Csütörtök hajnalban csaptak fel a lángok az ipartelepen, ahol a Crystal Nails műköröm-alapanyagokat tároló raktára is leégett. Most a megszólalt a Fővárosi Katasztrófavédelem is az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Jákob Zoltán segített a gyermekét egyedül nevelő anyának, aki végre néhány felhőtlen napot tölthetett kislányával a tóparton. Igazi étteremben ettek, a nyaralás minden percét élvezték.
SZTÁRVILÁG
Az üzletembert meghatotta a kislány története. Úgy döntött, ő állja Maja első nyaralásának költségeit.
SZTÁRVILÁG
Szerinte a társaság a lényeg, no meg persze az ellátás és a gasztronómia. Nemrég például jobbat evett egy balatoni étteremben, mint egy három Michelin-csillagos helyen Párizsban.
SZTÁRVILÁG
Gyönyörű volt a kilátás a Dunára és a pesti oldalra, a Parlamenttel együtt. A milliárdos maga mutatta meg, és a bontógépet is kipróbálta.
SZTÁRVILÁG
Dávid Petra szerint nyugodtan lehetne a Nagy Ő egy nő is. Talán elfelejtette már, hogy Molnár Anikó a műsor után milyen pályát futott be..
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető évek óta ádáz küzdelmet folytatott a felesleges kilók ellen és, már ott tartott, hogy feladja, és örökre bujkálni fog a fotósok elől. Ekkor azonban jött a milliárdos.
SZTÁRVILÁG
Két hete veszítette el férjét a nő, aki egyedül maradt a három gyerekükkel. Jákob Zoltán is segített neki.
SZTÁRVILÁG
Az üzletember nemrég megrendelt sportautója 200 millió forintba került, a járművet Bécsben kellett átvennie. Azonban amikor átvette a kocsit, teljesen ledöbbent.
SZTÁRVILÁG
Pusztai Csaba már 5 éve küzd minden egyes nap pokoli fájdalmakkal. A férfi egy munkahelyi balesetben járt szerencsétlenül még 2019 őszén.
SZTÁRVILÁG
Nem mindennapi módon sokkolta a tizenéveseket Magyarország 39. leggazdagabb embere. Egy biztos, egy követőből mára rajongó lett.
SZTÁRVILÁG
A milliárdosnak és Petinek az édesapa őszintén elmondta, hogy számos betegsége miatt nehezen élnek, és lányának nem tudnak új szemüveget venni, ezért szigszalaggal rögzítették. A két segítő erre is talált megoldást.
SZTÁRVILÁG
Azonnal igent mondott a lánya kérésére, és a buli idejére beköltözött egy szállodába, hogy ne zavarja a mulatozó tiniket.
SZTÁRVILÁG
A milliárdos üzletember, Jákob Zoltán tavaly októberben boldogan jelentette be, hogy új jövevénnyel bővült a családja.
Népszerű
Ajánljuk