SZEMPONT
Masih Alinejad újságírót évekig üldözték, most végre igazságot érez. Cikkében arról írt, hogy az iráni rezsim vezetőinek halálhíre felszabadult örömet hozott sok családnak.
SZEMPONT
Kemény János elhúzódó konfliktusra számít, ami kihathat az ukrán hadszíntérre is. Szerinte az, hogy Izrael képes volt ennyire komplex és összehangolt támadásokat végrehajtani, új szintet jelent.
SZEMPONT
A hírek szerint a légicsapásokban életét vesztette a Forradalmi Gárda légierejének főparancsnoka, Amir Ali Hajizadeh tábornok. Rajta kívül több másik vezető is meghalt.
SZEMPONT
Az izraeli sajtóban védelmi tisztviselőkre hivatkozva jelentős károkról számoltak be. Az iráni atomenergia szervezet is megerősítette, hogy megsérült egy nukleáris létesítmény.
SZEMPONT
Az iráni-iraki háború óta nem érte ekkora támadás az országot. A támadás során likvidálták Irán legmagasabb rangú katonai vezetőit is.
SZEMPONT
Az amerikai elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok hadserege nem vett részt a műveletben.
SZEMPONT
Az iráni Forradalmi Gárda is bosszút esküdött, miután a támadásban megölték a gárda vezetőjét, Hoszein Szalamit.
SZEMPONT
Az IDF szóvivője közölte, hogy „terroristákat egy föld alatti parancsnoki és irányító alagútrendszerben ölték meg az Európai Kórház alatt, miközben jelenlétükkel veszélyeztették a kórházban és környékén élő civil lakosságot”.
Népszerű
Ajánljuk