KÉK HÍREK
A megvert nő súlyos, míg férje könnyebb sérüléseket szerzett. A 18 éves elkövetőt letartóztatták.
KÉK HÍREK
„Nem érzem magam férfinak” – Zoltán a Házasság első látásra egyik legfeszültebb pillanatáról vallott
A fogorvos szerint ez még nem a vég kezdete. Már volt olyan kapcsolata, ahol a belső értékek győzedelmeskedtek, és szerinte ez most is lehetséges.
KÉK HÍREK
Többen úgy vélik, összefüggés lehet a kettős tragédia és a házaspár gyermekvállalási szándéka között. Gábor és Annamária mindent megpróbáltak, s mivel semmi nem sikerült, Magyarországon ismeretlen csodaszerektől vártak reményt.
KÉK HÍREK
Egy idős férfi összeesett és egy árokba csúszott. Több szemtanú azonnal a férfi segítségére sietett, mentőt hívtak. Később kiderült, hogy a ház kertjében, ahonnan a férfi elindult, egy idős nő fekszik.
KÉK HÍREK
Nemcsak nekik okoz kihívást az egyedi lakóhely: a postások és futárok is rendszeresen megküzdenek vele. Bár a ház irányítószáma azonos a környék többi ingatlanáéval, nem mindig könnyű kitalálni, hogy a címzett épp egy körforgalom közepén lakik.
KÉK HÍREK
A volt műsorvezető februárban vette el Vitray-Ivens Évát. A felesége most azt is felidézte, hogy indult a kapcsolatuk.
KÉK HÍREK
A moszkvai robbantásban a férfi mindkét lábfeje leszakadt, a feleségét a szilánkok sebesítették meg.
KÉK HÍREK
A kanadai férfit és brit feleségét egy mentőcsónakban találták meg Sable-sziget közelében. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.
KÉK HÍREK
Egy férfi az autójával Oroszlány felől Csákvár irányába tartva eddig tisztázatlan okból átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy másik személygépkocsival.
KÉK HÍREK
Az idős házaspár Down-szindrómás fiuk miatt is választotta a patinás környéken lévő New York-i ingatlant. Ugyanakkor lehet, hogy a volt tulajdonos egykori gondozója legálisan tartózkodhat ott.
KÉK HÍREK
Az arizonai autópályán történt karambolban a 24 éves kismama a helyszínen életét vesztette, míg férje a kórházban, a harmadik életmentő műtétje után halt meg.
KÉK HÍREK
Rémálommá vált a thaiföldi esküvő, miután a magából kivetkőzött vőlegény lövöldözni kezdett. A rendőrség szerint a férfi részeg volt, de a pontos indíték nem derült ki.
KÉK HÍREK
Mindenki másképp csinálja. Ezek a vallomások rávilágítanak arra, hogy az évek során hogyan változhat meg a szexuális élet dinamikája.
KÉK HÍREK
A brutális mennyiségben beszerzett drogokat társasházi lakásukban, annak villanyóra-szekrényében és a garázsukban tárolták, és onnan árulták a vevőiknek.
KÉK HÍREK
A házaspár egyik tagja azt mondta az egyik szomszédnak, hogy tisztességgel szeretnének elmenni, nem akarják megvárni, hogy bekerüljenek a kórházba.
KÉK HÍREK
A feleség még múlt hét szerdán tűnt el, holttestét kedden délelőtt találták meg. Férje vasárnap reggelre virradóra vetett véget önkezével az életének.
KÉK HÍREK
P. Kittit 2014-ben verte agyon egy győri házaspár, akik korábban befogadták. A lány holtteste továbbra sem került elő.
Népszerű
Ajánljuk