HÍREK
A hatóság szerint a férfi nem követett el bűncselekményt, mert cselekményének kizárólag az volt a célja, „hogy a másik gépkocsivezetőt megállítsa”.
HÍREK
A minisztérium helyszíni szemlét tart, hogy eldöntse, tényleg földig rombolták-e a védett istállókat. A politikus szerint a döntést a választásokig húzhatják, nehogy kiderüljön az igazság.
HÍREK
Hadházy nemcsak a lehetséges korrupció miatt aggódik. Kiemelte, hogy a kormány sokkal egyszerűbb, földi feladatokban is rendre elbukik.
HÍREK
A független képviselő a találkozóra reagálva levezette, hogy szerinte miért jön ki olyan jól Orbán és Trump: notórius hazudozók, akik azt hiszik, hogy a törvények felett állnak - írta többek között.
HÍREK
A független képviselő szerint: „az meg egyenesen botrány, hogy az úgynevezett történelmi egyházak, amelyeknek lett volna lehetőségük nyomást gyakorolni a politikára, cinkos módon némák maradtak”.
HÍREK
A politikus szerint a falra felkúszó, nem irtott gaz lángra lobbanása miatt éghetett le a zajvédő fal. A képviselő azt írta, a MÁV nem ad információt, az önkormányzat nem lép.
HÍREK
A független képviselő szerint kérdéses, hogyan fér meg egymás mellett a Bosnyák térre tervezett fűtési rendszerek kiépítése és a fővárosi gyógyvizek ellátása.
HÍREK
A per során a minisztérium azzal érvelt, hogy nem ők bonyolították le az ügyletet, ezért nem is rendelkeznek az információkkal. A bíróság ezt nem fogadta el.
HÍREK
A számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt indult eljárás. Közben a rendőrség is vizsgálódik hűtlen kezelés miatt.
HÍREK
Két épületet teljesen elbontottak, majd a helyükre teljesen új épületek kerültek, nagyjából azonos alaprajzzal.
HÍREK
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”
HÍREK
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
HÍREK
A független politikus szerint „a mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.”
HÍREK
A képviselő szerint „így már biztos, hogy Hatvanpusztán van pl. 16 luxusapartman, séflakás, pálinkafőző terasz, steak-előkészítő, 200 nm-es ebédlő, dohányzószobák, kétmilliós kádak, öt lift, három hatalmas mélyhűtő kamra.”
HÍREK
A központban egy diákmunkás ül heti pár órát, a luxus VR-szobában pedig három perc alatt végig lehet „vonatozni”. Hadházy Ákos szerint ez nyílt pénzszórás.
HÍREK
A Bicskei Járási Ügyészség elutasította Hadházy Ákos független képviselő panaszát a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében.
Népszerű
Ajánljuk